A folyamat Románia NATO- és EU-csatlakozása előtti időszakban kezdődött. Akkor a román csúcsvezetés abban volt érdekelt, hogy fűt-fát megígérjen Nyugatnak, hogy az elhiggye, modellértékű a román kisebbségpolitika. Az utóbbi időben ezt már olyan gyakran hangoztatják az állam vezetői, hogy a hazai valósággal csak felületesen tisztában levő nyugatinak is fel kellene tűnnie, miért akar Bukarest ennyire bizonyítani valamit, hiszen ha modellértékű lenne a kisebbségvédelem, ahogy azt a hivatalos propaganda szajkózza, akkor már nem is kellene ez téma legyen. De nyilvánvalóan csak a problémás dolgokról szoktunk beszélni, s ez a politikában sincs másként.
Nem hiába harsogja egyre dölyfösebben Bukarest, hogy kisebbségpolitikája modellértékű, hiszen közben a kisebbségek jogait törvényekkel, igazságszolgáltatási ítéletekkel, közigazgatási döntésekkel folyamatosan csorbítja. Azért kezdődött új időszámítás, mert Bukarest most már a látszattól sem fél. Az Egyesült Államokkal és az európai nagyhatalmakkal kialakított stratégiai partnerség védőpajzsa alá húzódva úgy gondolja: nyugati szövetségesei ilyen „pitiáner” ügyekért, mint a kisebbségvédelem, nem fogja megszidni. A számonkérés elmaradása miatt bátran megnyirbálhatja a kisebbségeknek biztosított jogokat, hiszen Románia immár stabil tagja az EU-nak és az észak-atlanti szövetségnek, ebből a státusból nyugodtan színt lehet vallani és fel lehet karolni a fasisztoid jelképeket, a sovinizmust, a magyarellenességet. Szóval magyarán szalonképes lett az idegengyűlölet, a kisebbségellenesség, legalábbis az állam szintjén.
A társadalomról már sokkal árnyaltabb képet alkothatunk, és ez nyújt fogódzót ahhoz, hogy talán milyen úton kellene elindulnia a kisebbségvédelem új modelljének. A kijárásos politika egyre kevésbé fog működni, figyelembe véve, hogy a magyarság parlamenti képviselete egyre nagyobb veszélyben forog az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépésének folyamatos és egyre nehezebben teljesíthető kényszere miatt. A kisebbségvédelem ezért talán hatékonyabb lehet, ha a közvéleményt célozza meg, a román társadalmat, amely szintén az állami nacionalista propaganda hatása alatt van. A magyarellenesség a társadalom szintjén nagymértékben magától újratermelődik, hiszen sem az oktatás, sem az egyházak és más alapvető szocializációs intézmények nem segítik a kisebbségek elfogadásának társadalmi interiorizációját.
Amíg a társadalom nem fogja elutasítani a gyűlöletkeltő, uszító politikát, addig a sovén politikusoknak mindig könnyű lesz a maguk oldalára állítani a többségi közvéleményt és azzal legitimálni kisebbségellenes intézkedéseiket, hogy lám, ezt akarja a többség.
A kisebbségvédelemnek tehát diverzifikálnia kell az eszközeit, most már nem elég parlamenti termekben, pártszékházakban egyezséget kötni a többségi politikusokkal, a román jogrend bizonytalansága és a jogállamiság hiánya azt igazolja lassan tíz éve, hogy minden egyezség borulhat, már a kivívott jogokat is vissza lehet venni különösebb szankció nélkül. A román politikai és láthatatlan háttérhatalom egyaránt úgy gondolja, hogy az új időszámításban most ismét eljött a sovinizmus divatja. Ahhoz hogy ez ne így legyen, szövetségesünkké kell tennünk a többségi társadalmat.
