Nagyobb fizetésnek mindenki örvend, ez nem vitás, amint az is logikus, hogy fizetésemelést a komoly munkáltató – még ha nem is mindegyik szívesen, de üzleti érdekből – igenis ad az alkalmazottjának a jó teljesítményért, szakértelméért, hozzáértésért, céggel szembeni hűségéért, mert fontos számára is ösztönözni és megtartani a jó személyzetet. Feltéve, hogy sikerül nyereségesen üzletelnie. Általánosítani sem lehet, hogy minden munkaadó kizsákmányolja az alkalmazottait, ha minimálbérrel fizeti, és biztosan csak a saját zsebét tömi degeszre a hatalmas nyereségből, amelyet a minimálbéren dolgoztatott munkavállalók hátán termelt(etett) ki. Valamint azt az okfejtést is fenntartásokkal kell kezelni, hogy az ország gazdasága már évek óta jól teljesít, az egyik legjobb teljesítmény uniós szinten, tehát gondot semmiképpen sem okozhatna a kötelező béremelés. Hiszen a megkérdőjelezhető statisztika sajnos romániai szabadalmaztatott találmánynak (is) tekinthető, még a kommunista tervszerű gazdaság idejéből – aki emlékszik még rá. Sőt, a gazdaság teljesítményére vonatkozóan többen – a jegybank elnöke, valamint az adótanács elnöke – már korábban arra figyelmeztetett, hogy a számok önmagukban nem elegendőek, ha nincs mögöttük valós termelékenység.
És ez, a kellő mértékű és értékű termelékenység pedig valóban hiányzik. Többek között erre hívta fel a figyelmet mindjárt a tegnapi sürgősségi kormányrendelet elfogadása után a Románia Fejlődéséért Koalíció. Közleményükben rámutattak, hogy az országnak szüksége van egy hosszú távú, megbízható makrogazdasági előrejelzésre, átlátható rendszerre, amely alapján valósan lehessen meghatározni, a tényleges gazdasági termelés alapján a minimálbér alakulását. Ehhez alapos gazdasági és társadalmi elemzésre is szükség lenne, hiszen az önkényes, tetszőleges, meg nem alapozott és a termelékenységgel összhangban nem levő fizetésemelések táplálják aztán az inflációt.
Érdekes odafigyelni a minimálbér társadalmi státuszára is. Évekkel ezelőtt inkább csak az újonnan alkalmazottak ideiglenes pályakezdő „díja” volt, akik aztán viszonylag hamar feljebb léptek a munka díjazási ranglétráján. Nyolc évvel ezelőtt, a statisztikák szerint, a munkaszerződések alig tizenhat százalékát kötötték meg minimálbérre. Majd a minimálbér növelésével arányosan egyre több munkaszerződést kötöttek meg csak erre az összegre: ezelőtt három évvel már az alkalmazottak 30 százaléka dolgozott minimálbérért, idén nyáron pedig ez az arány 46 százalék volt, és csupán az alkalmazottak 16 százaléka keresett 700 eurónál többet. Ma már sok munkáltató, főleg a kis- és közepes vállalkozások örvendenek, ha tudják tartani a lépést a minimálbér kierőltetett növelésével.
Örömre már csak azért sincsen sok okunk, mert a vállalkozók előbb-utóbb, de minden bizonnyal inkább előbb, a termékek és szolgáltatások árába lesznek kénytelenek „megjeleníteni” a minimálbér növelését, hiszen ez plusz kiadást feltételez, amihez többletbevételre lenne szükség. A minimálbér változása pedig az egész fizetési rendszerben elmozdulást idéz elő, hiszen a nagyobb bérért dolgozók ezután szintén fizetésemelést követelhetnek, joggal úgy ítélve meg, hogy statisztikailag romlott a helyzetük: közelebb kerültek – „lejjebb csúsztak” – a minimálbérhez.
A pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet másik vitatott rendelkezése pedig a differenciált, tehát a megkülönböztetett összegű minimálbér bevezetése jövő év januárjától: nagyobb összeget állapítanak meg azoknak, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, vagy legalább tizenöt év munkaviszonnyal. Ezzel épp annak a munkaerőpiaci igénynek tesz keresztbe a kormány, miszerint szakképzett munkásokra lenne nagy szükség, és kevésbé diplomás személyzetre. Azt a sokéves igyekezetet fogják megfékezni, amely arra irányult, hogy fejlesszék, tegyék vonzóvá a szakiskolákat és a szakoktatást, a hiányszakmákba képezzenek ki munkaerőt. Hiszen ismét kényelmesebb lesz több fizetést elvárni csak egy kartonpapírért, semmint egy szakmáért. Illetve a munkaadó nem a jó teljesítményt, hozzáértést fizeti meg saját elhatározásából, hanem a diplomát és a munkaidőt – kötelezően.
Olyan ez, mint az okos leány meséjében: száz lyukat kellene befoltozni ezen az egész elképzelésen, hogy működőképes legyen, mert addig csak olyan adtak is, meg nem is. Amiért majd az okos leányhoz hasonlóan, lesz is, meg nem is.
