Míg a háziorvosok tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba, mert a kormány nem tartotta tiszteletben a társadalmi párbeszéd alapvető lépéseit, a betegeket képviselő szervezetek képviselői szerint a betegek attól tartanak, gyógyszerek nélkül maradnak, ezért recepteket iratnak fel, hogy előre kiválthassák orvosságaikat. Vagy vizsgálatokhoz kérnek küldőpapírt és meglepetten tapasztalják, hogy a laboratóriumok e havi költségvetése kimerült hónap végéhez közeledve.
Az egészségügyi illetékesek nem sokat foglalkoztak az egyeztetéssel, ráadásul azt állítják, hogy a kormány által elfogadott keretszerződés értelmében a biztosítottak több egészségügyi szolgáltatásra lesznek jogosultak. A keretszerződés ugyanakkor szabályozza az egészségügyi kártyás rendszer helyzetét is, amelynek hatékonysága jelenleg kétséges.
„Döntöttek a törvényes lépések tiszteletben tartása nélkül, ezért a keretszerződés aláírásának visszautasítását javasoljuk, mert hiányos a döntéshozatal átláthatósága. Sem közvitán, sem egyeztetésen nem vettünk részt, és a most elfogadott dokumentum teljesen különbözik attól, amit márciusban láttunk” – nyilatkozta Rodica Tănăsescu, a Háziorvosok Országos Szövetségének elnöke. Gabriel Munteanu háziorvos szerint is nagy az esélye az aláírás megtagadásának, ezért előfordulhat, hogy július elsejétől csak a súlyos betegeket fogják ellátni a háziorvosok, és csak nekik állítanak ki küldőpapírt, vagy írnak fel orvosságot.
„Amennyiben a jelenlegi formájában írjuk alá a keretszerződést, a háziorvosok fele csődbe megy. Számunkra is előnytelen a dokumentum, de a betegeket is hátrányosan érinti, hiszen ki kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatásokat, míg nekünk nincs érvényes szerződésünk az egészségügyi pénztárral. Az egyeztetések hiányával teljesen fiogyelmen kívül hagyták a polgári törvénykönyv előírásait. Ezért követeljük a tárgyalást a szerződés kapcsán” – magyarázta a háziorvos.
A legrosszabbul mégiscsak a betegek járnak, akik attól tartanak, hogy megfosztják őket az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréstől.
„A betegek életét veszélyeztetik azzal, hogy nem írnak fel recepteket, még így sem tudjuk beszerezni az gyógyszerek nagy részét. Az egészségügyi minisztérium tulajdonképpen a betegségek minisztériuma, és minden egyes nappal tudatosul bennünk, hogy működésképtelen a rendszer” – mondta Cezar Irimia a Krónikus Betegek Egyesületének elnöke.
Az új keretszerződés szerint a kiksorúak évi két fogorvosi vizsgálatra jogosultak az eddigi egyhez képest. „Ez jelentéktelen mértékben befolyásolja a jelenlegi helyzetet, hiszen minden további beavatkozást a magánszerktorban végzenek el. A kiskorúak teljes fogászati ellátását tartalmaznia kellene az alapcsomagnak, beleértve a fogak karbantartását is” – mondta Vasile Barbu az országos betegjogi szervezet elnöke.
A keretszerződés értelmében több pénzalap jutna a háziorvoslásra és járóbetegkezelésre. Az alapellátás esetében térítésmentes lenne a járványtani és egészségügyi igazolások kiállítása az óvodások és kisiskolások számára. A háziorvosok nem végezhetnek többet spirometriát, ezt követően csak szakorvosok végezhetik a légzésvizsgálatot. Két új vizsgálatot – elektrokardiagram és a bőr-galván válasz – is tartalmaz az új dokumentum a diagnosztikába. A járóbetegellátás szintjén pedig a töréskezelési költségeket is visszatéríti a pénztár. Ugyanakkor támogatják a mell mágneses rezonanciavizsgálatát, de nem számít már támogatott vizsgálatnak a vizelet gombatenyésztése. A kórházi betegellátásra vonatkozóan a szabályozó okirat előírja a szakorvosi véleményezést egy minimum hét órás kórházi beutalás esetében.