
Az esemény a verseny harmadik, egyben országos döntő fordulóját képezte, amelyen 23, az előző fordulókban kiválóan teljesítő diák vett részt. A verseny nemzetközi szakaszát Magyarországon, Egerben rendezik meg, ahová a jelen döntő nyertesei (mindkét korcsoportból az 1. és 2. helyezett) jutnak tovább.
A verseny első fordulójában több mint 300 hetedik és nyolcadik osztályos diák vett részt az ország különböző oktatási intézményeiből.
A megnyitó ünnepséget a Báthory Líceum Klub Galériájában tartották, ahol a köszöntő beszédek mellett az iskola diákjai zenei előadással tették ünnepélyesebbé az eseményt. A köszöntő beszédek részletes szövege az EMT honlapján érhető el.
A megnyitót követően a verseny az elméleti próbával folytatódott, majd a kémia laboratóriumban a diákok gyakorlati tudásukat is megmutathatták. A javítási folyamat ideje alatt a versenyzők és a kísérő tanárok interaktív városnézésen vettek részt Laczkó Tímea és Bányász Melinda tanárok vezetésével, megtekintették Kolozsvár központját, a Szent Mihály-templom tornyából a várost és környékét. A napot az eredményhirdetés zárta.
A díjazottak: VII. osztály: Dénes Csenge (I. díj, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Nyitrai Apollónia) Körösi Lénárd (II. díj, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Nyitrai Apollónia), Dozsa Kristóf-Károly (III. Díj, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanár: Péter Rozália), dicséretben részesült Nagy Ayanna Künde, (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Manaszesz Eszter) Fazakas Márton (László Gyula Általános Iskola, Homoródszentpál, felkészítő tanár: Fazakas Enikő)
VIII. osztály: Sárossy Mónika (I. díj, Dr. Bernády György Általános Iskola, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Kupán Edith), Csavdári Harald (II. díj, Nicolae Iorga Általános Iskola, Nagybánya, felkészítő tanár: Mezey Tímea), Schvarczkopf Tamás (III. díj, Aurel Popp Művészeti Líceum, Szatmárnémeti, felkészítő tanár: Mares Georgeta Maria), dicséretben részesült Oláh-Molnár István (Turóczi Mózes Általános Iskola, Kézdivásárhely, felkészítő tanár: Léva Norbert).
Külön köszönet illeti a Báthory István Elméleti Líceum vezetését, akik a verseny helyszínét biztosították, valamint előkészítették a kémia laboratóriumot a verseny kísérleti szakaszához.
Köszönjük a versenyző diákoknak, akik magas színvonalú tudásukkal és lelkesedésükkel emelték az esemény színvonalát. Gratulálunk a kísérő tanároknak a versenyzők felkészítéséhez!
Dr. Majdik Kornélia,
az EMT Kémia Szakosztály elnöke
Dr. Gál Emese,
a Versenyszervező Bizottság elnöke
Schuller Hajnal,
igazgató, Báthory István Elméleti Líceum