Vincze Lászlóval: Református Híradó 50

Kincseket: történelmi ereklyéket, értékes alkotókat, cselekvő ifjakat, nagyszerű tudományos munkákat, közösségformáló erővel bíró embereket mutattunk be, általuk történetek, sorsok, életek sorakoztak fel a Református Híradó hasábjain az alapítása óta eltelt tizenhárom esztendőben. Esperesi gondolat hívta életre, féltucatnyinál több kolozsvári református egyházközség tartotta meg immár ötven lapszámon keresztül, így készülhettek interjúk sorozatai a városunkban és környékén munkálkodó presbiterekkel, kántorokkal, kutatókkal, kétkezi munkásokkal, földművesekkel, tanítókkal, üzletemberekkel, ifjakkal és kevésbé ifjakkal, akiket a körülmények, a személyes döntéseik és választásaik valamely egyházközeli útra tereltek. Reményeink szerint sikerült ízelítővel szolgálni az olvasóknak – és ki tudja, kissé talán az utókornak is – arról: ilyenek, ilyenek is a 21. század elején élő reformátusok.

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó 2024. pünkösdi számában.

Emlékszel arra, hogyan találkoztál először a Református Híradóval?

– A Szabadság rendszeres olvasójaként előszeretettel követtem a tematikus oldalakat (Erdély, Campus), ezért fel is kaptam a fejem, amikor újabb ilyen jellegű melléklet jelent meg. Templomba járó ember vagyok, az idő tájt már presbiter voltam, természetes, hogy örömmel vettem kézbe a Református Híradó első számát, és ugyanolyan kíváncsisággal várom ma is, immár az ötvenediket.

Vincze László: A Református Híradó ablak a kálvinista közösség világára
Vincze László: a Református Híradó ablak a kálvinista közösség világára

Közéleti napilap részeként szerinted mitől, miben más például a templomi értesítőnél, amely inkább adott gyülekezethez ér el vagy az időszakos egyházi folyóiratnál, ami esetleg kiterjedtebb olvasóközönség figyelmére is számíthat?

– A Református Híradó különbözőségét abban látom az egyházi körök kiadványaitól, amennyiben egy közéleti napilap olvasóközönsége különbözik ezektől: nagyon más. A templomi értesítők vagy az időszakos egyházi folyóiratok egyfajta célzott közönséget szólítanak meg, viszonylagosan belterjesek, terjesztésük templomközeli közegben történik. A Szabadságot olvasók között viszont ott vannak azok, akik önként vagy kényszerűségből némileg eltávolodtak, vagy akár el is szakadtak a gyülekezetektől, a hitélettől, a templomi közösségektől. A Református Híradó számukra még kapcsot jelenthet az elhanyagolt vallási azonosságukhoz. És ne feledjük, ezt a mellékletet más felekezetűek, sőt felekezeten kívüliek is olvassák, akik számára egy kis ablak nyílik ezáltal a kálvinista közösség világa felé.

Mit olvasol benne szívesebben? Milyen felmerült tematika érdekel(t) benne leginkább?

– Világi tisztségviselőként természetesen az érdekel elsősorban, hogy más hozzám hasonló gondnokok, presbiterek hogyan élik meg, gyakorolják feladataikat, elhivatottságukat. Tevékenységük példát mutat, ötleteket ad, hogy ebben az elidegenedett életben, széteső társadalomban hogyan próbáljunk közösséget összetartani, erősíteni, vagy éppenséggel létrehozni. De természetesen minden más cikket érdeklődéssel olvasok.

Emlékszel-e olyan cikkekre, amelyek valamiért számodra kiemelkedőbbek, fontosabbak, érdekesebbek, informatívabbak stb. lettek volna az elmúlt 13 év alatt? Mitől, miért voltak ezek különlegesebbek?

– Minden lapszámban vannak kiemelkedő cikkek, továbbgondolásra érdemes dolgok vagy legalább ötletadó felvetések, elmélyülésre lehetőséget adó gondolatok. Nagyon szívesen olvasom a kiemelt egyházi ünnepeink alkalmából közölt cikkeket, hiszen ezek mélysége mindig megszólít, minden alkalommal kiragad egy kicsit a mindennapok taposómalmából, kikapcsolják valamelyest az elme zakatolását, és befelé, a lélek felé irányítják figyelmünket. Erre pedig egyre nagyobb szükségünk van. És természetesen mindig örömmel olvasom a gyülekezetünkkel kapcsolatos híreket, tudósításokat.

Az Írisz-telepi egyházközség főgondnokaként veled is készült interjú a Református Híradóban. A kolozsvári gyermekfesztiváljainkon magam szervezőként, te pedig előadóként voltál jelen, legtöbben a városban és tágabb vonzáskörzetében hozzám hasonlóan talán főként bábosként ismernek. Az interjúból viszont kiderült, hogy a finom borok jó ismerője is vagy, ugyanakkor a református közösség életébe is bekapcsolódsz, ez sokak számára újdonság lehetett. Kaptál-e valamilyen visszajelzést az interjút követően másoktól?

– Az egyházi közeg nem kifejezetten a bábszínházba járók korosztályát képviseli, és mégis, egyházi környezetből is érkeztek visszajelzések ezzel a ténykedésemmel kapcsolatosan. Sőt, konkrét megkeresések! A borokhoz való kötődésem pedig nem mellékesen egyházi vonatkozású, részben konkrétan az úrvacsorai borhoz vezet vissza. Mai napig bosszantónak tartom, hogy Jézus vére címén milyen elrettentő lőréket vagyunk kénytelenek olykor magunkhoz venni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy elmélyedjek kissé a bor kultúrájában, kultúrtörténeti jelentőségében – és nem mellékesen konyhaművészeti szerepében –, hogy észérvekkel tudjam alátámasztani a minőség felé való elmozdulás fontosságát. Hiszen végtére is egyházi életünk egyik szentségéről beszélünk! És igen, már egyházi körökben is vannak kezdeményezések, amelyekben tanácsomat, segítségemet kérik különböző, borral is fűszerezett események, rendezvények kapcsán.