Kilenc nap a balkáni országban, céltudatosan
FOLYTATÁS JÚNIUS 11-I LAPSZÁMUNKBÓL
Zágrábba való esti érkezésünk után azonnal bevetettük magunkat az éjszakai életbe. Igen, május elején Zágrábban már lehetett kocsmázni. Több tucatnyi fiatal társaságában iszogattuk a sört, a kerthelyiség befogadóképessége hivatalosan 220 fő volt. Igyekeztünk ugyan tartani a távolságot, ám a tömegre való tekintettel ez lehetetlen volt. Zárás után az utca másik oldalán lévő bódéból frissítettük a sörtartalékokat, az iszogatást pedig előkelő helyen folytattuk: a Horvát Nemzeti Színház előtt. A neoreneszánsz stílusú épület környékén egyetlenegy rendőr sem járőrözött, közel hajnalig iszogattunk, társalogtunk. A helyi fiatalok elmondták: Horvátországban sohasem volt kijárási tilalom vagy korlátozás. Ugyanakkor szabadtéren a maszkviselés csak azokon a helyeken volt kötelező, ahol az emberek közötti fizikai távolság másfél méter alá csökkent. Az épületekben a horvátoknál is kötelező volt a maszkviselés.
A Zágrábi Nemzeti Színházat csodálatos zöldövezet veszi körül (Saját felvételek)
Az itóka-beszélgetést követően majdnem egyórás gyaloglás következett haza: sehol szemét, rendbontás, csendháborítás. Ez talán már/még nem a Balkán…
A fővárosra egynapos látogatást terveztünk, és a különlegességek érdekeltek: a második világháború során használt és néhány évvel ezelőtt felújított légvédelmi alagút, a Szakítások Múzeuma, amelyben a véget ért társkapcsolatot meghatározó tárgyak gyűjteményét és természetesen az ahhoz kapcsolódó történeteket mutatják be. A szomorú helyről szintén egy geoláda segítségével, egy helyi szemével fedeztük fel a központot: Szent Márk-tér és –templom, Szent Katarina-templom, rejtett szobrok és sikátorok, csendes, félreeső belvárosi sétányok. Szerencsére az ilyen típusú kincskeresésnek hagyománya van az országban, a sok játékosnak köszönhetően gazdag „leletek” várnak az érdeklődőkre.
Zágrábi távozásunk előtti estén hatalmas pleskavicát fogyasztottunk el a házigazdánk lakónegyedében levő egyszerű étkezdében. A környék lakói közül a munkások voltak inkább jelen, hangosan beszéltek és itták az alkoholt. A kiszolgáló alaposan meglepődött: mégis, hogyan kerülnek ide turisták?! Főleg ilyenkor. Elmagyaráztam neki, örvendett, hogy lassan beindul az élet, Zágráb külvárosában is étkeznek a vendégek.
Rovinj: a város a legszebb arcát mutatta
Május másodikán, vasárnap az Isztriai félsziget első állomására a csodálatos, festői szépségű Rovinjba vezetett az utunk. Szerencsére nagyon gyorsan sikerült parkolóhelyet találni (ez normális körülmények között hatalmas gondot jelent!), s azonnal belevetettük magunkat a „sűrűjébe”: Horvátország egyik legjelentősebb kulturális, építészeti, művészeti és turisztikai központja a legszebb arcát mutatta. 
A háziállatok is meglepődtek, mennyire kevés a turista
Pontosabban Velence arcával fogadott minket: szárnyas oroszlánt ábrázoló domborművel ellátott óratorony, Szent Eufémia-templom, Califfi-palota, Bregovita utca. Nem véletlen, ugyanis 1283-tól 1797-ig a térség velencei uralom alatt állt. Egyes épületek az 1800-as évek kezdetétől, az osztrák uralom hatására, nyugat-európai építészeti stílusjegyeket is magukon viselnek, ezért is ennyire különleges ez a város. 
Akárcsak Velence...
Az első világháború után Olaszországhoz tartozott, a második után pedig német megszállás alá került, azonban az 1947-es párizsi békekonferencia során Jugoszláviának ítélték, az olasz lakosság az anyaországba menekült. Érdekes, az utcán több ízben olaszul beszélő személyeket hallottunk: vagy csupán a pincérek kedveskedtek a szomszédos országból érkező vendégeknek?
Egyik helyen sem készítettünk annyi fotót, mint Rovinjban: a szűk, kőlapokkal ellátott utcák, a szárítón lógó ruhák, sok-sok macska, az utca végén hirtelen megjelenő tenger… A sziklának csapódó hullámokat hosszú percekig néztük, élveztük a teljes szabadságérzetet biztosító látványt.
Póla: megcsodáltuk az Arénát
Nem sokkal Rovinj után meghatározóan római építészeti elemeket magába foglaló városba érkeztünk: Pólába. Itt egy kiemelkedő építészeti szépség szerepelt a meglátogatandó turisztikai attrakciók jegyzékén: az Amfiteátrum/Aréna. 
Impozáns épületet valósítottak meg a rómaiak
Csak elképzelni lehetett, ahogy megtelt emberekkel, ahogyan küzdöttek a gladiátorok. Kiváló lenne, ha az ilyen helyeken például történelmi jeleneteket lehetne eljátszani annak érdekében, hogy még jobban kiemeljék a hely jellegét, fontosságát és különlegességét. Az arénát Augustus császár idején, Krisztus előtt az I. században építették a rómaiak. Az Arén körbejárása közben besötétedett, az egyik applikáción azelőtt este foglalt szállásunkra mentünk: alig várták a turistákat, a külön szoba és fürdőszoba itt csak fejenként 40 lejbe került.
A hétfői programban a Rijeka/Fiume irányába az Adriai-tenger partján vezető út szerepelt. Több helyen megálltunk, élveztük az üres tengerpartot, egy csodálatos kilátással rendelkező kávézóban még fogyasztottunk is valamit - ritka alkalom az igen alacsony költségvetésű utazók számára.
A világjárvány idején is ápolják emlékét
Természetesen, Feszty Árpádra való tekintettel Lovránt sem hagytuk ki: a Villa Flóra bejáratánál több piros-fehér-zöld szalaggal ellátott koszorú volt látható, a festőművész elmékét a tisztelői még az új koronavírus megjelenése és villámgyors terjedése miatt kihirdetett világjárvány idején is őrzik.
Fiume/Rijeka: sült tintahal először és utoljára
Fiume/Rijeka városában próbáltuk ki először (és utoljára) a tintahalat és a sült kalamárit. Tulajdonképpen a halpiacnak és a vásárcsarnoknak otthont adó épület architektúrájára voltunk kíváncsiak, ám csak kintről tudtuk megtekinteni. A helyiek által frekventált vendéglő teraszán elfogadható áron fogyasztottuk el a kiváló ízű halételeket, majd a közelben lévő kikötőbe siettünk. Mindenhol az osztrák-magyar múlt nyomaira bukkantunk: a mólón végén hatalmas, kör alakú kikötői bak, amelyen ez áll: „Skull Mátyás vasöntödéje, Fiume, 1893”.
Múlt
Nem sokkal odébb az egyik épületen lévő emléktábla: „Baross Gábor, a város díszpolgára, a magyar kormány közmunka és közlekedési minisztere 1886-1889-ig. Nevéhez fűződik a rijekai kikötő kiépítése. Állította a Baross magyar kultúrkör, a csepeli önkormányzat támogatásával, 2009”.
A belváros szemügyre vételét követően utazunk is tovább: estére el kell jutnunk a Plitvicei-tavak közvetlen közelében lévő szálláshelyünkre, másnap nyitáskor már a belépőkapunál szándékozunk lenni annak érdekében, hogy elkerüljük az esetleges tömeget.
A Plitvicei-tavak a világörökség listáján
Lévén, hogy látogatásunk szezonon kívül és hétköznapra esett, nyitáskor csupán két turista volt a helyszínen. Európa egyik legszebb természeti látványossága, amely 1979-től az UNESCO világörökségi listáján szerepel, lenyűgözött bennünket. A helyszínen kapott leírás szerint a 200 négyzetkilométeres nemzeti park összesen tizenhat nagyobb és két kisebb, lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát 92 vízesés köti össze. Ezek látványa és közelsége csodás élményt nyújt a látogató számára.
Természeti csoda
Ez a hely egy teljes napos látogatást igényel, nem érdemes és nem ildomos félnapos, netán csak néhány órás vizitre szorítkozni. Ajánlott, természetesen, szezonon kívül meglátogatni a természeti csodát, egyébként a nagy tömeg miatt a látványt képtelenség élvezni. 
Mintha kibéreltük volna a helyet
Ajánlott ugyanakkor egy speciális ösvényen felmászni a dombtetőre, fentről megcsodálni a vízeséseket és a tavakat, majd ezek másik oldalán visszatérni a bejárathoz, innen pedig elmenni a nagy vízeséshez.
A Plitvicei-tavak csodálatos természeti szépségét követően ismét a városok következtek: Zadar, Sibenik, Trogir, Split, Dubrovnik.
Zadarban a Szent Donát körtemplomot, a Szent Anasztázia katedrálist, a velencei szárnyas oroszlánnal ellátott régi városkaput, az Öt Kút-terét, a régi római fórumot, a Nap köszöntése és a tengeri orgona helyszíneit tekintettük meg. 
Zadar, a velencei sárkányos oroszlánnal ellátott régi városkapu
Igen, pontosan olyan, ugyanis a tengerparton hét, lépcsőzetesen elhelyezett lépcsősor alatti szerkezet egy „tengeri orgona”, amely hét különböző hangszinten, öt mélységben képes zenélni a hallgatók számára. A hozzáértők szerint kicsit magas hangtartományban, G és C6 között szólnak az egyes sípok…
Hangok és fények játéka – igazi látványosságok
A tengeri orgona légyege, hogy a lépcsők alatt mélyedések vannak, ahol befolyik a tengervíz. Ezt a vizet polietilén csövekbe vezetik, amelyek a part felé haladva folyamatosan szűkülnek. Ahogy szűkülnek a csövek, felgyorsul a víz áramlása és a víziorgona kürtője hangot ad ki. A lépcsők hét fokozatban tartanak a tengerbe, így hét különböző hosszúságú csőrendszeren halad végig a tengervíz. Ahogy növekszik a távolság, vagyis ahogy egyre kijjebb vannak a lépcsők, úgy a tengervíznek is egyre nagyobb utat kell megtennie, mire a kürtőhöz ér. A hosszabb úton sokkal jobban felgyorsul a víz a csövekben, így magasabb hangon szól a kürtő, mint azokon a helyeken, ahol rövid utat tesz meg a víz.
Csendélt az Adriai-tengerpart egyik kisvárosának teraszán
Hosszú percekig hallgattuk a hangokat, majd a másik rendkívüli szerkezet felé vettük utunkat, amely tulajdonképpen csupán néhány lépésre található az „orgonától”. A Nap köszöntése szintén a Nikola Basic alkotása, amely nem más, mint egy 22 méter átmérőjű kört képező napelem. Az összesen 300 többrétegű üveglap a virtuális Napot jelképezi. Az égitest mellett a többi bolygó is megtalálható, méretarányosan. Az alkotó szerint „A Nap köszöntésének a célja, hogy megmutassa a természettel való kommunikáció és együttélés fontosságát. Míg a Tengeri orgona a hangok játéka, addig a Nap köszöntése a fény játéka”. Tulajdonképpen a napsütésnek köszönhetően a napelemek magukba szívják a nap energiáját, amit sötétedés után látványos fényjáték keretében ad ki magából. A látványos fényjátékon túl elektromos energiát is termel az alkotás, amelyet az egyéni fogyasztók felé továbbít.
Sibenik: teknősök fogadtak
Sibenik egy szabadtéri teknősbéka-kolóniával fogadott. A szó szoros értelmében. A szárazföldi korallzátonyra hasonlító, a tetején kisebb szökőkúttal rendelkező mohás, növényzettel rendelkező struktúrán nyugodtan sütkéreztek a teknősbékák, élvezték a vízcseppeket.
A mediterrán város több meglepetéssel szolgált: a város nem a tengerparton, hanem a Krka folyó partján fekszik, ezért Sibeniknél találkozik a tenger sós és a folyó édes vize. 
Zavartalan életet élnek a teknősök
A hosszú és széles tengerparti sétánynak tűnő promenád tulajdonképpen a folyó partja, a tenger csupán az öbölből kivezető természetes csatorna után kezdődik. Célunk az volt, tévedjünk el a szűk utcákban, fedezzük fel a csendes, turistamentes környéket. Óhatatlanul „belebotlottunk” az óváros látványosságaiba: Szent Jakab katedrális, Szent Mihály erőd. Az érdekességet a geoládázásnak köszönhetően meglátogatott helyi temető jelentette: a szobrocskákkal, kőből faragott díszekkel ellátott márványsírokat a temető bejáratának jobb és bal oldalán húzódó falban hozták létre.
FOLYTATJUK
