A történet egyszerű, mégis vérlázító. A minisztérium kitalált egy új támogatási rendszert (az úgynevezett ökosémákat), amivel a környezetkímélőbb gazdálkodásra akarták ösztönözni a gazdákat. Megígértek egy fix összeget hektáronként. A gazdák pedig – ahogy az várható volt – éltek a lehetőséggel.
A baj ott kezdődött, hogy a minisztériumban valaki nagyon elszámolta magát. Háromszor annyi gazda jelentkezett a programra, mint amennyire számítottak. Egy normális országban ilyenkor a kormány örülne a sikernek, és előteremtené a hiányzó fedezetet. Nálunk nem ez történt.
A mezőgazdaságban az eredményekért keményen meg kell dolgozni, a jelenlegi helyzetben azonban a gazdák pont a munkájukért kapnak büntetést. A minisztérium egy olyan csapdát állított fel, amelyben a felelősségvállalás teljes hiánya és a hibás tervezés dominál. A tárca ugyanis ahelyett, hogy elismerné a saját számítási hibáit, a „fűnyíró elvhez” nyúlt, és két irányból is megvágta a kifizetéseket.
Először is, látványosan megnyirbálták a korábban ösztönzőnek szánt prémiumokat. Azok a gazdák, akik hittek az ígéreteknek, beruháztak, és vállalták a szigorú környezetvédelmi feltételek teljesítését, most azzal szembesülnek, hogy a fáradozásuk jóval kevesebbet ér a minisztérium szemében, mint amennyiről a megállapodás szólt. A tárca cinikus válasza, miszerint „túl sokan végeztek jó munkát”, nem magyarázat, hanem a szakmai alkalmatlanság beismerése.
Másodszor – és ez talán a legigazságtalanabb elem –, a lyukak betömködéséhez még a mindenkit megillető alapbérhez, az alaptámogatásokhoz is hozzányúltak. Ezáltal olyan termelőket is büntetnek, akik egyáltalán nem vettek részt a kérdéses programokban. Ők most azért kapnak kevesebb pénzt a földjeik után, mert a minisztérium képtelen volt felmérni az ország valós igényeit és kapacitásait. Ez a kettős elvonás nem csupán pénzügyi veszteség, hanem a bizalom teljes eljátszása: azt üzeni, hogy a szabályok bármikor, bárki kárára felrúghatók, ha a bürokrácia elszámolja a matekot.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez csak a „traktorosok” gondja. De a mezőgazdaság nem így működik. A gazdálkodás alapja a bizalom és a tervezhetőség. A minisztérium pedig most azt üzente a magyar és román gazdáknak: nem számít az adott szó. Nem számítanak a szabályok, mert azokat bármikor átírhatjuk, ha elszúrtuk a matekot.
A mezőgazdaság nem szerencsejáték. A gazda elvégzi a munkát, beveti a földet, bízik az időjárásban és a technológiában. Az utolsó dolog, amire szüksége van, hogy a saját minisztériuma váljon a legnagyobb kockázati tényezővé. Mert végül ezt a bizonytalanságot mindannyian meg fogjuk fizetni – a boltok polcainál.

