Mint ahogy a politikum részéről is sok olyan ígéret elhangzott az elmúlt évben, években, amely az életszínvonal emelését célozta. Ám semmi sem lett belőlük – hiába, az ígéretek földjén élünk… Ilyen ígéret volt például a közalkalmazottak béremelése, vagy – talán ez még szemléletesebb – az úgynevezett gyerekpénz 150-ről 300 lejre való növelése. Az utólag többlépcsősre változtatott gyerekpénz-emelés még mindig nem tart ott, hogy elérte volna azt a bizonyos 300 lejt… Gyakorlatilag, amire eléri, a 150 lej pluszt már be is szippantja az infláció. Nesze semmi, fogd meg jól!
Egy szó mint száz, az utóbbi év rekordinflációja mellett a hazai dolgozók, háztartások több mint fele ugyanannyi pénzzel gazdálkodik – pontosabban szűkölködik - hónapról hónapra, mint tavaly. Őket ki és mikor segíti majd az infláció elleni harcban?
Persze, apró hányaduk vélhetően részesül abban a kétszáz lejes minimálbéremelésben, amelynek megadását „opcionálisan” a munkaadóra bízta a kormány – anélkül, hogy utóbbit ösztönözné erre valamilyen formában, például adókedvezménnyel. Márpedig a legtöbb kis- és középvállalkozás éppen csak túlél – év eleje óta több mint 40 ezer cég húzta le végleg a rolót Romániában –, nincs ahonnan még 200 lejeket fizessen az alkalmazottjainak. Ám ha kötelező lenne a 200 lej megadása, az akkor is csak a minimálbéreseken segítene valamelyest, azokon, akik éppen csak 10 lejjel többet keresnek, nem.
Hasonló a helyzet a nyugdíjasok esetében is: egy részük éppen ezekben a napokban egyszeri 700 lejes támogatásban részesül, akinek azonban egy lejjel is 2000 lej fölötti a járandósága, az nem kap semmit. (Csak halkan jegyzem meg: Dániában – igaz, az árak is nagyobbak – 700 euró a segély.)
Mondhatjuk tehát, hogy a társadalom gerincét kitevő mostani középosztálynak – legyen akár gyermekét nevelő dolgozó, akár nyugdíjas – minden irányból csak fityiszt mutatnak, pedig állítólag közben dübörög a gazdaság. Mintha ennek a középrétegnek a tudatos felszámolása lenne a cél: beömleszteni őket is a szegények sorába.
A kormány legutóbbi intézkedése azonban megmutatta: talán mégsem tudatos ez az elszegényítés, nincs semmi összeesküvés-elmélet – csak ennyire képesek a vezetőink. Lásd a benzin literenkénti árának 50 banival való csökkentését is. Újabb nesze semmi, fogd meg jól. Olyan intézkedés, amit - jókora késéssel! - csak azért hoztak, hogy ne lehessen azt mondani: nem csináltak semmit. 50 bani? Hát a vécés néni nem áll szóba veled ennyiért a piacon, még akkor sem, ha esküdözöl: csak a kisdolgodat akarod elvégezni, és nem is nyúlsz a vécépapírhoz!
Szomorú, de el kell fogadnunk: ennyit érünk mi ennek a politikai „elitnek”: 50 banit. És igen, ennyit ér a mi kormányunk…
Bár én már egy lyukast garast sem adnék érte.
