A megszokott előadók közül ezúttal Kerekes Barnabás szakmai táborvezető, a budapesti Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Farmati Anna, a Georgius Aranka Társaság elnöke, Széman Rózsa játszóházvezető (Kolozsvár–Szilágysomlyó) valamint Korzenszky Richárd OSB atya (Tihany) volt jelen, de tartott előadást vagy foglalkozást Barazsuly Viktória Adrienn (GAT, Korzo Egyesület, Kolozsvár), Ecsedy-Baumann Brigitta (Kálmán Imre Emlékház, Siófok), Kelemen Kinga (NECC egyesület, Kolozsvár), Széman Emese Rózsa (GAT, BBTE Kommunikáció), Tamás Csilla (EMKISZ), és nem utolsó sorban Újvári Dorottya (Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely, Korzo Egyesület, Kolozsvár).
Az élményeit a szűk egy hétről egyik táborozó foglalta össze:
Mindez egy napsütéses nyári délutánon kezdődött, amikor két barátnőmmel, egyben osztálytársnőmmel és évfolyamtársnőmmel együtt megérkeztünk Zsobokra. Különös volt az első benyomás, ugyanis egy eldugott kis faluba érkeztünk meg, ahol még térerő sem volt, de utána kezdtem megszokni a helyet, megérkezett a többi táborozó, és szép lassan kialakultak a dolgok.
Az első nap főleg a berendezkedéssel telt el, de bemutatkozásra és néhány ismerkedős-játékra is nyílt alkalom, amelyek nekem nagyon tetszettek, mert kreatívak voltak, és mert általuk kicsit összemelegedtünk.
Az elején kissé félénk voltam, alig ismertem a többieket, de idővel szép lassan elkezdtem megnyílni és önmagamat adni. Hál’ Istennek kellemesen csalódtam, mert nem azt történt, hogy mindenki csak az ismerőseihez közeledett, hanem úgy éreztem, hogy egy kis családi körnek lettem a része.
A hét szinte minden napja előadásokkal kezdődött, amelyek mindegyike nagyon érdekes és színvonalas volt. Szó esett többek között a verbális- és nonverbális kommunikációról, a divat fejlődéséről, a filmek fejlődéséről és történetéről, a cianotípiáról, a vers mindennapokban betöltött szerepéről, a legendás lényekről szóló történetekről és még sok másról.
A szoros összekovácsolódást még annak is köszönhetem, hogy nem voltunk sokan, de főleg annak, hogy már a tábor elején csapatokra osztottak minket, és a hét folyamán különböző feladatokat kaptunk, amelyeket közösen kellett megoldanunk. Változatos feladataink voltak, többek között anyanyelviek, de nem csak, mert mindemellett például hímezni tanultunk vagy Kelemen-kupán kapura rúgtunk.
Egyszerre szórakoztam, tanultam, fejlesztettem a szókincsemet és kerültem közel csodálatos emberekhez.
Ami az anyanyelvápolást illeti, naponta valamilyen foglalkozáson, előadáson vagy játékon tehettük próbára magunkat és gyarapíthattuk szókincsünket. Volt foglalkozás, ahol a helyes, pontos, tiszta, érthető olvasást gyakoroltuk, volt feladat, ahol szólás-mondásokat, közmondásokat kellett elmutogatnunk, és arra is volt példa, hogy tájszólásoknak kellett megtalálnunk a szinonimáját.
Nagyon szeretek kézműveskedni, ezért azt hiszem, az koronázta meg az előadásokat, hogy minden előadást egy ahhoz kapcsolódó kreatív foglalkozás követett. Tervezhettünk ruhadarabokat, mutáns lényeket, készíthettünk cianotípia eljárással képeslapokat, kártyákat és ehhez hasonlókat. De nem csak napközben volt gazdag a programkínálat, estére is mindig volt valami: közös foci-EB-döntő nézés, társasjátékest, táncház és közösen énekelés gitárkísérettel, aminek különösen örültem.
A hetet a Ki mit tud? tehetségkutató koronázta meg, ahol, amelyen bárki bemutathatta a táborozók előtt, miben tehetséges. Szenzációs előadásoknak lehettem szemtanúja: a modern tánctól kezdve a zsonglőrködésen keresztül a Karib-tenger kalózai zongoraműig mindenféle produkció helyet kapott a színpadon.
Az utolsó nap és a búcsúzkodás viszont szó szerint fájdalmas volt. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy véget ért a tábor, és olyan hamar eltelt, hogy csak a végén kaptam észbe. Összegzésként annyit írnék, hogy a tábor hete életem egyik legszebb hete volt, és bárkinek ajánlom, aki csak egy kicsit is szereti és értékeli az anyanyelvét. Legalább egyszer az életben részt kell venni rajta!
Szántó Lenke
Kolozsvári Református Kollégium, IX. osztály
