Újságírás a magaslaton, avagy gilicegyűrűzés Kolozs megyében

Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad?

Újságírás a magaslaton, avagy gilicegyűrűzés Kolozs megyében
A téma az utcán hever – vélik a tapasztalt újságírok, de arról, hogy ehhez esetleg mintegy 10 méter magasságba is fel kell emelkedni (például az Electrica áramszolgáltató darujával), már nem szól a fáma. Pedig másképp nem lehet közelről megfigyelni például azt, hogyan is történik egy gólyagyűrűzés, ami egyrészt tudományos (vonulási útvonalak követése, mortalitási arányok megállapítása, helyhűség vizsgálata stb.), de egyben nevelési célú is, főleg, ha azt Szabó D. Zoltán végzi a magyarfenesi, webkamerával megfigyelt gólyafészek lakóin. Tegnap azonban nemcsak a négy fiatal „tévésztár”, hanem több Kolozs megyei település fehér gólya fiókáinak a lábára is gyűrűk kerültek az Apáthy István Egyesület, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia–Geológia Kara valamint az Electrica áramszolgáltató együttműködésének köszönhetően. Közben megállapítottuk: idén sokkal több a kisgólya, mint amennyit a tavalyi gyűrűzés során számoltunk.

Svájci óra pontosságával érkezünk a magyarfenesi (Vlaha) gólyafészekhez a reggel 9 órára meghirdetett gyűrűzésre, s bár tavaly az áramszolgáltató képviselőire néhány percet várni kellett, hisz akkkor az áramot is kikapcsolták az utcában, ezúttal már emelkedik is a magasba a daru Szabó D. Zoltán ornitológussal, aki aztán a népszerű, webkamrával megfigyelt – a clujbird.ro oldalon március óta élőben követhető – fészek egyik lakójával a hóna alatt ereszkedik alá. Lent a „tömeg” – néhány felnőtt s tucatnyi gyermek – már izgatottan várja a kis, nagyjából 7-8 hetes gólyafiókát, aki – hisz ebben a korban nem tehet mást – türelemmel viseli a sok simogatást s végül a gyűrűzést, amelynek fortélyairól az ornitológus elmondja: a jobb lábra kerül az ún. „színes”, valójában fekete-fehér gyűrű az akár kukkerrel is leolvasható számokkal, míg a másik lábra egy „szakmaibb” fémgyűrűt csatol.

– Ugye visszafogadja a gólyamama? – aggodalmaskodik az egyik kislány, amikor a daru már emelkedik is vissza, amit a két gólyaszülő, Leske és Miska két ház távolságból, egy tetőről követ figyelemmel.

Jaj, nehogy bántsák a gólyafészket! 

Magyarfenesről Rákos (Văli­şoara) felé indulunk. A falu központjában a főútról alig kell letérni, máris ott a gólyafészek, pont a patak partja melletti oszlopon.

– Jaj, nehogy bántsák a gólyafészket! – szalad ki a szomszédos házból egy fiú, amikor az Electrica daruja emelkedni kezd, mintegy tanusítva: a megyénkben nem túl gyakori madarat nagyon szeretik e tájakon. 

Hamar megnyugtatjuk, közben az egyik, fészekről elreppenő gólyaszülő a szomszédos ház tetejéről nézi, időnként körözve, mi is történik. Itt is négyen vannak a fészekben, akárcsak Magyarfenesen, de itt jóval kisebbek a gólyák – az egyik fiókára nem is lehet még feltenni a színes gyűrűt, túl rövid még a lába.

– Hányan vannak? – érdeklődik a pallón az egyik falubeli tánti, aztán a válasz hallatán csodálkozik: ők eddig csak két kicsi fejet láttak.  

Oláhlétán mi érkezünk először a fészekhez, ott egy magánterületre kell beállnia az emelőskocsinak – miután elbontjuk a kis vízimalom házilag barkácsolt csőrendszerét, hogy ne törjük szét. Most tapasztalom meg előszőr – a magasba emelkedve –, hogy a kisgólyák mennyire gyámoltalanok, és tényleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy ijedtségükben kiugorjanak a fészekből. 

Aztán Oláhlétától Szelicséig – az egyetlen település a környéken, ahol két gólyafészek van – Szabó D. Zoltán autójába ülök be, így van időm faggatni őt.  

– A fenesi gólyák furcsamód nagyon korán érkeztek, és nagyon hamar le is rakták a tojásokat. Eredetileg hat tojás volt, de a legelső egy fészekharc során kiesett. Végül négy kelt ki; valószínűleg az történt, hogy későn fogtak neki a kotlásnak, és az első tojás „megzápult”. Szinte teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fészekben ugyanazok a madarak költöttek, mint tavaly, hiszen tavaly sok fotó készült róluk, és a fejmintázat alapján lehet egyedi azonosítást is végezni, hisz a madarak tollazatában is vannak egyedi jelek... Furcsamód először a tojó jött meg az idén, pedig a hímek szoktak az elsők lenni – meséli mindazt, amit a clujbird.ro oldal követői az elmúlt hetekben élőben láthattak. Majd kérdésemre hozzáteszi: tavaly száraz év volt, száraz években pedig mindig kevesebb fióka van – idén 3-4, míg tavaly csak 2-3 egyed volt egy-egy fészekben.
  
Afrikában maradt a jeladó 

Persze, az ideális nem a gyűrűzés, hanem egy digitális adóvevő lenne – fűzi hozzá a néhány kilométeres út során.
– Ez olyan 1500 euró, plusz az előfizetés. Hiszen a nyomkövetőben sim-kártya van, s ha a gólya elmegy Afrikába, akkor biza roaming-díjat kell fizetni, ami nem éppen olcsó. Volt nekünk ilyen madarunk, egy fekete meg egy fehér gólya. Tanzániáig ment az egyik, vissza is jött; a visszaúton, Törökországban vesztettük a nyomát a fehér gólyának, a fekete pedig Etiópiában tűnt el. Elpusztult, lelőtték, vagy elromlott az adója... Volt egy nagyon jó sztorink egyébként egy békászó sassal, ő „lerágta”, eltépte a zsinórt, az adóvevő meg leesett Dél-Afrikában, a Kruger nemzeti parkban. De úgy esett le, hogy a fény felé volt, folyamatosan tudta tölteni magát s adta a jelt, így megkértem egy dél-afrikai madarászkollégát, menjen el, nézze meg, mi van. Ő pedig puskával, vadőrrel, orrszarvúak s oroszlánok között megtalálta a jeladót, s hazaküldte...  

Közben megérkezünk Szeli­csé­re, látom is a kanyarban a gólyafészket.

– Igen, de itt nincs fióka – lép a gázra a „sofőröm”. – Gyakran járok erre, vagy még kotlik a pár, vagy nagyon kicsik a fiókák – mondja. – Most már a jövő az lesz, hogy egy kis drónt fölreptetünk, s megnézzük... – folytatja, majd nemsokára „ijedelmemre” egy hajtűkanyarban, folyamatos vonalon áll meg konvojunk. A fiókák itt már lentről is láthatóan jó nagyok; az egyik szülő éppen kajával érkezik, aminek hatására a néhány perc múlva felemelkedő daru személyzetének az ifjak bemutatják, hogy már tisztában vannak a higiéniai szabályokkal: egyikük a fészek szélére farolva küldi a fehér színű (akár másfél méteres) folyadéksugárt a gyűrűzni készülőkre, szinte telibe találva őket. 
Közben azon gondolkozom, vajon miért Törökországban tűnt el az a bizonyos gólya, és eszembe jut a gyerekmondóka: „Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad?/ Török gyerek elvágta,/ magyar gyerek gyógyítja,/ síppal, dobbal, nádi hegedűvel.” Vajon hányan tudják még manapság, hogy a gilice a gólya népi elnevezése, s hogy a „véres” láb igazából csak a gólya piros lába? S hogy honnan a török gyerek? Ez állítólag a 150 éves török uralomra utal, így a török a rossz szimbóluma, míg a síppal, dobbal, nádihegedűvel – a nádból vagy kukoricaszárból készült játékhegedűvel – gyógyító magyar gyermek a sámángyógyítás ősrégi emlékét idézi...

Kisnyuszi ebédre?!

Elmélkedésemből Szabó D. Zoltán kislánya ébreszt fel, aki egy madarat mutat a domboldalon.
– Talán egerészölyv – mondja félszemmel odapillantva édesapja, én pedig rögtön lecsapom a kérdést: a kisgólyáknak van-e valamilyen természetes ellenségük?

– Én nem tudok róla... – jön a válasz, majd a „kontra” a hátsó ülésről: a kisnyúlnak viszont van olyan madárellensége, amit nem gondolnánk. A gólya...

– Ja, hát az igen. A gólya a kiscsirkéket is összeszedi – bólogat Szabó D. Zoltán, én pedig nyugtázom: ismét megtudtam valamit, amiről eddig fogalmam sem volt. Mint ahogy arról sem, hogy a Román Madártani Egyesület készített egy nagyon jó telefonos alkalmazást, a neve: uitebarza (né, a gólya – szerk. megj.), amivel lehet regisztrálni a gólyafészkeket, meg lehet mondani, hány fióka van bennük, s lehet feltölteni fényképeket is.  

– Két éve kezdtük el a gólyagyűrűzést Kolozs megyében, gyakorlatilag jövőre láthajuk viszont az első gyűrűzött fiókákat, hiszen az első éveket Afrikában töltik. Nagyon remélem, hogy Kolozsvár környékén van annyi távcsöves, fotós ember – most már egy átlagos digitális fényképezőgépnek is van akkor nagyítása, hogy olvashatóan le lehet fotózni ezeket a színes gyűrűket –, hogy tudomást szerezzünk róluk. Én például fotóztam tavaly egy vonuló gólyacsapatot, amelyen magyarországi gyűrű volt, de itt a környéken már fordultak elő lengyel, cseh meg szlovák gyűrűs madarak is, úgyhogy érdemes figyelni őket... A jövőben valószínűleg intenzívebben fogunk kampányolni, hogy figyeljenek az emberek a gólyákra. Gyakorlatilag a gólyák lábát kell nézni, és ha látjuk rajtuk ezeket a színes gyűrűket, akkor lehet jelezni...