De én nem erről akarok írni, pedig ez is megérne egy misét – múlt szombaton mondja a feleségem, kellene egy kis vinettát (sic, csakazértis) eltenni, hát gondoltam, úgy öt-hat kilót veszek is a nagypiacról, mert azt pont elég lesz a 35 fokos kánikulában sütögetni… Mivel sohasem jártunk még a dezméri nagybani piacon, hát lementünk, így lett 32 kiló vinetta, ha már féláron volt a Széchenyi téri árakhoz képest, s már csak 35 fok volt kint és nem 36.
De mondom, nem erről akarok most írni, hanem egy másik, egyébként egész évben, de ilyentájt hangsúlyosabban esedékes eltevésről.
Történt ugyanis, hogy nemrég ajánlott levelet kaptam – anélkül, hogy vártam volna. És nem babérlevél volt, sőt, messze nem az. Hanem felszólítás, hogy fizessek már nem is tudom hány száz lejt, mert a nevemen lévő személygépkocsi jogtalanul használta tavaly nyáron (!) a magyarországi M5 autópálya egy szakaszocskáját. Fotót is küldtek – végre van fotóm az autómról; elég kis felbontású, de végül is ingyér küldték... Azaz majdnem. Szóval e cikk témája nem a vinetta, hanem a vignetta, de nem a rovinyetta, hanem a magyarországi féltestvére, az autópályadíj-matrica.
Az egyébként nagyváradi (!) cégtől érkezett fizetési felszólítás azért is volt meglepő számomra, mert tényleg becsületes állampolgár vagyok – ha kell, fizetek, mint a nagyurak, és nem keresem a kiskapukat, de még a lejárókat sem az autópályán. Aztán lassan megvilágosodtam: én akkor nem is voltam Magyarországon. Ja, a fiam volt a kocsival. De a fiam sem az a fajta, hogy ne fizetne, ráadásul figyelmeztettem is. Meg kellene hát találni – majdnem egy év távlatából – a fizetést bizonyító pénztárjegyet. Vagy bárakármit.
Két nap múlva ugrott be: néhány hónapja, amikor takarítottam az autóban, az egyik ajtózsebből egy maroknyi benzinkutas kasszabont dobtam el. De mintha valamit félretettem volna. Vajon hova? Igen, a mindentudó noteszem fedőlapja alatt volt a fizetési bizonylat. Mily megkönnyebülés!
A történetnek itt akár happy end is lehetne a vége, de azért némi üröm csak vegyült az örömbe. A problémát egyébként az okozta, hogy a magyar érdekeltségű benzinkútlánc vélhetően magas képzettségű és igen motivált, ügyfélorientált alkalmazottja a matrica kiállításakor lezserül RO helyett a RUS felségjelzést ütötte be. Az ember – jelen esetben a fiam – ellenőrzi a rendszámot, a dátumot, s azzal azt hiszi, minden rendben. Az „oroszbarát” pénztáros (és végül is a fiam) figyelmetlensége sokkal többe is kerülhetett volna, hiszen néhány nap múlva újabb fizetései felszólítást kaptam. Igen, természetesen a visszaúton is lefilmezték az autót.
Első olvasatban a felszólításban leírtak szerint az efféle korrekció (felségjelzés elírás) csak 1500 forintba került volna, de aztán egyértelművé vált, hogy a nagyváradi cég által felszámolt adminisztratív költségekkel együtt majdnem 250 lejt kell fizetni a büntetés eltörlése végett. Miközben nem is követtem el semmit.
A padlizsán mellett tehát mást is érdemes eltenni ilyentájt, amikor számos erdélyi utazik autóval az anyaországba: az összes útdíj, híddíj, autópályamatrica-díj stb. kifizetését igazoló kasszabont avagy számlát. Ráadásul, ha megnézzük a magyar hivatalos fórumokon lévő információkat, három évig érdemes ezeket megtartani. A pénztárjegyek egyébként ennél sokkal hamarabb kifakulnak, olvashatatlanná válnak, így szerintem egy fotó sem árt róluk...
Egy szó mint száz: tegyük fagyra a vinyettát, ne csak a vinettát.
