2025. március 9. vasárnap , Fanni, Franciska, Rebeka napja
Gyermekként még nem zavart, hogy betonvárnak ütközik a tekintetem, inkább a felhőfürkészés foglalkoztatott. Bajtársaimmal gyakran belógtunk a kerítésen tátongó, kisember méretű réseken. A piszokszínű beton és a néhol indaszerűen kiálló vasrudak már természetes díszletnek tűntek.
Rettenetes édességzabáló vagyok. És sajnos nemcsak édesség. Az egyetlen jó a táplálkozásomban az az, hogy nem szeretem a chipseket, de szerencsére szeretem a zöldségeket, gyümölcsöket, és csak nagyon ritkán iszom üdítőket. Szóval tulajdonképpen a spenóton kívül mindenevő vagyok.
Emlékszel még, amikor kisgyerekként örömödben ugráltál? Vagy amikor egyszerűen csak hittél a fogtündérben? Ma már, felnőttként ezek az egykor természetesnek tűnő dolgok hallatán, láttán csak legyintesz, elmosolyodsz, és fejcsóválva kicsúszik a szádon: „gyerekek”. A „ne menj ki a vonalból, színezd ki szépen a képet” felszólítást felváltotta a „mindenhova pontosan érj oda, végezd el a munkádat tökéletesen” elvárás.
https://www.youtube.com/watch?v=j01Hg4QJ6NE
Ez a videó megmutatja, miért nem akarsz jövőbelátó lenni...
Megrendelsz egy újabb könyvet annak reményében, hogy kivételesen ennek tényleg nekifogsz, ki fogod olvasni. Aztán felkerül a polcra, néha ránézel, de nincs annyi időd, hogy levedd, és belelapozz. PILBÁTH KINCSŐ, WOLF PETRA Majd jövő héten, amikor befejezem a beadandóimat, majd amikor szabadságot kapok, majd, ha a gyerekek a nagyszülőknél lesznek. De a könyv ott marad a polcon, porosodik hónapokon, akár éveken át. Ugye ismerős a helyzet?
Szeretek reggelente arra ébredni, hogy a palacsinta szaga körbejárja a ház minden egyes szegletét. Szeretek betegen feküdni, és a finom húslevest szürtyölni. Szeretek rosszaságot csinálni, majd megszidódni. Szeretek a rémálmok után melléd bújni, és anyai ölelésedben biztonságot kapni. Különleges, az én anyukám tényleg különleges, nekem a legkedvesebb. Felnőttem, mégis gyerek akarok lenni mellette.
