Mail order brides are an perfect option for women wanting to find a husband. They supply an emotional support and economic security for most women in the environment. There are a number of disadvantages of these types of relationships.
Campus
Most már egy órája bámulom a számítógép képernyőjét: fehér, üres lap. Tetszik a tisztasága, egyszerűsége, hogy nem akar mondani semmit. Sem jót, sem rosszat, sem pletykát, sem hasznosat. Be kellene piszkítani. Írni kellene rá mondatokat, szavakat, betűket. Ismételni kellene a szabályokat, a hiányainkat, nyomorunkat. Kapaszkodót kellene adni néhány sorban, egy boldog percet, egy cseppnyi mosolyt, valami vicceset, ironikusat, bosszantót. De elfogytak, elhagytak a szavak, a betűk, a gondolatok. A távolból néznek vissza és hangos röhögésük visszhangzik. Elhasználtam már mindegyiket.
A sorsban, mint olyan, nem hiszek – a sorsszerűségben viszont annál inkább. Nem hiszem, hogy egy identifikálhatatlan felső erő sakkstratégiai eredménye minden véletlen, ami az életben történik, viszont néha kis botlásokból egészen szép táncmű is kialakulhat. Így keringőzőm most én a mélypont fogalma körül.
A napokban három ismerősömmel is, egymástól teljesen függetlenül, befészkelte magát a beszélgetésbe ez a téma, és
Elhagyatott stadion, Ljubljana
Fáradt, erőtlen léptekkel sétál lefelé a kőpadok között. Tekintete a távolba mered, de a messzeségben semmi
más, csak a zöld lepte tér és az elfelejtett betonfelület színe. Mit figyel?
Nehéz rádöbbenni, hogy valamit nem magamért, hanem a környezetemben mindenki más miatt teszek. Ezt pedig csupán azért, mert tőlük kapok pozitív visszajelzést. Olyan visszajelzést, amelyre nagy szükségem van. Legyen ilyen például a szeretet. Vagy legalábbis annak megnyilvánulásai (hiszen ezek nélkül csak tudnám, hogy szeretnek, de nem érezném).
Így történt, hogy beleestem a teljesítménykényszer csapdájába. Mindig a lehető legjobb eredmények elérésére törekedtem, minden szituációban, amiben arra lehetőséget láttam.
Pont-pont, maszkocska, készen van a fiúcska...
Manapság már természetes látvány, hogy csupán a szemük látszik ki az embereknek, hiszen – a járványügyi szabályozás értelmében – már köztereken is kötelező a maszk viselése. És tudom, tudom kedves Coelho, hogy a szem a lélek tükre, de én szeretem látni az emberek mosolyát is. A mosolyokat, amelyekkel olyan rég találkozhattam. Érdekel, hogy mi történik embertársaimmal, kíváncsi vagyok a hangulatokra. Jellemezze azt akár egy szorosan összehúzott, bosszús „Erdély nem Románia” ajak vagy egy „most kaptam fizetést”-től csillogó vigyor.
Neked is nehezen megy a tanulás? Úgy érzed, fárasztó az online oktatás és szinte semmivel sem tudsz többet a tanárral való virtuális találkozás után, mint azelőtt? Olvasd el ezt a néhány tippet Illyés Magdától – a Pszichológia és Neveléstudományok Kar oktatójától –, hátha akad olyan, amit még nem alkalmaztál, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az online oktatás hatékony legyen, a félév pedig megérje!
1. Legyen mindenkinek napirendje, amihez tartja magát! (tanórák, egyéb tevékenységek)
2. Különítsük el a tanulás helyét, még ha csak egy asztalsaroknyi hely is az!
Most melyik is helyes, etajul şapte, vagy al şaptelea? Igazából annyira mindegy, mert ha rákérdeznék valamire, valószínűleg annyi jutna eszedbe, hogy zusammen, holott ez aztán végképp nem az a nyelv, amelyen legékesszólóbban nyilvánulsz meg. Ahogy a tömbházajtóhoz egyre közelebb kerülsz, és szomszédod még mindig a kulcsait keresi, egyszerre leváltod a gyors és hosszú lépéseket a vánszorgós és minden falevélnél lassító járásmódra. Közben egyre idegesebb leszel, és eszedbe jut, hogy egymagadban olyan barokk körmondatokban tudsz fogalmazni románul, hogy öröm hallgatni.
Játsszunk! Elmondod, hogyan iszod a kávéd, én pedig megmondom, milyen ember vagy. Az is lehet, hogy te feketén szereted. Elég édes az élet, ugye? Elfogadsz mindent olyannak, amilyennek teremtve lett. De hadd áruljak el egy titkot, a nagy többség nem ilyen.
A nagy többség nem fogadja el a kávé ízét. Kell nekik két deci tej, három barna cukor és fahéj is a tetejére, hogy meg tudják inni. Rosszabb esetben még a cukrot is édesítőszerre cserélik. De úgy sem érzik majd tökéletesnek.
Mostanában nehéz nem a koronáról beszélni, a járványhelyzet minden másról elvonta az emberek figyelmét. Háttérbe szorultak olyan témák, amelyek tavaly szinte mindenkit foglalkoztattak, ilyen például a környezetszennyezés és a klímaváltozás elleni küzdelem. Emiatt az erre fókuszáló influenszerek is teret vesztettek.
Vissza a suliba
Egy másik, ezzel párhuzamos világban fél hétkor kelek fel, hogy nyolcra beérjek az egyetemre. Átkozom a reggelt, a hideget, még sötétben indulok el a buszmegállóba. Alig tudok felgyúródni a harmadik buszra, az első kettő úgy ment el, hogy még csak az ajtó közelébe se jutottam.
Közben azon gondolkodom, hogy vajon mit fogok
ma ebédelni. Egy szabad órám lesz csupán és pont akkor, amikor a kantin zsúfolásig tele van. Eszembe se jut, hogy fejvesztve fertőtlenítsem a kezeimet, miután leszálltam a járműről. Nem félek attól, hogy valaki hozzám ér,
A tervezett elavulás nevű mechanizmus kezdete az 1920-as évekre tehető, amikor a gyártóvállalatok rájöttek, hogy ha tartós termékeket állítanak elő, az a gazdaság gyengülését fogja eredményezni, egyre kevesebbet fognak vásárolni az emberek. Így olyan árucikkek termeléséhez fogtak, amelyek élettartama sokkal rövidebb, hamar tönkremennek, ezért gyakrabban kell cserélni is őket.
Volt alkalmad beleásni magad egy brit–amerikai drámába? Érdekel, hogy mi történik egy átlagos tinédzser fejében? Voltál már iszonyatosan nehéz szituációkban, szerelmi háromszögekben és családi csetepatékban? Joe Dunthorne eléd tárja minden furcsa kamasz gondolatát, érzelmi világát, így garantáltan te is magadra ismersz valamelyik karakterében.
Könyvét, amelyet a humor kategóriába soroltak be, 2008-ban adták ki, igazi fejlődésregényként. Ezt Richard Ayoade rendező két évvel később újraírta és megfilmesítette.
Mindenem megvan – szálldogál a gondolat egy boldog, kiegyensúlyozott életet élőben, de vajon érti-e, érzi-e igazán az ember a kiváltságot, hogy életerős, egészséges lehet? Talán ennek az ismeretnek kötelező feltétele lenne egy lankadozó betegség, hosszadalmas felépülés, esetleg a teljes kigyógyulás? Meddig és miért kell hálásnak lennünk, és okolhatunk-e bárkit, bármit azért, ha hibás alkatrésszel érkezünk a világra?
Ahogy a halált, a legtöbb betegséget is csak úgy említjük, mintha az valaki másé lenne, sosem a miénk. Főleg akkor, ha makkegészségesnek gondoljuk magunkat.
Olyan érzésekkel vágok neki e cikk megírásának, mint amikor virágot ültet az ember, és csak remélni tudja, hogy olyan színű lesz, amilyet szeretne. Türelemmel gondozom, mindvégig tudva, hogy a végkimenetel bizonytalan. A mag maga a gondolat, amit túl sokszor hallottunk már: vállald fel önmagad. Minden élethelyzetben.
Tagadhatatlan, hogy szép és idilli ez a gondolat, viszont nem minden esetben kivitelezhető.
Nem vallom magam sportembernek, a futás hallatán nekem is feláll a szőr a hátamon (az más tészta, hogy ha alkalmanként a fejembe veszem a rohangálást, képes vagyok kitartó maradni a második futásig), a gyaloglásról viszont sosem mondanék le.
Az utolsó másfél licis évemben hozzászoktam a reggel hét előtti negyedóra sétához/rohanáshoz, sokszor igazán jólesett, hogy elsétálhattam kicsiny falum egyik végétől a közepéig. Amikor felkerültem Kolozsvárra, sokat tanakodtam azon, vajon hogyan fogom beiktatni életembe a mozgást.
Van az a jelenség, hogy minél jobban el akarsz tüntetni valamit, annál kíváncsibbak rá az emberek. Ha egy kisgyereknek azt mondod, hogy nem ehet a polcon lévő csokiból ebéd utánig, lehet, hogy benyomja a felét ebéd előtt 5 perccel. Ha nem szólsz neki, hogy van édesség a polcon, észre sem veszi.
Ez történt azzal a meséskönyvvel is, amelynek Dúró Dóra Magyarországon hadat üzent. A Mi Hazánkért Mozgalom elnökhelyettese ledarálta a kötetet és a jelenetet videóra vették, ezáltal nagy összefogást generált az LMBTQ-közösségben és azon kívül is.
Ezt el sem hiszem. Itt van, máris megjött, és nekem alig volt időm felkészülni az érkezésére. Nem csoda, mindig ezt csinálom. De most azt hittem, hogy késni fog. Erre három nappal korábban ideér. Szemtelen. Mindig az volt. De most... Most kissé megesett rajta a szívem. Hónapokon át kutatta a lehetőségeket, hogy miként oldhatná meg az utazást, meg az egész ittlétét. Miközben csak arra gondolhatott, hogy bárhogyan is cselekszik, nem sokakat ragadtat majd el itt saját magával. Ami azt illeti, engem sem villanyoz fel a gondolat, hogy egy évig el kell viselnem a jelenlétét.
A vicceink nem viccesek, a céljaink nem reálisak, a kapcsolataink nem igazak és nem igaziak. Nagyjából ilyen ismérveket sorakoztatnak fel az idősebbek a generációs szakadék túloldaláról, amikor a mai fiatalokat jellemzik. Ez a Z generáció azonosító kódja, amennyiben nem felejtjük el hangsúlyozva hozzátenni az internet- és telefonfüggőséget. Talán igaz.
„Vásárhelyi Melinda vagyok, frissen végzett újságíró. Az e-mailben csatolom az önéletrajzom, amellyel jelentkezem az önök által meghirdetett álláslehetőségre.”
25 elküldött e-mail, 13 megválaszolatlan. 14 kinyomtatott önéletrajz. 12 „Köszönjük a jelentkezését, majd visszajelzünk”. 10 lerágott köröm és megszámolhatatlan identitásválság. Végeztem az egyetemmel. Belecsapok a lecsóba, ez vagány. Nincs több szesszió, nincs több tanulás. Végeztem az egyetemmel. A lecsó, amibe belecsaptam, egyre furcsább ízű. Kicsit csíp, kicsit kesernyés.