Egyik ilyen az, hogy bár Panna még csak két és féléves, szerepet kapott a karácsonyi betlehemesben. Történt mindez azok után, hogy a darabot rendező óvónénivel előre lebeszéltem, hogy a karácsony esti hiszti elkerülése végett engedje meg, hogy az unokatesók és Matyi mellé Panna is beálljon a sorba. Nem kell neki sem versike, sem jelmez, csak egyszerűbb, ha startból arra készülünk, hogy ő is ott fog téblábolni, mint ha a bemutató estéjén, a padból venné csak észre, hogy a bandabuliból éppen ő marad ki, s ezt rögtön orvosolandó, be is szalad megszokott helyére: a nagyok közé.
Nem is volt gond addig, amíg a próbák a vasárnapi istentisztelet alatt zajlottak, hisz ilyenkor már megszokták, hogy mialatt a szülők fent, a templomban hallgatják a pabácsit, addig ők az alagsorban vasárnapi iskoláznak.
Amikor azonban elérkezett a főpróba ideje, s Matyi szombat reggel azzal ébredt, hogy 11-re a templomban kell lenni, Panna is készülődni kezdett. Próbáltam elmagyarázni, hogy aznap nem a szokásos énekléses-kézimunkázós-templomi játékos együttlét lesz, hanem versmondás, egyhelyben ülés, komoly, nagyos dolgok, inkább maradjon velem kekszet sütni, sokkal jobb móka lesz, a válasz keserves sírás (nem hiszti!!!) és de én nagy vagyok máj, pisikálok bilibe, nincsen cumi csak babámnak, akajok menni Matyival és Áronnal és Tamással. Anya, én is akajok, mehetek, na? És tudom Matyi versét elmondani, segítek neki, énekelek is. Közben egyre csak patakzottak a könnyei.
Mit volt mit tenni, megbeszéltem az óvónővel, hogy nem azért, hogy lepasszoljam a kiscsajt, s nekik kelljen még a totyogómmal is bajlódniuk, de a háromórás sírás elkerülése végett, ígéri és fogadja Panna, hogy a nagyokkal együtt ül majd vagy áll, amire éppen szükség van. Semmi baj nem lesz velem, Anya, nagykislány leszek. Erre Matyi: rámbízhatod, Anya, rendezem majd a testvérkémet, nem lesz semmi baj. (Lehet ezek után nem megnyugodni...?!)
Végig lestem a telefonom, hogy nem kell-e szaladni Pannáért, mert zavarja a próba mentetét, de üzenet csak azután érkezett, hogy hazajöttek, s büszkén elújságolták, hogy Panna nagyon ügyes kistestvér volt, hallgatott Matyira, fogta a kezét és beállt a sorba, amikor kellett. Mint az az üzenetből is kiderült, a kiscsaj annyira követte a pásztorokat (unokatesókat), hogy az óvónővel megbeszélték: az ünnepélyen kisbárány szerepébe bújhat, így teljesen jogosan bóklászik majd a legényekkel a jászolhoz vezető úton.
Már csak anyának maradt egy kis fejfájás, hogy a báránykának alkalomhoz illő, megfelelő méretű fehér ruhácskát találjon az ünnep küszöbén. Pedig már mindenkinek eldicsekedte, hogy az idén november elsejére az összes karácsonyi ajándékot sikerült beszerezni, nem kell már karácsony előtt rohangálnia.
Egy másik feledhetetlen élményünk a szilveszter, amikor életükben először maradtak éjfél utánig ébren a gyerekek. Megígértük ugyanis, hogy a kiadós délutáni alvás jutalma az lesz, hogy megnézhetik velünk a tűzijátékot. Így aztán felpezsdült az élet a vendégek érkezése után. A hat (!) kisgyerek önfeledt hancúrozásba kezdett, de mindegyre megkérdezte a nagyobbak közül valamelyik, hogy mennyit kell még éjfélig várni.
Amikor aztán a diszkófényes bulinak is vége lett, izgatottan vonultak ki kicsik és nagyok az udvarra, hogy a csillagszórókat és kisebb fényjátékokat kipróbálják, miközben a környék egyre csak durrogott és villogott. Érdekes volt látni a gyerekeken eluralkodó kettős érzést: egy kicsit féltek ugyan a zajoktól, de izgalommal várták az újabb és újabb fényjátékot, érezték, hogy valami nagyon különleges dolog történik éppen.
A tűzijáték és petárdazaj bűvöletében egyszer csak Matyi az ovi irányába nézett, s megkérdezte: De Apa, az óvónénik is lőnek vajon?
A nagylegény másnapi újévi köszöntője aztán igazi négyen a nagyágyonosra sikeredett: bort, kenyeret, békességet adjon Isten a következő évre! Így vele együtt kívánom ezt én is.
