Kilenc nap a balkáni országban, céltudatosan
FOLYTATÁS JÚNIUS 12-I LAPSZÁMUNKBÓL
Trogirban is sikerült ingyen parkolni. A Waze közlekedési applikációnak felfedeztük az egyik igen hasznos funkcióját: free parking. A belvárostól nem messze hagytuk az autót, elindultunk felfedezni Horvátország egyik legszebb tengerparti települését. Az épített örökség annyira érintetlen, hogy nyugodtan kijelenthetjük: szabadtéri múzeumban jártunk. A kis szigetre épült város is tiszta Velence – nem véletlenül, hogy azon uralom alatt épült. Különösen látványos a Kamerlengo-erőd, amelynek tövében futballpálya található: a kapu mellé rúgott labdák csak úgy pattannak le a vastag és időtálló várfalról.
Lenyűgöző Split épített öröksége (Saját felvételek)
Estére Splitbe értünk, korán ágyba bújtunk, mert másnap szinte teljes napos városlátogatás következett. Szerencsére az ország második legnagyobb települése verőfényes napsütéssel fogadott, bőven akadt, amiben gyönyörködni a szintén tengerparti városban: a lenyűgöző Diocletianus palotánál szerencsére szinte egyetlen turista sem volt. Az ókori palota előtt leültünk, s hosszú percekig csodáltuk a körülbelül 1700 éves épületet és a mellette lévő, korinthoszi oszlopokkal körbevett Peristiliumot. Hajdanán a kettő előtti téren fogadta Diokletianus császár a vendégeit, és itt a tető nélküli udvaron mutatkozott az alattvalói előtt. Szerencsénkre a Szent Duje székesegyházban éppen kisebb orgonakoncertet tartottak – ezen a csodálatos, közel kétezer éves történelemmel rendelkező helyen felemelő érzés volt ez a zene. A római katonai ruhába öltözött turistacsalogatók fokozták a hangulatot: időutazás részesei lehettünk.
A városháza (loggia) már Split velencei részében található, innen pedig közel van a pálmafákkal rendelkező tengeri sétány. A verőfényes napsütésben tett séta teljesen feltöltött, elfeledtük a koronavírust, az emberiséget ért hatalmas csapást, az otthoni gondokat-bajokat.
Split verőfényes napsütéssel fogadott
A partról ismét a halpiac felé vettük az utunkat. Éppen zártak, a maradék, hátrahagyott halakból megetettük a várakozó sirályokat, majd mi is (decens áron) halételt fogyasztottunk a közvetlen közelben lévő kis étteremben.
Útban Dubrovnikba több tengerparti kis településen megálltunk, bokáig vízbe mártóztunk, élveztük a csodálatos látványt, s azt is, hogy senki sem volt a környéken. Kibéreltük Horvátországot tengerparttal együtt, mókáztunk. Egy tengerparti bisztróban még egy jeges kávét és egy narancslevet is megengedtünk magunknak – luxus az alacsony költségvetésű utazók számára. A kilátás, a nyugalom, a feltöltődés viszont megérte az összesen 6 eurót.
A világ első karanténja
Az 1358 és 1526 között a Magyar Korona részét képező Dubrovnik első látásra lenyűgözött. Érdekesség az is, hogy a sziklazátonyra épített város jelenlegi főutcája hajdanán egy tengeri csatorna volt, amelyet a XI. században feltöltöttek. 
Dubrovnik a Srd-hegyről, ahová közszállítással jutottunk el
Látogatásunkat nem ezzel, hanem panoráma kilátással kezdtük: helyi buszra ültünk, és a Srd-hegyre mentünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. Előbb viszont a délszláv háború sebeit tekintettük meg: sikerült megtalálnom ugyanazokat a lövészárkokat, amelyekre a 2009-es Balkán-körutam során ráleltem. Akkoriban a még nem hatástalanított és eltávolított aknák miatt csupán néhány biztonságosnak tartott ösvényen lehetett eljutni a domb szélére megcsodálni a várost, a Srd-hegy csúcsára nem mertünk felmenni. Most szerencsére sikerült feljutni a 405 méter magas csúcsra, s megcsodálni az Imperial-erődöt, amelyet a XIX. század elején Napóleon francia császár építtetett, és természetesen a várost. 
A háború borzalmait bemutató fotókat is kiállítottak a volt erődben létrehozott múzeumban
Az erődben berendezett múzeumban a szerb erők által ostrom alá vett Dubrovnik szenvedését fotók segítségével illusztrálták: az itt található információk szerint Dubrovnik bombázása 1991. június 19-én kezdődött. A mintegy 50 ezer fős Dubrovnik 82 százakban horvát, 7 százalékban szerb, 4 százalékban bosnyák, 6 százalékban pedig egyéb etnikumú volt. A több hónapon át tartó harcok idején a lakosság egy része elmenekült, 114 civil meghalt, 11 500 épületben pedig kisebb-nagyobb kár keletkezett. A világörökség részét képező Dubrovnik egyes házainak falán még ma is láthatóak a golyók, gránátok ütötte nyomok. Nem csoda, hiszen volt olyan nap, amikor a szerbek hatszáznál is több gránátot dobtak az óvárosra.
Az óvárosba visszamenő autóbusz csupán néhány óra múlva indult volna, nem akartunk várakozni, ezért a helyről a belvárosba vezető ösvényt választottuk. A háború idején ezen keresztül látták el a többnyire szamarak hátán felcipelt fegyverekkel és munícióval az erődben hősiesen helytálló horvát védőegységeket. A nagyon köves ösvény alaposan próbára tette az Eszéken vásárolt szandáljainkat…
Dubrovnik, csendélet kisebb építészeti csodával
Az óvárosban előbb egy luxusüzlet elárusítónőjével társalogtunk, arról faggattuk, milyen volt a világjárvány kezdete óta eltelt alig több mint egy év. Elmondása szerint drasztikusan csökkent a turisták száma, az üzletet csupán csökkentett személyzettel sikerült nyitva tartani. Korábban naponta akár 5 óceánjáró kötött ki, nem győzték a munkát. Szerinte az akkori állapotok majdnem elviselhetetlenné váltak, Dubrovnik majdnem belefulladt a turistákba, most viszont alig lehet megélni a látogatók távolmaradása miatt. Úgy vélte, ha már a romániai utazók is megjelentek, van remény, hogy a jó idők fokozatosan visszatérnek. Elmondta: egyébként a történészek szerint a világon éppen Dubrovnikban vezették be az első karantént a XIV. században, amikor a városban a pestisjárvány pusztított. „Azt olvastam, hogy annak idején ha valaki be akart jönni a városba, előbb a közeli Cvataton vagy a Mrkan-szigeten kellett 40 napot eltöltenie. Nos, vajon honnan származik a karantén kifejezés? Hát az olasz quaranta szóból, ami negyvenet jelent” – mondta a hölgy.
Trogir belvárosa is várja a turistákat
Végigsétáltunk a csodálatos óvároson, alig volt néhány turista: szerencsére valamennyi épületet sikerült restaurálni, a háború ütötte sebeket csupán egy-egy házon látható fényképek elevenítik fel. Szemügyre vettük az impozáns Szent Balázs templomot, a Sponza-palotát, az Onofrio-kutat, a Rektori-palotát, a katedrálist, azután pedig hosszasan időztünk a Szent János-erőd környékén. Arra lettünk figyelmesek, egy idős férfi nyugodtan fürdött a tengerben, a várfal közelében. Látszik, edzett, május elején ugyanis még hideg a víz.
Május 8-án elhagytuk Dubrovnik városát, néhány perc vezetést követően máris elértük a határt. Bosznia-Hercegovinában csak a töltőállomásnál és a világhírű „Ivo Andric-féle”visegrádi hídnál álltunk meg, amelyet a 16 napos decemberi-januári boszniai körutunk során egyszer már megcsodáltunk. Közel 900 kilométeres, autópálya mentes vezetés után késő este érkeztünk Vajdahunyadra, majd másnap Kolozsvárra.
Távolságtartással, kézfertőtlenítéssel, beltéren pedig szájmaszk viselésével Horvátországban is sikerült elkerülnünk a koronavírus-fertőzést, s extraszezonban csodálatos élményekben volt részünk annak köszönhetően, hogy szinte egyáltalán nem találkoztunk turistákkal, a magunkénak érezhettük a festői szépségű városokat és természeti csodákat. Köszönjük, Horvátország!
VÉGE
