Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola, az Erdélyi Helikon nagyasszonya
Erdély sok kivételes egyéniség szülőföldje volt. Sokuk élete és munkássága közismert s feldolgozott. Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola (Carola névalakban anyakönyvezve) a mai napig is talányos, legendák takarják valódi énjét. Korosztályából ma már nem élnek, nem mindennaposnak tekinthető, korabeli megnyilvánulásai miatt vált divatossá, pedig személyisége ennél sokkal összetettebb, felfedezésre vár. Életsorsát ma már nehéz lenne összefüggéseiben rekonstruálni, inkább jellemző történetek – néha kicsiny epizódok – maradtak fenn róla. Első alkalommal több mint két évtizeddel ezelőtt írtam róla (Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola. Művelődés, 1997, 9. sz., 31–34.), és abban az időszakban kutattam közgyűjteményben lévő hagyatékát, köztük becses levelezését. Azóta alkalmanként és morzsánként gyűjtögettem tovább a vele kapcsolatos adatokat. Rendkívül sokat segített egykori nőszövetségi munkatársa, Gizella diakonissza testvér. A megszületett tanulmányt – terjedelme miatt – kivonatosan közlöm.
Egy első világháborús „Igazolási jegy” pontos személyleírást adott róla. „Termete: magas, arca: ovális, arcszíne: fehér, haja: sötétszőke, homloka: alacsony, szemöldöke: szőke, szeme: szürkészöld, orra: egyenes, szája: rendes, fogai: épek, álla: hegyes előreálló”. A leírás alapján nem mindennapi jelenség lehetett.
Kemény János kolozsvári diákévei alatt kötött ismeretséget a zsebpénze fontos részét biztosító Szilvássy Béla földbirtokos leányaival, köztük Karolával, a marosvécsi Helikon leendő háziasszonyainak egyikével. Találó jellemzése szerint „azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni, vagy mellette vagy ellene”. Ezt a megjegyzést támasztja alá – női szemmel – Máthé-Szabó Magdának, Kuncz Aladár unokahúgának, Jancsó Elemér feleségének, Jancsó Miklós színművész édesanyjának véleménye. „Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola, aki mindenütt vezető szerepre törekedett, erőszakos egyéniség volt, azt hiszem politikai és társadalmi téren beleszólt mindenbe.” Hasonló módon emlékezett személyiségére unokahúga, Siemers Ilona, leánynevén gróf Wass Ilona. „Gyakran voltak éles, kíméletlen megjegyzései. Sok ellenséget szerzett magának ezzel. Társaságban gyakran könnyen tette túl magát a konvenciókon.”
Irodalomtörténészek véleménye szerint Bánffy Miklós A fali írás szavaival felcímkézett regénytrilógiájában róla mintázta Milóth Adrienne alakját. Ez nem volt titok a regény első kötetének megjelenésekor sem, ezért történhetett, hogy megjelenését követően gróf Bethlen Györgyné Jósika Paulina bárónő találkozásukkor így köszöntötte: „Jó reggelt, Adrienne.”
Akik találkozhattak vele, rendkívüli jelenségként írták le. Elbeszéléseik nyomán nagyon érdekes egyéniség képe bontakozik ki előttünk, akit sem utánozni, sem igazán megérteni nem lehetett.
A vécsi mecénás, Kemény János emlékei szerint „hangja búgott, mint az orgonaszó” és láttán „a tenger borzongató szépsége” jutott róla az eszébe. Pompás, kisportolt alakja volt, duzzadt ajkaira talált Hunyady Sándor mondása: „Harapnivalók, mint a hólyagos meggy”. Kissé hangosan, rekedtesen, érzéki hangon beszélt. Feltűnő gesztusokkal, kézmozdulatokkal juttatta kifejezésre mondanivalóját. Sárgászöld párducszeme jól illett sötétszőke hajához. A húszas évek közepétől az összhatáshoz hozzátartozott egy szemüveg – kétdioptriás csiptetőlornyon –, amelyet a közszeretetnek örvendő szemészorvosnő, Fugulján Katalin írt fel. 1983-ban történt beszélgetésünk során – Szilvássy Karola nevének elhangzása után – az erősen nagyothalló, a világot egykedvűen szemlélő Bözödi György hirtelen megélénkült, felcsillanó, múltba révedő szemmel egy mondatba sűrítette vele kapcsolatos emlékeit: „A legszebb járású asszony Erdélyben!”
Ez a feltűnő megjelenésű, társadalmi konvenciókat nem tisztelő asszony – személyi igazolványa alapján – a Maros megyei Hadréven, 1876. június 19-én született. (Néhány okmányában ettől eltérő időpont szerepel.)
A családi krónika tud egy romantikus házassági históriáról: édesapja, kecsetszilvási és cseszeliczki Szilvássy Béla miután kérőként visszautasították, fegyveres lovasok segítségével elrabolta az esküvői menetből szíve választottját, Kolozsváros szépséges hóstáti földészleányát.
A valóság – mint általában – ennél sokkal prózaibb. Szilvássy Béla 1874-ben nem földészleányt vett feleségül, hanem szentegyedi és czegei gróf Wass Albert, valamint szentistváni Kilyén Mária leányát, Antóniát.
Karola, a család – sőt, Kolozsvár – „Makrancos Katá”-ja, már fiatalkorában sem tűrte a társadalmi béklyókat, amik a levegőtlen bécsi etikett szabályaira emlékeztették. Minduntalan megbotránkoztatta a régimódi, idős hölgyeket és urakat, a társasági viselkedés szabályainak őreit. Férfi ismerőseivel bizalmasan, négyszemközt, „garde” nélkül beszélgetett. A teljes női egyenjogúság híveként lelkesedett a szüfrazsettekért.
Nem tudott és nem is akart alakoskodni, képmutatóvá sem tudott válni. Az őt körülvevő embereket vagy gyűlölni vagy szeretni tudta, középutat nem ismert. Szidni, kritizálni csak a háta mögött merték, félve kemény, határozott visszavágásától. Műveltségét, olvasottságát elismerték; három nyelven, németül, franciául és angolul olvasott, írt és társalgott.
Miután szíve választottjához nem sikerült feleségül mennie, társadalmi helyzetének megfelelően keresett magának társat. 1896-ban nagykászoni és impéribáró Bornemisza Elemér földbirtokoshoz, a 2. huszárezred tart. kapitányához, Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának tagjához ment feleségül. Még abban az esztendőben megszületett fiuk, akit Dudinak szólítottak, becéztek.
A feleség, báró Bornemisza Elemérné
Házassága nem lett sikeres, ő is, férje is a maga külön világában élt. A szilágycsehi szép kastély – amihez később a rendkívül kényelmes szivágyi vadászkastély társult –, a nagy vagyon, a gyakori vendégeskedések, a gazdag zsákmányt hozó vadászatok sem hozták meg a várt örömöket. Mindezt betetőzte, hogy egyetlen gyermeküket hétéves korában elvesztették. A kor rettegett betegsége, a tüdővész vitte el, a családi birtokon, Szilágycsehben 1903. október 21-én szenderült örök álomba, két nap múlva temették el. Sírkövére Farkas Imre költő, operettíró, zeneszerző fogalmazott feliratot. Ennek a rendkívül tragikus eseménynek, fiának az elvesztése meghatározó hatással volt egész további életére.
Magyarországra települt férjével romantikus vadászhalál végzett. Az általa lelőtt szarvasbikában gyönyörködött, amikor hirtelen összeesett.
Egy cselédje (komornája) volt csupán, de róla az egész város tudott. Egy pénzes postás gyilkosának a szeretőjét, Horváth Fridát vette magához, mondván, neki is joga van fedélhez, és nem lehet felelőssé tenni. Döntésében szerepet játszhatott, hogy az asszony várandós volt. Szolgálta is becsülettel élete végéig. Végrendeletében megemlékezett róla, kikötötte, hogy a temetőben mellé temessék.
Valószínűleg kisfia halála inspirálta arra is, hogy 1910. január 30-án a Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán szülésznői diplomát szerezzen.
Az első világháború alatt hadiápolónőként teljesített önkéntes szolgálatot. Frontközeli barakk-kórházakban ápolta a sebesült katonákat. A háború vágóhídjára terelt egyik magyar baka, Kovács János özvegye levélben mondott köszönetet. „Kötelességemnek tartom Méltóságodnak legbensőbb hálámat és köszönetemet kifejezni azért, hogy kegyes volt őt betegségében ápolni, engem pedig haláláról értesíteni.”
A hadiápoló
1916 szeptemberében, a román betörés idején Nagyszeben a román és magyar csapatok közé szorult. Dörr Albert polgármester, Bánffy Miklós, Bethlen Istvánné és Szilvássy Karola arra vállalkozott, hogy kimentik a városba szorult gyermekeket. A sikeres akció után Kolozsvárra vihették a gyermekotthon harminc csecsemőjét, az óvoda hetven apróságát és a Theresianum összes árva gyermekét. Megérdemelten vehette át az I. osztályú Erzsébet-rendet.
Az 1920-as impériumváltás után nem hagyta el szülőföldjét, Kolozsvárt, a Monostori úti családi házban maradt. Bekapcsolódott a közéletbe, a város társadalmának meghatározó, közismert szereplője lett. Részt vállalt íróközösségek, művészeti csoportosulások sikeres működtetésében, találkozóik, üléseik megszervezésében.
1934-ben, sok év után gróf Teleki Ádám zeneszerző hazalátogatott Kolozsvárra. Az interjúra siető Thury Zsuzsa előtte éppen Szilvássy Karolánál járt, írásban rögzítve környezetét: „remekszép antik bútorok, intarziás fiókos szekrény, tabernákulum, barokk ülőgarnitúra s a zongorán ezüstkeretes fényképek, melyeket kedves barátai dedikáltak neki.” A lakás leírását Kornis Gabriella grófnő is megerősítette, hozzátéve, hogy a falról Bánffy Miklós életnagyságú festménye tekintett a látogatóra.
Nagy örömmel vett részt Marosvécsen, a Kemény János vendégszerető kastélyában rendezett írótalálkozókon. Az első, 1926 nyarára összehívott tanácskozás előtt el kellett dönteni a megbeszélések helyszínét. Felmerült a Marosra néző rét és a Szilvássy Karola javasolta tölgyfák tisztása. Az utóbbit fogadták el, így alakult ki a szabadban tartott megbeszélések kedves hagyománya. Nagyon jó kapcsolatot alakított ki a megjelentekkel, akik tisztelettel vették körül, bizalmas ügyeiket is megosztották vele. Kós Károly hódolattal adózott egyénisége előtt. Atilakirálról ének kötetét így dedikálta: „Bornemisza Elemérné bárónőnek őszinte tiszteletemmel, kézcsókkal Sztána, 1928. III/5. Kós Károly.” Molter Károly csak levélben szólította meg: „a helikoni asztalnál fölmérhetetlen távolban ül tőlem a báróné: ezt a távolságot megkisebbíteni pedig nem merem, igen esetlen és gyáva vagyok erre.”
Bensőséges, baráti viszonyt alakított ki az Erdélyi Helikon két „mindenesével”, Kovács Lászlóval és feleségével, Kádár Imre testvérével, becenevén Sulival. A Kovács házaspár Ady utcai otthonában minden hét meghatározott napján szertartássá vált römipartikat tartottak, amin a másik két párost Bánffy Miklós és Szilvássy Karola alkotta. Ha külföldön volt, Ilus leveleiben rendszeresen tájékoztatta a friss pletykákról: „Kós Dodó menyasszony. És rövidesen meg is lesz az esküvője úgy látom. Magyarországra megy férjhez egy valóságos miniszteri tanácsoshoz. […] Tamási Áronról az a hír kering, hogy életének mégiscsak el fogja követni legnagyobb baklövését és megnősül megint. Nem ez a tragikus, habár azok közé tartozik, akiknek egyáltalában nem szabadna nősülni (teljesen alkalmatlan a házasságra), de kiválasztotta magának a legkevésbé hozzávaló nőt, akivel ugyan már nyolc éve él békétlen és haragokkal megszakított közösségben, de még mindig nem ismerik egymást.”
A névjegykártyája
1930-ban Kemény János fiának, János Ákosnak a keresztelőjén Szilvássy Karola volt a keresztanya. Hagyományos erdélyi viseletben jelent meg: fekete selyemruhában, amelyet fehér csipkegallér, kötény s finom, aranyfőkőtő ékesített.
1938. január 18-án, megalapításának 10. évfordulóján ünnepélyes közgyűlést tartott a Református Nőszövetség, amelyen Szilvássy Karola elnök örömmel számolt be arról, hogy „kezd megvalósulni tavalyi székfoglalóm egyetlen programpontja: a szeretet.” Ehhez választotta a Nőszövetség új jelszavát: „Hit, Akarat, Szeretet.”
A kolozsvár-alsóvárosi gyülekezet Benedek Elek Napközi Otthonáról feltétlenül szólnunk kell. Bővítését, korszerűsítését Benedek Elek családtagjainak támogatása, Makkai Sándorné adománygyűjtő mozgalma és Szilvássy Karola személyes hozzájárulása biztosította. A gyermekotthon annyira a szívéhez nőtt, hogy elvállalta az elnöknői tisztséget. A jószívű hóstátiak az évente megrendezett „tízdekás napon” ennyi élelmiszert adományoztak. A gyermekek ingyenes orvosi ellátását Jancsó Béla biztosította. A napközi otthonban elhelyezte saját és elhunyt kisfia fényképét, hogy „egymás és gyermekek társaságában legyenek”. Az épület 1949-es államosításakor csak a fényképeket vitte haza.
A felemás hatású II. bécsi döntés után Bánffy Kató levele derítette fel: „Ha az érettségire sor kerül, úgy beparfűmözöm magam, hogy az egész érettségi-elnökség elájul, és nem tud tovább vizsgáztatni. Mert az apácáknak a parfümszag az, ami az ördögnek a tömjénfüst.”
1944. október 11-én a Monostori úti egykori Purjesz-, majd Óvári-szalon házigazdáit és vacsoravendégeit orosz egyenruhás fegyveresek agyonlőtték. A vacsorán Szilvássy Karola is részt vett, de komornája sürgős ügyben hazahívta, így csodával határos módon megmenekült. Szerencsére Óvári Elemér két gyermeke, Magda (Baba) és Zoltán sem volt otthon. Óvári Zoltán Párizsban, Rómában, majd New Yorkban elismert orvosprofesszor lett. Nem szakadt el szülőföldjétől, erre utalt keresztanyjának, Szilvássy Karolának írt levele: „Mert hiába, én mindig csak Erdélybe kívánkozom vissza.”
Az új rendszer elvette Szilvássy Karola családi házának jelentős részét. Amikor jogorvoslatért a Magyar Népi Szövetséghez fordult, Balogh Edgár levelében megnyugtatta: „különösebb veszély nincsen, mert csak az emeleti részt foglalják le.” Életkörülményei egyre rosszabbodtak, kora előrehaladtával gyakran betegeskedett. Alma helyett hagymát evett, mert nem volt pénze más C-vitaminra. Beköltözött a Református Diakonissza Intézet és Kórház épületébe, ahol gondosan ápolták. Végrendeletében 400 holdas hadrévi birtokát az őt ápoló intézetre, könyvtárát Miskolczy Dezsőre, a nemzetközi tekintélyű ideg- és elmegyógyászra hagyta, gyermekeinek keresztanyja volt. Vendégkönyvét Kemény Klió őrizte tovább. Egy különlegesen szép, intarziás asztala a református teológia dísztermében úrasztalaként szolgált. Mezőszilvási kastélyából a faragott tölgyfabútorok a református diakonisszák marosfői házába jutottak. Biedermeier oszlopos asztali órája – Fuhrmann Károly ötvösmester értékbecslése után – a továbbiakban Berde Amálnak mutatta az időt. Görgényi házát egy helybeli román milicista vette meg. 1949-ben, a diakonisszaintézet államosítása után a „református apácákat” az egykori házában meghagyott földszinti lakásába költöztették.
Halála évében levelet kapott az Amerikába készülő Wass Alberttől, amelynek tartalma mutatja, milyen könnyű jelzőket osztogatni, de a valóság mindig bonyolultabb. „Kiss Jenő, Asztalos és a többiek szidnak-e sokat engem? Úgy hallom, igen. Bizony megváltoztak ők is, a „hajdani barátok”. Amikor annak idején, az utolsó helikoni gyűlésen éppen ők ketten, meg Szabédi voltak azok, akik bizonyos „hasznos és divatos” korszellemről beszélve átrángattak engem is a pad „jobb szélibe”, nem hittem volna, hogy valaha így megforduljon minden.”
1948. március 13-án még részt vett a diakonisszaintézet és -kórház kebli tanácsának ülésén, de rövid idő múlva agyvérzést kapott. Szemtanúk szerint a kezeit nézegette, tudja-e mozgatni. Állapota Miskolczy Dezső professzor és munkatársa, Prach Vilmos ideggyógyász minden erőfeszítése ellenére súlyosbodott.
Hosszas szenvedés után, 72. életévében, 1948. május 26-án reggel 6 órakor csendesen elhunyt. A Református Diakonissza Intézet és Kórház által másnap kiadott gyászjelentésében „a Diakonissza Intézet kebli tanácsosa, az egyházkerületi Nőszövetség alelnöke, több jótékonysági intézmény választmányi tagja” megfogalmazás szerepelt. Két nap múlva, május 28-án a hidelvei református templomból kísérték utolsó útjára. Temetésén Vásárhelyi János püspök és Borbáth Dániel igazgató-lelkész szolgált.
Szilvássy Karola sírját a Házsongárd Alapítvány újíttatta fel a Carola Egyesület támogatásával / Rohonyi D. Iván felvétele
Végakaratát nem hagyta utolsó perceire, már 1946. július 15-én – Teleki Ádám gróf, mezőgazdasági szakíró és dr. Grois László, az Ellenzék egykori szerkesztője mint tanúk hitelesítésével – kinyilvánította. Saját kezűleg írt, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának tett nyilatkozata: „Kijelentem, hogy összes ingó és ingatlan vagyonomat halálom esetén az Erdélyi Ref. Egyházkerület Diakonissza Intézetére hagyom.”
Sorsában talányos élet és erős személyiség összpontosult. Ezt jól példázza a Házsongárdi temetőben lévő sírköve, amelyen sem születési, sem halálozási időpontja nincs feltüntetve. A Bánffy-kertben nyugszik, sírhelye Bánffy Miklós ajándéka, amelyre a temetéskor vörös rózsacsokrot helyezett. Szívből jövő gesztusa nyomán felvetődik a kérdés, vajon Szilvássy Karola halála nem járult-e hozzá ahhoz a döntéséhez, hogy elhagyja Kolozsvárt s vele Erdélyt? Talán az utolsó élő vagy az egyetlen igazi lelki társa lehetett, akihez Bánffyt szorosabb kötelékek fűzték, mint egy szeretőhöz vagy akár a feleségéhez.
Bornemisza Elemérné Szilvássy Karolával kapcsolatban Óvári Elemér idézett egykor arab közmondást: „A szépnek csak akarni kell s óhaja teljesedik.” Mindig volt benne valami fatalizmus és nagy-nagy akarat. Amit elért, azt bizonyosan akarta, mert az igazán fontos elképzeléseit és szándékait sikeresen megvalósította. Amikor felidézzük személyiségét és életét, bízunk benne, hogy ezzel nem leszünk kegyeletsértők s különben is, a közmondás alapján ez sem történhetett volna meg az akarata nélkül.
