A megyei önkormányzat az épület felosztásáról döntött
Az új tulajdonosok annak a Paraschiva Roșcának a leszármazottai, akire sógora révén szállt az örökség. Nicolae Roșca 1993-ban halt meg, nem voltak utódai, ezért az egy évvel korábban elhunyt bátyjának családja, Paraschiva asszony és három lánya örökölt utána. Egy 2015-ben készült és a pressone.ro portálon fellelhető interjúban Paraschiva Roșca elmondta: a Szeben megyei Szelistyéből származó Nicolae tehetős kereskedőnek számított a Romániához csatolt Erdélyben, a 30-as években. Az interjúból az derül ki: fiatal korában ismerkedett meg Bánffy Dénessel, vele együtt hozták létre a palota udvarán a mozit, erre a pénzt állítólag Nicolae Roșca adta. A visszaemlékezés szerint Bánffy Dénes adósság fejében írta rá a palota több lakosztályát. A báró a szerencsejátékok rabja volt, a kártyaadósságok gyűltek, a bankoknak nem tudta fizetni a hitelt, amelyet a Roșcától kapott kölcsönből volt kénytelen fedezni. Mivel nem tudta visszafizetni, darabonként adta el neki a palotát.
A per hosszú évek óta zajlik, 1999-ból származik az első fokú ítélet, ami a palota háromnegyedét az örökösöknek ítéli meg. A jogi vita 2019-ig húzódott, akkor született a jogerős ítélet, ennek következménye a megyei tanács döntése a palota felosztásáról. Az épületet időközben átalakították, ma már nincsen meg az a belső tagolása, amely alapján érvényesíteni lehetne a restitúciós határozatot.
A 2015-ben 88 éves, azóta elhunyt Paraschiva Roșcával készített riportból kiderül: az örökösök birtokában van Bánffy Dezső 1958-ból származó végrendelete és az erről készült román hitelesített fordítás – mivel a végrendelkező nem tudott románul. Ebben a báró minden ingó és ingatlan vagyonát „közeli barátjára”, Nicolae Roșcára hagyja. Állítólag Roșca megőrzött mindenféle dokumentumot, több adás-vételi szerződés is született a palota különböző lakrészeinek átadását illetően. A zavaros időkben azonban Roșca nem tudta végül a nevére telekkönyveztetni a megszerzett ingatlanokat, így Bánffytól államosították a palotát 1948-ban.
Roșca adta volna a pénzt a mozira?
Hogy Nicolae Roșcának volt-e köze volt a Bánffy-palota udvarán működő mozihoz, nem világos. A témával foglalkozó Ferenczi Szilárd történész semmilyen erre utaló nyomot nem talált. A Filmett portálon megjelent tanulmánya szerint egyelőre tisztázatlan, hogy milyen megfontolásból jött az üzleti ötlet, ki és mikor győzte meg báró Bánffy Albert feleségét, Montbach Saroltát és a palota ügyeinek rendezésében illetékes fiát, Dénest egy mozi létrehozásáról, mindenesetre a palota udvarán, az északi belső falhoz csatolt, és lényegében az udvar kétharmadát elfoglaló moziépület terve 1927. február 10-én készen állt és megindult az építkezés. A Corso, majd Capital, aztán Mátyás király mozgóképszínház, végül Progresul/Haladás néven ismert mozit 1969-ben ítélték lebontásra.
A korabeli helyi sajtóból kiderül az is: a mozi ötlete nem aratott osztatlan sikert. „Az utolsó báró tőkésítette a palotatermeket, a boltíveket letörték, az ablakokat kiszakították üzlethelyiségek számára, a kapualj oszlopsorát befalazták egy borbélyműhely és egy cukorkaüzlet kedvéért, s az udvarra egy mozi betonhodálya került”, idézi a szerző Balogh Edgárnak a Dolgozó Nőben 1974-ben közölt írását.
A jelek szerint a palota „tőkésítése” nem csak Bánffy Dénesék mentőötletének számított. Végrendeletében (1822) Bánffy György gyermekeire hagyja a palotát, és inti őket további helyiségek bérbe adására is: „Hogy pedig a kolosvári nagy házomnak jövedelme lehessen, az abban levő szobák és alkalmatosságok osztassanak és alkalmaztassanak apróbb szállásokra, oly végett, hogy azok más privátusoknak is ki adathassanak …".
Sok a tisztázatlan részlet
Megkeresésünkre Gaál György helytörténész elmondta: a Házsongárdi temetőben eltemetett Bánffy Dénes (1901-1983), mint minden arisztokrata, az 1948-as államosítás következtében elvesztette a vagyonát, és ezt követően nagy nyomorúságban élt. Gaal kevésbé tartotta valószínűnek a szebeni nagykereskedővel kapcsolatos történetet. Olyan információk keringtek, hogy az a nő, aki egykor Bánffyt gondozta, rávehette, hogy írjon a javára szóló ajándékozó levelet, ám ezt Bánffy az államosítás után nem is tehette törvényesen, mivel már nem ő volt a palota tulajdonosa, magyarázta.
Lucian Nastasă-Kovács történész, a Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeum igazgatója Facebook oldalán közzétett bejegyzésében kijelentette: az épület visszaszolgáltatása „ingatag lábakon áll”.
Kérdésünkre, hogy miért nem tartja helytállónak, megalapozottnak a bíróság döntését, a történész kiemelte: már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet egyrészt arra, hogy a főtéri Bánffy-palota és a második, belső udvarának végében később épített, bérház funkciójú, szintén Bánffy-ingatlan eltérő helyrajzi számokkal rendelkeznek. A bérházépülettel ellentétben a palota soha nem volt laksztályokra felosztva, tehát felmerül a kérdés: hogyan lehet az apránként eladott részeket az adásvételkor meghatározni? Mint mondta, azt is többször hangsúlyozta már, hogy az igénylők „azonosítatlan, kézzel írott papírosokkal, úgynevezett adás-vételi szerződésekkel” álltak a bíróság elé kérelmük alátámasztására. Az igazgató éppen ezért, arra kéri a hatóságokat – ha már a megyei tanács ügyvédei ezt nem tették meg –, vessék beható grafológiai vizsgálat alá a felperesek által benyújtott dokumentációit, és elemezzék azok keletkezésének kontextusát is, mivel korántsem ez lenne az első olyan eset, hogy vitatható eredetiségű iratokra alapozva hoznak meg ilyen döntéseket.
Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke szerint azért fontos a palota felosztásáról dönteni, hogy ennek alapján lehessen kiszámolni: az épületből kinek mennyi rész jár.
„Arról nincs szó, hogy kiköltözik a múzeum. A törvény előírja, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanokban működő intézmények a tényleges visszaszolgáltatástól kezdődően még öt évig az intézményben maradhatnak. A tanács azt szeretné, hogy a szétosztás és ingatlan értékének felbecslése után megvásárolja az épületet, és uniós pályázatból helyrehozza azt. Ha viszont az örökösök nem tudnak megegyezni az épület eladását illetően, akkor nekik vissza kell fizetniük azt az összeget, amit az állam, illetve a megyei tanács az épületre költött az évek során. És természetesen épületadót is kell fizetniük – nyilatkozta a Szabadságnak Vákár István.
