Az utcán is látványos sorok alakultak ki, ami azzal magyarázható, hogy a szavazókörzetekbe csak bizonyos létszámú személyt engedtek be egyszerre. A különbség a korábbi választásokhoz képest az, hogy a személyazonossági igazolványát mindenkinek magának kell behelyeznie a leolvasó gépbe, hogy a felszerelés kezelője ne legyen kénytelen megfogni mindenki személyijét, és ezzel nőjön a vírus terjedésének veszélye. A szavazókörzetben ülők gumikesztyűket viseltek. A helyiségbe való belépéskor fertőtleníthettük kezünket, nyilván, a pecsétet mindenki maga fogta meg, viszont, ha valaki nagyon félt a vírustól, viselhetett kesztyűt, így elkerülhette azt, hogy esetleg nem megfelelően fertőtlenített pecsétet vegyen kézbe.
A szavazókörzetbe csak maszkkal lehetett belépni, s a kora reggeli szavazók feltűnően szigorúan betartották a szabályokat, még a sorban is megtartották egymás között a legalább egy méteres távolságot. Az is újdonság, hogy a VOTAT feliratú matricát mi magunknak kellett felragasztanunk a személyazonosságira, és ajánlott volt saját golyóstollat vinni, hogy azzal írjuk alá a választói névjegyzékben a nevünk mellett levő mezőt, ahol az aláírásunknak a helye.
Ajánlatos volt odafigyelni, hogy a szavazócédulán legyen rajta a szavazókörzet kontrollpecsétje, e nélkül ugyanis a szavazócédula nem érvényes. Továbbá ajánlott volt a pecsétet két voks után ismét bemártani a tintába, különben a harmadik és a negyedik pecsét nagyon halványan látszott. A szavazópapír ugyanolyan gyenge minőségű volt, mint mindig, leginkább a régi, és nagyon olcsó vécépapírhoz hasonlított, így nagyon könnyen átütött rajta a pecsét. Ebből a szempontból nem változott a helyzet... (B. T.)
Tán még soha ilyen gyorsan nem voksoltam
Időzítésként délelőtt szántam rá magam a voksolásra, mielőtt a templomból kijövő esetleges tömeg kijönne, vagy amíg még tart a napsütés. A Kismester/Bob utcai iskola előtt egy bottal tipegő idős nő volt előttem – s nem ő volt az egyetlen ilyen szavazó. Már a bemenés előtt felkészültem, hogy kézügyben legyen a személyazonossági és a golyóstoll. Nyilak mutatták az utat a folyosó bejáratig, kézfertőtlenítés, lázmérés (rákérdeztem az eredményre – kiváló: 35,9, jött rá a válasz), az osztályterem előtt viszont észbe kaptam: hűha, nincs még rajtam a maszk – de nem szólt rám addig senki, még a rendőrkisasszony sem. Nyugodt légkör, személyi a szerkentyűben, sorsszám, a nevem kikeresése, szavazólap (hátán az ellenőrzőpecséttel – figyeltem rá, hogy meglegyen), a szavazófülke nyugalma és a pecsételés – talán soha ilyen gyorsan és simán nem ment minden. (P. J. A.)
Csak a tinta volt kevés a pecsételőn
A csütörtökön négy tanuló koronavírusos esete miatt – Mircea Abdrudan prefektus szerint jogtalanul – bezárt G. Coşbuc líceumban működő három szavazókörzetnél vasárnap koradélután, mondhatni ebédidőben, nem volt nagy forgalom. Mindhárom körzetet egyetlen folyósón, de különböző osztálytermekben alakították ki. Az épületbe a főbejáraton lehetett bejutni, aki szavazott, a nyilak irányába a folyósón előre továbbhaladva az iskolaudvarba érkezett, onnan pedig a nagykapun távozhatott. Ilyenformán a szavazók nem mehettek szembe egymással, ám a távolságtartás ennek ellenére olykor csorbát szenvedett – de ez már kizárólag azon a típusú hazai mentalitáson múlt, amit a közúti forgalomban is tapasztalunk: sokan azt hiszik, ha dudálnak, azzal megoldódik a forgalmi dugó. Visszatérve a szavazókörzetre: akik az első vagy második osztályteremben szavaztak, onnan kifelé indulva nem várták meg a folyósón bár egy lépés távolságból azt a néhány másodpercet, amíg a következő osztályterembe tartó személy fertőtleníti a kezét és megmérik a lázát, hanem ahol érte, keresztülverekedte magát rajtuk. Ezt leszámítva minden igen olajozottan működött, csak a tinta volt kevés a pecsételőn – de ez a legtöbb szavazókörzetben ismétlődő probléma volt. Talán egyszerűbb lett volna, ha a pecsételő párnát a szavazófülkében helyezik el, vagy a pecséttel együtt az is bevihető lett volna a fülkébe… (B.B.)
Sok volt a koránkelő a belvárosban
Mintha „első szavazó” volnék, olyan izgatottan érkeztem a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban berendezett szavazóhelyiségbe, hiába mondogattam magamnak a sokszor leírt szöveget: csak egy laza bevásárlásféle az egész, minden biztonságos… Zavarom csak fokozódott az előcsarnokban posztoló két rendőr, egy kapus, és egy mindenféle eszközzel felszerelt, nekem rohanó egészségügyis láttán – örültem, hogy lázat, s nem vérnyomást mérnek. Meglepődve tapasztaltam, hogy alig múlt fél kilenc, máris szép számmal gyülekeztek a szavazólapok az urnákban: a szomszédok is „aki korán kel, vírusmentes fülkére lel” meggondolás alapján húzhatták fel az órájukat vasárnap reggelre.
Igen, én is megjártam, hogy a pecsét a negyedik lapon elfáradt, a „szavazási szándék” azonban nyilvánvaló volt, úgyhogy kisebb ügyetlenkedés után végül mindegyikkel beletaláltam a kijelölt urnába. Szóltam is a későn kelő családtagoknak, jól áztassák meg a pecsétet, aztán láttam a felhívások tömegét, amely ugyancsak erre int. A JZSUK-s urnabiztosok mindenesetre gyorsan és pozitívan reagáltak, s alaposan feltöltötték a tuspárnákat… Bizonyíték rá említett családtagjaim összepacázott felsőruházata. (Sz.K.)
Tévedések is előfordultak
Szerencsére nem jött össze a meteorológiai szolgálat vasárnapra érvényes csapadékban és szélviharban bőséges előrejelzése, mint ahogyan az utóbbi napokban – ki tudja, milyen érdekből – szárnyra kapott álhír sem, miszerint az emberek ne menjenek el választani, mert eső és hosszú sorok lesznek, de majd a második (!) fordulóban lehet pótolni a mulasztást. Kolozsváron a 4-es számú választókörzetben reggel nyolc órakor bárkinek öt percbe telt érvényesíteni állampolgári jogát a járvány diktálta szigorú előírások betartásával. Rendben volt belépéskor a lázmérés, akárcsak az, hogy a személyazonossági kártyádat magad helyezted a leolvasókészülékbe, de azt már nehéz megérteni, utána miért vehették mégis el, hogy hátuljára ráüssék a Votat feliratú bélyegzőt. A személyzet amúgy gyorsnak és segítőkésznek bizonyult. (Ö. I. B.)
Új szavazólapot kérek!
Szokás szerint a Monostor lakónegyedben lévő volt 3-as számú általános iskolában voksoltam. Ezúttal a bejárat a kijárat volt, és fordítva, így nem a főkapun, hanem az udvarról kellett bemenni az épületbe. Lázmérés, fertőtlenítés, majd egyből be az ajtón a 82-es számú szavazókörzetbe. Csupa fiatal urnabiztosok. Korábban az RMDSZ-nek a szavazókörben tartózkodó képviselője mindig megismert, hisz magyar feliratú pólót viseltem, most senki sem mosolygott rám.
Kaptam négy szavazólapot, a pecsétet jól belemártották a tintába, majdnem fröccsent is. Picit megszárítottam, de az első szavazólapon a VOTAT pecsét így is nagyon elmosódott, és átütött a mások oldalra. Fújtam, szárítottam, semmi. A többit is lepecsételtem, négyzeten belül, szépen sorjában, ügyeltem, hogy ne nagyon nyomjam a papírra a pecsétet.
Aggasztott az első szavazólap sorsa. Bent sem akartam sokat ülni, azt hitték volna, fotózom vagy filmezem azt, hogyan szavaztam, hívták volna a rendőrt, a mobiltelefonomban lévő egy-két izgalmas fotót kellett volna végignéznünk együtt…
Kértem, adjanak új szavazólapot a rendelkezésükre álló tartalékból. Az első szavazóbiztos azt mondta: rendben van, látszik, hogy erre a pártra szavaztam. Mondom, tévedés, éppen a másik oldalon lévőre voksoltam. Hívtam a kollégáját. Az szentül meg volt győződve, hogy a dolog éppen fordítva történt. Hívták a szavazókör elnökét. A hölgy a védőmaszk miatt bepárásodott szemüveggel alaposan szemügyre vettem a vékony papírt, majd azt mondta: de hát egyértelmű, hogy arra a politikai alakulatra voksoltam, amelyre legelső kollégája is tippelt. Mondtam, itt komoly a nézeteltérés, a pecsét nagyon el van mosódva, kérek szépen új szavazólapot, kell lennie a tartalékban. Az elmosódottat érvénytelenítették, újat kaptam, így nyugodt lelkiismerettel tértem haza… (K. O.)
