Marosvásárhelyen is megvolt a Forgatagnak nevezett testvérrendezvény, amely szintén hozta a formáját a hely sajátosságoknak megfelelően. A helyi szervezés rányomja a bélyegét ezekre a magyar kulturális napokként meghirdetett nagy városrendezvényekre, így minden helyszínen annyit lehet kihozni egy ilyen városnapból, amennyi leleményesség, tettrekészség és erő van a helyi magyar közösségben. A támogatás jelentős része ugyan Magyarországról jön, de senki nem találhatja ki az ott élők helyett, hogy miről szóljon a Kolozsvári Magyar Napok vagy a Vásárhelyi Forgatag, s ugyanígy említhetnénk a szatmári Partiumi Magyar Napokat. A fesztiválok idejére a megszokottnál nagyobb intenzitással belakjuk a köztereket, résztveszünk kulturális esményeken, s rendszerint elhangzik az a felismerés is, hogy de jó lenne, ha egész évben lennének ilyen rendezvények. Tény, hogy részben anyagi, részben logisztikai akadályai vannak ezeknek az elképzeléseknek, nem beszélve arról, hogy ősszel és tavasszal sem panaszkodhatunk a kulturális rendezvények hiányára, de mégis többet, jobbat, újat igényelünk.
A fantáziára már csak azért is folyamatosan nagy szükség van, mert ötleteket elindítani, megvalósítani kezdetben könnyebb, viszont a hosszú távú folytatáshoz már különösen nagy belső kreatív energiákat kell mozgósítani, hogy folyamatosan új ingerekkel lehessen hatni az emberekre. Ma már olyan ingergazdag világban élünk, hogy nem elég meghirdetni egy rendezvényt, kitenni egy asztalt és két-három embert mellé ültetni, sokkal komplexebb és tartalmasabb szórakoztatást kell biztosítani, meg kell győzni az embereket, hogy szabadiejükből két-három óra feláldozása nem elvesztegetett idő, hanem kapnak is valamit: gyarapodhatnak érzelmileg, tudásban, kapcsolathálózat-bővítésben, ha résztvesznek. Ötletekből általában nem szokott hiány lenni, a kivitelezés viszont már sokkal nehezebb.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik fénypontja és számomra legmeglepőbb helyszíne a Vallássszabadság Háza volt, amely az általános romániai igénytelenséghez képest örvendetesen magas színvonalú beruházásnak bizonyul. Egész héten voltak rendezvények az unitárius egyház szervezésében, de hosszú távon nagy feladatot és lehetőséget is jelent ennek a háznak a működtetése. Örömmel állapítottam meg, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak között egyfajta verseny is kialakult, így mindhárom nagy egyház, a katolikus, a református és az unitárius is kialakította a saját múzeumát Kolozsváron. E létesítmények kihasználására egész éves működtetési tervet kellene kidolgozni, akár közös stratégiával, hiszen tapasztalatom szerint a románok általában keveset tudnak a reformációról, általában az erdélyi magyar törénelmi egyházakról és azok tagolódásáról, mivel a reformáció történelmi korszaka a román ortodoxiából teljes mértékben kimaradt.
Szépen helyreállított ingatlanok felett rendelkeznek az egyházaink, most az a nagy feladat hárul a működtetőkre, hogy ezeket megtöltsék élettel, hiszen annyi állami és egyéb tulajdonú tetszhalott múzeumot látunk magunk körül, amelyek képtelenek bevonzani falaik közé a látogatókat, kár lenne ezek számát gyarapítani. De a civil és kulturális szervezetek számára is a románok megszólítása például nem csak a magyar napok idején kellene feladat legyen, egész évben rendszeresen kell dolgozni azért, hogy aztán a magyar napok alatt már egy ismert környezetbe lehessen őket becsalogatni nagyobb számban, visszajáró vendégként.
Nemcsak a román látogatókért, hanem a magyar anyanyelvűekért is egyre jobban meg kell küzdeni, ugyanis a konkurencia nagy. Ezért jó lenne kilépni egy kicsit a megszokott logikából, köreinkből, új partnereket bevonni együttműködésekbe, újszerű együttműködésekben gondolkodni, merész tervekbe belevágni, ne csak a már kipróbált és bevált sémákat alkalmazni. Mert ha csak a kitaposott úton járunk, akkor mindig a megszokottat hozzuk ki magunkból, egyféle stagnálásra vagyunk ítéltetve.
Elérkezett tehát az ősz, amely mindig új lehetőségek kezdetét jelentheti. Hogy valóban ezt jelenti-e, csak rajtunk múlik.
