- Milyen a viszony az RMDSZ és a többi kisebbség között? Milyen támogatásra számíthat a szövetség részükről, sokuk ugyanis haszonélvezője volt a szövetség által kiharcolt-kialkudott nyelvi jogoknak, a restitúciónak?
- A Kisebbségi Tanácsot még Viorel Hrebenciuc, egykori szociáldemokrata kormányfőtitkár és köre hozta létre 1993-ban, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a nemzeti kisebbségek (jelenleg 17 tagú) parlamenti képviselete "hálából" majd az akkori Román Társadalmi Demokrácia Pártját (PDSR), a Szociáldemokrata Párt (PSD) elődjét támogassa. Az RMDSZ ekkor ellenzékben volt, nem kívánt ennek a szervezetnek a tagjává válni, kirakat-intézménynek tartotta a tanácsot. Az 1996-os választások után a Román Demokratikus Konvenció (CDR) győzelmével, az RMDSZ kormányra kerülésével megváltozott a helyzet és a vélemény is a testületről, a szövetség szerette volna tartalommal feltölteni az addig kirakat-intézménynek számító Kisebbségi Hivatalt és a Ciorbea-kormány által létrehozott kisebbségügyi minisztériumot. Ekkor lépett be az RMDSZ is a tanácsba, amelynek azóta is tagja.
"Elszomorít, hogy a romániai kisebbségeket, köztük a történelmileg egyik legfontosabbat, nem saját közösségeik megőrzésére, hanem politikai üzengetésre használják"
Az RMDSZ-nek 1996-os kormányra kerülését követően több, a nyelvi jogokat, illetve a restitúciót kodifikáló jogszabály kezdeményezett, ezek jó részét megörökölte a 2000-ben megalakult PDSR-kormány. Adrian Nastase kisebbségi kabinetje, amint arra emlékezhetünk, sok mindenre rábólintott a parlamenti támogatásért cserébe, elég csak a 20 százalékos anyanyelvi küszöböt meghatározó közigazgatási törvényre gondolni. (Nastase kormánya csak az RMDSZ, a liberálisok és a nem magyar nemzetiségek kisebbségi képviselőcsoportjának támogatásával érte el a beiktatásához szükséges szavazatszámot – szerk. megj.)
Ettől függetlenül, a kisebbségi szervezetek jelentős része a hrebenciuc-i kirakat elemei maradtak. Kizárólag olyankor fogalmaztak meg néhány komolyabb igényt, amikor a restitúciós folyamat (1998) vagy Nyelvi Karta ratifikálása (2008), illetve a tanügyi törvény egyes elemei voltak napirenden. Azonban itt is csak néhány kisebbség fogalmazott meg értékelhető elvárásokat, többnyire a zsidók és a szerbek. Amikor pl. a Nyelvi Karta ratifikálási folyamata elkezdődött, én magam kértem írásban minden kisebbségi szervezettől elvárásaikat, emiatt is ratifikáltuk a dokumentumot minden nyelvre külön-külön.
Voltak és vannak alig "látható" kisebbségek: albánok, macedónok, rutének (kis létszámuk miatt), romák (sokrétű, egymással hagyományaik okán alig kommunikáló tagolt közösségi létük okán). A zsidók, lengyelek, örmények igencsak pontszerű igényeket fogalmaztak meg: a zsidók esetében ezek az igények a restitúcióval és a holokauszttal voltak kapcsolatosak, a lengyelek az 1900-as évek elején Suceaván épített, államosított közösségi ház visszaszerzésére pályáztak, az örmények például éveken át a bukaresti örmény templom sorsáért aggódtak, amikor a mellette lévő építkezés miatt súlyosan megrongálódott a struktúrája.
Konkrét igény nyelvi jogokra csak azok részéről érkezett, ahol a nyelv és az önazonosság tudata erős volt, tehát azon közösségek részéről, amelyek körében megvalósul az anyanyelvi oktatás, lásd például a bánsági németeket, szerbeket.
Vannak tehát, akiknek érdekérvényesítési céljaikhoz jól jön az RMDSZ - lásd például a szerbeket, oroszokat, ukránokat, körükben még akad tömbben élő kisközösség, emiatt pedig identitásuk is erősebb, anyanyelvük is jobban él. A szerbek azonban, bár nemzeti öntudatuk a magyarokéhoz hasonlóan erős - vagy talán éppen azért – haragszanak ránk Koszovóval kapcsolatos álláspontunk miatt.
Az autonómia nyilván egyiküknél sem téma, még a személyi vagy kulturális sem. Egyszerűen nincsenek annyian, hogy élni tudjanak vele, ezért nem is értik, hogy nekünk miért kell.
- Nem értik, vagy nem akarják érteni? Az önrendelkezés ügye nem feltétlenül „mennyiségi” kérdés …
- Nem is értik, és a parlamenti képviselői mandátum pedig önmagában olyan adomány, ami miatt nem is érdekük érteni.
- Mi a helyzet a romákkal?
- A romák más történet. Az az egy szál roma parlamenti képviselő ugyanis nem mondható a romák kiterjedt közössége képviselőjének. De mivel nincs más politikai szervezetük, ezért a Pro Európa nevű roma párt nevesíti a képviselőt. Ez afféle „csapdahelyzet”: a törvény értelmében parlamenti mandátumot annak a szervezetnek a képviselője kap, amely tagja a Kisebbségi Tanácsnak, a Kisebbségi Tanács toagja azonban csak parlamenti képviselettel rendelkező szervezet lehet …
A roma-ügy azonban nem a parlamenti képviseletben ölt testet, hanem a helyi roma szervezetek érdekérvényesítő képességében, illetve a milliónyi civil szervezetben, amelyek uniós és más pénzekből tesznek (vagy nem) a romániai romák társadalmi integrációja érdekében.
- A német közösség milyen igényeket fogalmazott meg az évek során?
- Ami az oktatást illeti, bár Erdély több iskolájában van német tagozat, köztudott, hogy a nagy német iskolákban évtizedek óta alig van német származású diák, ezeknek többsége román fiatal, akik pragmatikus okokból (nyelvtanulás, jobb érvényesülései lehetőség) választja ezeket az oktatási intézményeket. Restitúciós igény elég kevés volt a németek részéről, egyházaik ugyanis elhalóban. Viszont volt számos olyan ingatlan, ami a Német Etnikai Csoport (Grupul Etnic German) egykori tulajdonát képezte, ám ez a szervezet náci jellege miatt nem válhatott a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (FDGR) jogelődjévé.
- Hogyan kommentálja Porr elnöknek az RMDSZ-szel kapcsolatos álláspontját?
- A Kisebbségi Tanács, mint Hrebenciuc-találmány, mindig is a baloldali kormányokhoz állt közelebb. A németek ilyenformán jelen pillanatban „kilógnak a sorból”, úgy tűnik, őket most Iohannis használja – ellenünk.
Amikor Paul Philippi volt a FDGR elnöke (1992-1998), akkor valóban más viszony volt szervezeteink között, egyrészt azért is, mert akkor még sokkal erősebb volt az önazonosság tudat a német közösségben. Ezért lehetett pl. 1996-ban Temesváron közösen FUEN-kongresszust szervezni. Később azonban az etnikai érzéseket háttérbe szorító Iohannis (románosan, I-vel!) a közösséget is eltompította. Amúgy épp Iohannis FDGR-elnöksége alatt hidegült el a két szervezet közti viszony, számos vitánk volt a németekkel, Iohannisszal a Kisebbségi Tanácsban, erről Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke is hosszan tudna beszélni. Valahogy úgy éreztük, hogy Iohannis még a román kormánynál is nagyobb ellenzője volt javaslatainknak, de - ha szabad egy kicsit rosszmájúnak lenni - ennek okáról még talán a szekusokat is meg lehetne kérdezni… Ettől függetlenül azonban elszomorít, hogy a romániai kisebbségeket, köztük a történelmileg egyik legfontosabbat, nem saját közösségeik megőrzésére, hanem politikai üzengetésre használják. Ez nem a Románia által oly büszkén hangoztatott sokszínűség.
