Campus

Nyomtatványok tengerében érzi igazán jól magát az egyetemista. Amikor meglát egy tanulmányi szerződést, azonnal felpezsdül a vére. Mindig nagyon szomorú lesz, ha a hétnek, annak az egy napjának egyórás időintervallumában sem találja nyitva a titkárságot, amikor elvileg szaladgálhatna oda a problémáival. Nem azért, mert már ötödször próbálkozik, hanem mert annyira szeret ott lenni.

Az utóbbi időben úgy érzem magam, mint Shrek, amikor Fiona szüleihez tartanak a kastélyba, és az úton Szamár folyamatosan azt kérdezgeti tőlük, hogy „Ott vagyunk már?” Amire először kedves választ kap, hogy „még nem”, majd amikor alig telik el egy kis idő, és újra felteszi a kérdést, megkapja rá a változatlan választ. Shrek egyre ingerültebb, míg végül kijelentheti, hogy „igen”, megérkeztek.

Barrey Levinson olyan amerikai politikai vígjátékot tár a néző szeme elé, hogy elakad a szó, megfagy a levegő, tudatosul bennünk, a média rabjaiban, hogy mennyire befolyás alatt vagyunk. Nem azon kell tűnődni, hogy befolyásol-e a média, hanem azon, meddig mehet el a manipulációban.

A kalandvágyóknak és utazást kedvelőknek csak ajánlani tudom Erdély legjelentősebb történelmi központját, Kolozsvárt. Főleg most, pandémia alatt. Barátokkal napozgatni, meglátogatni jelentős történelmi események helyszínét – az alapműveltség szempontjából fontos hozzátennem, hogy kihagyhatatlan elgyalogolni unott fejjel az emléktáblák mellett –, aztán este ott vannak a kultkocsmák.

Mindig csak a baj van velük. Az utóbbi időben számtalanszor megkaptuk ezeket a mondatokat a nálunk néhány évtizeddel idősebb generációtól. Ezek a mai fiatalok túl kényelmesek, nem akarnak dolgozni, elvárják, hogy a szülő tartsa el őket. Ezek a mai fiatalok szemtelenek, nem tudnak közösségben viselkedni. Ezek a mai fiatalok túlérzékenyek, mindent magukra vesznek, szinte azonnal megsértődnek. Ezek a mai fiatalok állandóan buliznak, isznak, cigiznek, felelőtlenek, nem bírnak magukkal.

Sokan mondják, hogy mennyivel könnyebb a mai világban élni, mennyivel gyorsabban haladnak a dolgok, sokkal egyszerűbb minden. Ez igaz is, rengeteg téren leegyszerűsödtek a dolgok és könnyebb lett megoldani különböző problémákat, ennek viszont ára van.

Az áldozat a hibás, a bűnös az áldozat... Mikor jutottunk idáig? Mikor lett az áldozat hibáztatása és megalázása hobbi, az elkövető sajnálata pedig erény? Mikor következett be az, hogy az igazságszolgáltatás menten azon ügyködik, hogy a vétkes szabad legyen és bátran folytathassa, amit csinált? Akkor hajlandók lépni, amikor késő, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Hogyan jutottunk idáig?

Elnökhelyettes és a diákszövetségen belül a tanügyekért felelős tanácstag. Ő Ambarus Egyed Ágnes, akit már elsőévesen megválasztottak erre a tisztségre. Beszélgetésünk során Ágnes bemutatja a diákszövetségi élet pozitív és negatív hozadékait, megtudjuk, hogyan működik a KMDSZ a járvány alatt és miért jó a diákszövetség tagjának lenni.

– Mik voltak az elvárásaid és milyen volt, amikor beléptél a diákszövetségbe?