Tűrhetetlennek tartja az RMDSZ az újabb törvénytelen akciót az Úzvölgyében (FRISSÍTVE az EMSZ állásfoglalásával)

Tűrhetetlennek tartja az RMDSZ  az újabb törvénytelen akciót az Úzvölgyében (FRISSÍTVE az EMSZ állásfoglalásával)
„Szombaton szélsőséges nacionalisták, soviniszták bevonultak az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ismételten meggyalázzák a temetőt és az ott nyugvó katonák emlékét. Az RMDSZ tűrhetetlennek tartja és elítéli ezt a gyalázatos cselekedetet, továbbá mindenben támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát, hogy kezdeményezze a törvényes rend visszaállítását” – írta hétfőn közzétett állásfoglalásában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Amint arról beszámoltunk, a magyarellenességéről ismert Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. Vezetőjük, Mihai Tîrnoveanu közölte, hogy a héten a védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított „román parcella” hivatalossá tételéről.

Kelemen Hunor állásfoglalásában arra is felhívta a figyelmet, hogy jogerős bírósági döntés született arról, hogy a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe. „Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki 150 fakereszt – szintén engedély nélkül, törvénytelenül” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Mint írta, az, hogy helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető, akik arra intették a magyarokat, hogy „ne álljanak bele a provokációba.” Hozzáfűzte: Csíkszentmárton önkormányzata egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és ezúttal is ezt fogja tenni. „Az RMDSZ minden segítséget megad az önkormányzatnak, és mindent elkövet azért, hogy megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak”- zárta állásfoglalását Kelemen Hunor.

A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát. Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

Mint ismeretes, 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.

FELJELENTÉST TESZ AZ EMSZ „A SÍRGYALÁZÓK, USZÍTÓK ÉS A TÉTLEN RENDVÉDELMI VEZETŐK ELLEN”Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) országos elnöksége hétfői közleményében kiemeli: az úzvölgyi katonatemetőnek az eredeti állapotba való visszaállítását jogerős bírósági döntés rendelte el. Minden olyan terv, amely ezen állapot megváltoztatására törekszik, jogellenes és történelemhamisításnak minősül. Ugyanakkor, „a hatóságok az állampolitikává emelt magyarellenesség jegyében, szándékosan megfeledkeznek a törvény által előírt kötelességük teljesítéséről, és – a jogállamiság látszatára sem adva – tétlenül szemlélik az uszítást és történelemhamisító sírgyalázást is” – olvasható a kommünikében. Az EMSZ „elfogadhatatlannak tartja az alkut, amelyet Borboly Csaba (Hargita megyei tanácselnök) és George Simion, a magyarellenességéről ismert AUR-vezér is támogat, amely szerint az úzvölgyi temetőben helyet kell biztosítani egy közös, „más nemzetek” hősei előtt is tisztelgő emlékműnek.” Mint írják, „csak egyetlen megoldás elfogadható, éspedig a temető megőrzése annak, aminek eredetileg szánták: az ott valóban eltemetett hősök nyughelyének.” Az EMSZ vezetői rámutatnak: a hétvégi események „különlegessége”, hogy bár a provokációt előre bejelentették annak szervezői, a rendfenntartó szervek semmit nem tettek.  „Mivel azok, akik a temető ismételt meggyalázását megakadályozhatták volna, újból elmulasztották feladatuk teljesítését, a rendelkezésre álló – fényképes és videós – bizonyítékok összegyűjtését követően, feljelentést teszünk a szombati temetőgyalázás résztvevői, szervezői és támogatói ellen” – tudatja a szövetség.

.Borítókép: MTI