Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, közel három éves elnöki mandátuma alatt Klaus Johannis szinte egyetlen tartalmas, pozitív és őszinte üzenetet sem fogalmazott meg a magyar emberek irányába – legalábbis én nem emlékszem rá –, még nemzeti ünnepeink, például március 15-e kapcsán sem adta a legkisebb jelét sem annak, hogy egy lépéssel is közeledne felénk. Jaj, igen, egyszer vette a fáradságot, s kisebb körutat tett Székelyföldön, de azt is többnyire politikai fogásként, a közeledő államelnök-választás perspektívájában, nagy valószínűséggel a szavazatszerzés reményében tette. Mintha szándékosan inkább a távolságtartást választotta volna, nehogy a többség véletlenül is számon kérje tőle, úgyszintén kisebbségitől, hogy túl kedves, előzékeny és engedékeny hasonszőrű társaival, s ezt politikai karrierje aztán megsínyledje. Ezért mostani üzenete is inkább formálisnak és protokollárisnak, mintsem őszintének érzékelhető: az államfő csupán egy kötelező feladatának tett eleget: ha már jogszabályt fogadtak el a Romániában élő nemzeti közösségek december 18-án tartandó ünnepnapjáról – amellyel tulajdonképpen az RMDSZ-nek a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénykezdeményezését torpedózták meg, s így próbáltak kitérni annak felvállalása elől –, akkor tennie is kell valamit „a modellértékű” román nemzetiségpolitika látszatának fenntartása érdekében.
Johannis most is hozta a szokásos formáját: mint mindig ezúttal is tömör volt és velős. A nagy általánosságokon túl azonban igazából semmi olyat nem mondott, amit mi már milliószor ne hallottunk volna. Immár sokadszorra kifejezte elismerését a nemzeti kisebbségek iránt, hangsúlyozta az emberi jogok, a másság tiszteletben tartásának fontosságát és arra biztatott, őrizzük és adjuk tovább kultúránkat. Viszont az is egyértelműen lejött a szövegből és a „sorok mögül”, mindemellett ne tévesszük szem elől, hogy elsősorban román állampolgárok vagyunk, a román társadalom szerves részét képezzük. És mert a nemzeti kisebbségek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez, ezért az államfő azt is leszögezte: nem lenne természetes a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a román állam száz éves születésnapját.
Sokkal jobban örültem volna annak, ha Klaus Johannis ezen a napon inkább konkrét javaslatokkal áll elő, amelyek rólunk és nekünk szólnak, és ténylegesen lehetőséget teremtenek a román társadalmon belüli önmegvalósulásunknak, múltunk, hagyományaink és kultúránk szabad ápolásához, őrzéséhez, jövőnk szülőföldön való megalapozásának. És amelyek nyomán a romániai magyarság komfortérzete valóban javul, a többségi nemzet számára a szavakon és a leírt malaszton túl is, a gyakorlatban és a közgondolkodásban is elfogadottabbakká s egyenrangúakká válhatnak a Romániában államalkotó tényezőként élő őshonos, nem román nemzeti közösségek. Talán az államfőnek nem ártana időnként kicsit „átugrania” a szomszédba – ahova államelnökké választása óta egyszer sem tette a tiszteletét –, és ellesnie a pozitív példákat. A nemzetiségekért díjak tegnapi budapesti átadásán a magyar kormány képviselőinek beszédéből, többek között kiderült: nemzetiségeik (nem kisebbségeik!) identitása folyamatosan erősödik, számuk nő, intézményhálózatuk bővül, akárcsak az állami támogatások összege. A magyar Országgyűlés pedig néhány napja arról döntött, hogy 10-ről 15 százalékra emeli az iskolákban a nemzetiségi nyelvpótlék összegét, amely mintegy 15 ezer diák nevelését szolgálja...
Valami hasonló nekünk és a mi gyermekeiknek is jól fogna, nem?
