Szóval szelektáljunk.
Műanyagot, papírt, üveget... Egyszerűnek tűnik, mégsem az – főleg, ha „burzsulyként” magánházban lakik az ember Kolozsváron. Itt ugyanis nincs a tömbház háta mögött szelektív hulladéktároló, ahová csak lemegy, és bedobja a megfelelő színű süllyesztett kukába.
Itt zsákoljuk a hulladékot, kérem szépen, mégpedig kék, sárga és zöld műanyag zsákokba, amelyeket a hulladékkezelő cég biztosít oly módon, hogy amikor az illető színű megtelt zsákot a hét adott napján elviszi, egy ugyanolyan színű üres zsákot dob be helyette az udvarra, vagy gyömöszöl be a kerítés lécei közé.
Legalábbis ez az elmélet.
Csak hát először is zsákbamacska, hogy milyen színű zsákot dob be a „kolléga” – ha egyáltalán bedob valamit, mert ilyenre is nemegyszer volt már példa. Ha mégis igen, akkor olykor kék helyett zöldet, sárga helyett kéket kapunk, vagy sorolhatnánk még a permutációkat, ha matektanárok lennénk.
Csak hát amikor ott áll az ember már három zöld zsákkal a tarsolyában, de egy sárga sincs, akkor melyikbe tegye a műanyagot? A természeti tényezőkről pedig még nem is beszéltünk: ha fúj a szél, a kerítés lécei közé flegmán betett zsák gyakran elszáll – a szó szoros értelmében. És nem csak a miénk... Az utca lakói pedig – aki bírja marja alapon – gyűjtögetnek. Előnyben a nyugdíjasok, és akik csak 4-ig dolgoznak, nem 5-ig...
Egyébként érdemes lenne végezni egy közvélemény kutatást arról, hány kolozsvári lakos hisz abban, hogy a városban a hulladékgyűjtő cég szelektíven gyűjti a szemetet. Ennek eredményétől függetlenül azonban sokan, így mi is, úgy vagyunk vele, hogy legalább a magunk kötelességét tegyük meg.
Csak hát amikor nincsen sárga zsák?!
A múltkor már azon gondolkoztam, a zöldben teszem ki a műanyagot, s ragasztok rá egy cetlit, hogy „Én sárga zsákként azonosítom magam” (persze románul). A mai világban szerintem ez simán belefér, a zsáknak is lehetnek jogai...
A viccet félretéve, a helyzet bosszantó. Be is telt a pohár nálam: amikor nemrég egy számlát mentem kifizetni a cég székhelyére, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal nyitottam ajtót, hogy nemcsak beolvasok a pénztárosnak (nem mintha ő tehetne minderről), hanem jónéhány sárga zsákot (és kéket is – hetek óta nem kaptunk olyat sem) viszek haza, merthogy a cég székhelyén mindig van egy halom belőlük.
Nem volt.
De ha kocsival vagyok, adnak ingyen szemetesládákat – vett le a lábamról a pult másik oldalán ülő hölgy, mielőtt még belelendültem volna a mondókámba. Én pedig kénytelen voltam rádöbbenni: a nőknek mindig igazuk van.
Előtte való nap ugyanis az asszony mondta, hogy menjek kocsival. Persze én azért sem: közel van, nehéz parkolóhelyet találni...
Így aztán hazatekertem a biciklivel, átültem a kocsiba, s indulás vissza – láss csodát, amikor odaértem, pont előttük volt szabad parkolóhely (péntek, Györgyfalvi út alja... – nagyobb esély van a lottóötösre).
Most már négy szemeteskukánk van. Egy – ami eddig is volt – a háztartási hulladéknak, egy a műanyagnak, egy a papírhulladéknak, s egy az üvegeknek.
Még csak azt nem tudom, hova tegyek ennyi kukát...
