Otthonképek gyermekfestményeken

Itt-hon címmel nyílt meg Zsobokon a helyi kis művészek kiállítása április 14-én a délelőtti istentiszteletet követően. Gál-Máté Anikó képzőművész, pedagógus hozzáértő és szeretetteljes irányítása alatt már a tanév kezdetétől rendszeresen találkoztak és alkottak a Bethesda Gyermekotthon és a zsoboki iskola diákjai közül sokan, korosztályonkénti kis csoportokban.

ZSIGMOND JÚLIA

A Szent István Művelődési Ház falait most néhány napig a gyerekek művészi alkotásai díszítik. Elsősorban tájképek: Zsobokról, de más falvakról is, ahonnan egy-egy gyermek származik, ahonnan fontos emlékeket őriz, illetve belső tájakról.

A kiállítást Suciu Marius 7. osztályos tanuló nyitotta meg remegő, de őszinte szívvel és szavakkal, ekképpen: „Az otthon az a hely, ahol szeretetet kapok, / az a hely, ahol, szeretek lenni, / az a hely, ahol ott a szívem, / az a hely, amit a lábam elhagyhat, de a szívem sose! / Ez nekem az otthon.” Saját gondolatait is mintha versben mondta volna, de érzései kifejezésére segítségül hívta Arany János Itthon című versét is. 

Tőle vette át a szót Gál-Máté Anikó foglalkozásvezető, aki elmondta: az első néhány héten új technikákat tanultak a magyarországi Igazgyöngy Alapítványnak köszönhetően, ezt felhasználva a következő fázisban konkrét ötleteket, falusi képeket kellett vázlatról festménnyé varázsolni. Volt végül szabad témájú foglalkozás is, amikor a belső tájaikról merítettek ötleteket. Agyagozással zártak: falusi házakat próbáltak agyagból megalkotni. „Alkottunk úgy, hogy eleinte nem volt más, csak bizonytalanság és kérdések sokasága. Hogy tudjam ezt lerajzolni? Jó lesz így? Hogy kell? Aztán, miközben dicsőítő zenéket hallgattunk, arra kaptunk bátorítást, hogy mivel az Ő alkotásai vagyunk, és az Ő képmására teremtett minket, bennünk is megvan az alkotás ereje, csak hinnünk kell benne” – mondta a kis művészek irányítója. Mindenki szeretne szép házban, jómódban élni, de az soha nem lesz elég, ha nem teszünk jót – fogalmazták meg együtt a gyerekekkel. „Mert a jó ember az ő szívének kincséből hozza elő a jót – és a ti szívetek, ahogy ezeken a képeken is láthatjuk: telve van jósággal. Az legyen előttünk, hogy a végső diplomaosztón azt mondja majd nekünk az úr, hogy « jól van jó és hű szolgám»” – folytatta Gál-Máté Anikó. 

A jócselekedeteket szem előtt tartva a gyermekotthon családtípusú házainak felépítését is többen támogatták alkotásaikkal, eladásra kínálva műveiket a licitcsoportban. Némelyik festményért új gazdáik több száz lejt is ajánlottak. 

A kiállítás megnyitója diplomaosztóval zárult: 27-en kaptak oklevelet. Az alkotások néhány napig még megtekinthetőek, időpontot személyesen lehet egyeztetni.