A valahonnan jövő és valahová tartó művészi út
Bibza Gábor lelkipásztor példabeszédében kitért arra az útra, amelyet magunknak jelöltünk ki, amelyet be szeretnénk járni. „Az út maga a cselekvés, ami meghatároz bennünket, amelynek olyan szakaszai is vannak, amit nem mi választunk. Ezek a szakaszok nehezek, keservesek” – fogalmazott. „Amikor a mai kiállításon – a Gulág-sorozat előtt – egy-egy alkotásnál megállunk, akkor a civil hadifoglyok is eszünkbe jutnak, akik életében – egy adott pillanatban – olyan kényszervilág jött létre, amit ésszel nem is lehet felfogni. Nem marad nekünk más, mint emlékezni és emlékezetünkben megőrizni azt az áldozatot, szenvedést, ami akkor történt” – mondta Bibza. A kiállításra visszatérve hozzátette: a mi életünkben is vannak alkotó és pihenő időszakok, a képzőművész is a maga lelkén szűri át mindazt, amit környezetében tapasztalt, újraértelmezi, olykor szubjektíven is.
Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja kiemelte, két évvel ezelőtt Bibza Gábor lelkésszel közösen azt a missziót vállalták fel, hogy a Kolozsvárhoz kötődő művészeknek lehetőséget biztosítanak kiállítások szervezésére a Kányafő Galériában. Rámutatott, a konzulátus is hozzájárul és támogatja a galéria törekvéseit céljuk elérésében. Úgy vélte, a konzulátus és a törökvágási református közösség közös útja járható és kapcsolatotokat teremt.
Portik Blénessy Ágota művészettörténész a kiállítás rejtelmeibe, mélységeibe vezette be a látogatókat. Emlékeztetett arra, hogy amikor kimondjuk, hogy úton vagyunk, legtöbbször nem csupán földrajzi értelemben beszélünk. „Az életet magát jelenti, a születéstől az elmúlásig ívelő folyamatot, amelyben minden döntés irányváltás, minden találkozás kereszteződés, és minden veszteség letérés egy korábbi ösvényről” – jegyezte meg. Majd hozzátette, Murádin Lovász Noémi Úton című, az utóbbi két évtized terméséből válogatott, átfogó kiállítása ebbe az egyetemes emberi tapasztalatba kapcsolódik be. Művei nem konkrét történetet mesélnek el, hanem azt a létezésformát ragadják meg, amelyben az ember soha sincs teljesen készen. Mindig valahonnan jön és valahová tart. Az út itt nem csupán a haladás, hanem (át)alakulás, formálódás a valamivé válás folyamatában.
„Az életút metaforája magában hordozza az idő dimenzióját is. A múlt, amely mögöttünk húzódik, mint egy bejárt szakasz, a jelen, amelyben éppen lépkedünk, és a jövő, amely még ködbe vész. A képek horizontjai, távolba vesző perspektívája ezt az időbeliséget teszik láthatóvá. A távolba futó vonalak nemcsak térbeli, hanem egzisztenciális távolságok. A kérdés mindig az: kik leszünk mire odaérünk?” – fogalmazott a művészettörténész.
„Az út ugyanakkor döntések sorozata. Vannak választott ösvények – hivatás, szerelem, elköteleződés – és vannak kényszerű szakaszok, amikor az élet sodor bennünket. A 20. század történelme drámai módon mutatta meg, hogy az emberi életút olykor brutális erőkkel téríthető el. A Gulág lágereibe vezető út nem belső elhatározás volt, hanem külső kényszer. A Szovjetunió táborrendszere, ugyanúgy, ahogyan a náci koncentrációs táborok rendszere is, emberek millióinak szakította meg az életútját, és vált végzetes sorssá. És mégis: még ezekben a végletes helyzetekben is létezett egy belső út, amelyet nem lehetett teljesen elvenni. Az emlékezés, a hit, az emberi méltóság megőrzése: ezek mind olyan belső állomások, amelyek túlmutatnak a fizikai kényszeren” – tette hozzá a méltató.
„Murádin Lovász Noémi Gulág témájú képei túlmutatnak a történelmi tematizáláson: a totalitárius rendszerek embertelenségének egyetemes kérdését vizsgálják, miközben a személyes gyász és a kollektív emlékezés etikai felelősségét is felvetik. Művei nem didaktikusak, hanem meditatív jellegűek. A nézőt nem pusztán informálják, hanem erős érzelmi töltetükkel bevonják az emlékezés aktusába. A csendes, visszafogott képi nyelv paradox módon éppen erejében válik elementárissá” – értékelte a tárlatot Portik Blénessy Ágota. Hozzátette: Noémi művészete a személyes és történelmi emlékezet metszéspontján bontakozik ki, különös érzékenységgel fordulva azokhoz a traumatikus tapasztalatokhoz, amelyek a kollektív tudat mélyrétegeiben munkálnak. Alkotói pályájának egyik leghangsúlyosabb fejezete a Gulág-sorozat, amely nemcsak történelmi reflexió, hanem morális és egzisztenciális állásfoglalás is. Kiemelte: e sorozat képi világa a redukált, szűkített színskálára épülő kompozíciókban ölt testet. „A hideg szürkés, földszínű tónusok és az ezekkel kontrasztban lévő sárgák-narancsok-vörösek, az elmosódó horizontok és a repetitív, rácsszerű struktúrák, a végtelenbe futó sínpárok és szögesdrótok a bezártság, az izoláció és a kilátástalanság vizuális metaforáiként működnek. A művész nem konkrét történeteket illusztrál, hanem atmoszférát teremt, a hiány, a csend és az eltörölt identitások dermesztő valóságát jeleníti meg” – magyarázta.
A művészettörténész külön figyelmet szánt az alakábrázolásra vagy éppen annak hiányára. „A figurális ábrázolásokban gyakran elmosódott, arctalan, árnyékszerű formák jelennek meg, amelyek az individuum eltörlésének tapasztalatát közvetítik. Más esetekben a teljesen absztrakt megoldás válik dominánssá, ahol a tér önmaga a trauma hordozójává válik, ahol a táj lelki és történelmi állapot. A művész képes a történelmi trauma esztétikai megformálására anélkül, hogy annak súlyát relativizálná. A sorozat a kortárs magyar képzőművészetben ritka mélységű és felelősségteljes reflexióként értelmezhető, amely a múlt feldolgozásának szükségességére és az emlékezés megtartó erejére irányítja a figyelmet” – mondta a művészettörténész, aki Márai Sándor gondolatát idézte: „Az utazás nem a tájban, hanem az emberben történik”.
„Az életút nem pusztán események sora, hanem belső átalakulás. Nem az számít, milyen messzire jutunk, hanem az, hogy közben mivé válunk. Noémi művei ezt a csendes, belső változást teszik láthatóvá. Az út metaforája magában hordozza az esendőséget is.” Kiemelte, az úton el lehet tévedni, meg lehet állni, vissza lehet fordulni, de mindig mozgásban tart. „Talán az út legmélyebb jelentése az, hogy közben találkozunk másokkal és önmagunkkal. Minden találkozás egy új irányt adhat. Minden veszteség új kérdést vet fel. És minden megállás lehetőség arra, hogy újraértelmezzük, merre és hogyan tovább.
Az Úton című kiállítás arra hív bennünket, hogy ne csupán nézői, hanem tudatos járói legyünk saját életutunknak. Hogy felismerjük: a horizont nem lezár, hanem megnyit valamit. Hogy az út nemcsak tér, hanem idő és belső történés is ugyanakkor.” Zárásként ajánlotta, hogy a Gulág-rendszerben tett látogatás során „időzzünk el mindegyik állomáson és engedjük, hogy a képek megszólítsanak”,talán a látogatás során „mindannyian ráismerünk saját életünk egy-egy szakaszára: egy indulásra, egy kényszerű kitérőre, egy remélt találkozásra vagy akár a gyászra, veszteségre. És hogy amikor innen továbbindulunk, tudatosabban lépjünk a magunk útján.”- zárta méltatását Portik Blénessy Ágota művészettörténész.
A kiállítás április 10-ig tekinthető meg a Törökvágási református templom Kányafő Galériájában (Donát u. 142.) hétfőtől péntekig 9-16 óra között.
