Civilek százait ölték meg az új szír hatalom fegyveresei

Közel ezren haltak meg az erőszak fellángolásában csütörtök óta Szíria tengerparti vidékén, köztük ötszáz civil – közölte Rámi Abdel-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője a dpa német hírügynökséggel szombaton.

A londoni székhelyű civil szervezet, amely 2011 óta dokumentálja a szíriai erőszakcselekményeket, tömeggyilkosságokról számolt be Latakia, Tartúsz és Hama tartományok több mint húsz településéről. Rámi Abdel-Rahmán szerint Latakia tartományban volt a legtöbb áldozat.

Az OSDH vezetője azt közölte, hogy a partvidéken és Latakia hegyes részein tragikus események, kivégzések szemtanúi voltak, amelyek során több száz civil halt meg, köztük nők és gyermekek.

A civil szervezet szerint a fiatalok kivégzése a Bassár el-Aszad decemberben megbuktatott elnök rendszere alatt a biztonsági erők által elkövetett brutális gyilkosságokra emlékeztetett, és kollektív megtorlásnak tűnt.

Szombaton szíriai kormányerők hatoltak be a Latakia tartományban fekvő Kardaha településre, Aszad szülővárosába, miután negyvennyolc órán át heves harcok dúltak a hadsereg és a régi rendszer hívei között. Előzőleg szombaton a kormányerők teljes ellenőrzésük alá vonták Dzsablát, majd előrenyomultak Latakia, Tartúsz és Hama mezőgazdasági területeinek irányába.

Rámi Abdel-Rahmán felszólította Ahmed as-Saráa ideiglenes elnököt, hogy lépjen közbe az alaviták elleni tömeggyilkosságok és a menekülés leállítása érdekében. Az OSDH szerint sok alavita család menekült el a part menti falvakból, attól félve, hogy újabb tömeggyilkosságok történnek, miközben a biztonsági erők a lázadók után kutatnak.