Nagyon komoly kérdéseket felvető előadásnak nevezte a bemutatót megelőző keddi sajtótájékoztatón a Seymourt Visky András művészeti aligazgató, kiemelve: Anne Lepper kortárs német drámaíró műve szépen ötvözi az aktualitást a mindenkorival, aktualitás alatt pedig elsősorban a testkép kérdése érthető, hogy milyennek látjuk önmagunkat és milyennek látnak bennünket mások. „Mindannyian megkettőzött életet élünk” – fogalmazott, kifejtve: a médiakor sajátossága, hogy létrehoz számunkra egy alternatív „testet” és egyre ritkábbá válik az a pillanat, amikor a saját testünkben jelenünk meg a világ előtt. Az előadás a testkép-problematika, önmagunk vállalása, valamint a média nyomása elleni lázadás témakörét helyezi terítékre – tette hozzá.
„Első hallásra szerelem” volt Sinkó Ferenc rendező számára a darabbal való találkozás, amely 2016-ban történt a kolozsvári társulatnál, a Bodolai Balázs által rendezett Seymour-felolvasószínház alkalmával. Bár sokkal inkább vallja magát mozgás-, mintsem szövegcentrikus rendezőnek, Anne Lepper műve azonnal megragadta és kíváncsivá tette, ott motoszkált benne mindaddig, amíg lehetősége nem adódott színpadra vinni. A próbákat már tavaly decemberben elkezdték és nagyon lassú érési folyamat volt az előadás elkészülése, maga a történet pedig kövér gyerekeknek kialakított szanatóriumban játszódik – mondta. „Az első gondolatom az volt, hogyan lehet ezt a szöveget olyan történetté konvertálni, hogy ne a fizikai kövérségről legyen szó, hanem mindenki megtalálhassa általa a saját »kövérségét«, amit jó lenne letenni” – fogalmazott a rendező, a kövérséghez kapcsolódva pedig Visky András is megjegyezte: elsősorban látásmódról van szó, nem fizikai állapotról.
Gedő Zsolt, Vajna Noémi, Visky András és Sinkó Ferenc a sajtótájékoztatón
Vajna Noémi dramaturg elmondta: szokatlannak mondható szöveggel volt dolguk, a munkát a központozás hiánya és a nem szokványos stílus is nehezítette, a feldolgozás mégis azt a fajta hagyományt követte, amelyben megpróbálták felfejteni, milyen nélkülözhetetlen gondolatok és érzések bújnak meg a szövegben. Arra helyezték a hangsúlyt, hogy a darab rövidítése ellenére is megfelelően kirajzolódjon, a karakterek milyen lelki folyamatokon mennek át.
A történet Sebastianját alakító Orbán Attila a következő elmélkedésben ragadta meg az előadás esszenciáját: „Milyen furcsa, hogy bár látszólag a darab a testről, a test kultuszáról szól, mégis valahogy a lélek benne az, ami megszenvedi a testünk gyötrelmeit”. Albert Csilla Oscart játssza az előadásban, akinek – saját bevallása szerint – hosszú barátkozási folyamat után nagyon megszerette ölelés- és a szeretethiányos karakterét. „Azért is örülök Oscarnak és ennek a próbafolyamatnak, mert picit jobb ember leszek általa és kicsit magamat is jobban megszeretem” – fogalmazott.
Imre Éva Max szerepét kezdetben nagyon jó feladatnak tartotta, mert régóta szeretett volna olyan szereplőt megformálni, akihez semmi köze nincs. „Aztán elkezdtünk dolgozni és jött az első csapás” – fogalmazott, elmesélve: végül az előadásban nem az lett számára a kihívás, hogy a sajátjától eltérő alkatot formáljon meg, így végül sokkal inkább szólt ez a folyamat számára a megváltásról, mintsem a »kövérségről«.
A Leo szerepében színpadra lépő Gedő Zsolt szerint a történet arra világít rá, mit kezdünk azokkal, akik nem esnek bele a normalitásba, de felveti azt a kérdést is, ki határozza meg egyáltalán, mit tekintünk normálisnak. Leo defektje, „kövérsége” a színész szerint a nyitottság, a kíváncsiság, amit néhány rendszer nem néz jó szemmel és nem tolerál. Hozzátette: ez a történet abban erősítette meg, hogy az ember mindig járjon nyitott szemmel, így észreveheti, ha olyan rendszer szerint kezd el működni, amely valójában nem az ő érdekeit szolgálja.
Próbapillanat
Tőtszegi Zsuzsa szerint az általa játszott Heidi a rendszer szerves része, aki már megtanulta a szabályokat és szeretne is hinni bennük. A színművész elmondta: a próbafolyamat során több személyes problémával is szembesült, főként virtuális énjével, védekezési mechanizmusaival és „maszkjaival” kapcsolatban. Tanulságként azt vonta le, hogy az embereknek sokkal nagyobb és sokkal őszintébb figyelmet kéne fordítaniuk lelki dolgaikra. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva Kiss Tamás – aki az előadásban a rendszer legfőbb éltetőjét, Robertet formálja meg – kiemelte: nem szabad megfeledkezni a test és lélek egyensúlyáról sem, a legmegfelelőbb az, ha egyik sem kerekedik felül a másikon. Elmondta, sok kapcsolódási pontot fedezett fel Roberttel, ami segítségére volt, mert karaktermegformálásnál szeret személyes dolgokból is építkezni.
A történetnek van egy másik szereplője is, aki – érthető okokból – nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón: a kövér gyerekek intézetének „csúcsa” ugyanis a „távollévő”, személytelen Bärfuss doktor, aki – ahogy az előadás beharangozójában írja Bodolai Balázs, a rendező munkatársa – „pontos szabályokat állított fel a »kúrát« illetően, amelyek segítségével a gyerekek lefogyhatnak és talán ismét igazi emberekké válhatnak”.
A sajtótájékoztató zárásaként Sinkó Ferenc elmondta, Bodolai Balázzsal nekik is sok megválaszolatlan kérdésük maradt még, amelyre remélhetőleg a közönséggel együtt majd az előadásban válaszokat találnak, de ha mégsem, akkor „az sem tesz kevesebbé, ha egy kérdés kérdés marad” – fogalmazott. „Akinek nincsenek kérdései, az nem a válaszokat fogja megtalálni, hanem a kérdéseit” – tette hozzá Visky András.
A Seymour szövegét Biró Eszter fordította magyarra, az előadás díszlettervezője Mihai Păcurar, jelmeztervező Gábor Zsófia, zeneszerző Danaga (Daniel Aga). Az előadás a bemutatót követően április 7-én, csütörtök este nyolc órától is megtekinthető a színház stúdiótermében.
(Borítókép: Pillanat a Seymour egyik próbájából. Fotók: Biró István)
