Az Interferenciák programját Tompa Gábor fesztiváligazgató ismertette, az eseményre tizennégy országból érkeznek társulatok, huszonhárom színházi és táncelőadás lesz, emellett az érdeklődőket kísérőrendezvényekre, koncertekre, könyvbemutatókra és kiállításokra is várják.
Az Interferenciák kezdetéről szólva Tompa Gábor elmondta, a fesztivál alapításának egyik legfontosabb indoka az volt, hogy a kolozsvári közönségnek kevés lehetősége nyílt arra, hogy megismerje az európai, illetve a világszínház legérdekesebb, jelentősebb alkotásait. A szervezők olyan rendezvényt szerettek volna létrehozni, amely lehetőséget biztosít ezeknek az előadásoknak a megismerésére és a különböző színházi nyelvekkel való találkozásra. Emellett azt is szeretnék, hogy az Interferenciák a kolozsváriak és az ideérkezők találkozási pontjává váljon.
A sajtótájékoztatón Tompa Gábor, az Interferenciák fesztiváligazgatója ismertette, a rendezvény 2007-ben indult, és kétéves rendszerességgel szervezik meg. Amiatt döntöttek így, mert az évente megrendezett nemzetközi színházi fesztivál nemcsak nagyobb költségvetést, hanem jóval több előkészületet és szakmai munkát igényelne.
Az Interferenciák programja kapcsán elhangzott, fontos szempont volt, hogy a közönségnek lehetősége legyen valamennyi előadást megnézni, ezért olyan modellt alakítottak ki, amelyben a programok mennyiségi növelése helyett a bemutatott produkciók kiválasztására és a nézők számára is követhető időbeosztásra helyezték a hangsúlyt.
Az elmúlt kiadások alatt számos hazai, külföldi alkotó és különböző országok társulatai mutatkozhattak be a kincses városban. Tompa Gábor többek között Luk Perceval, Robert Wilson, Matthias Langhoff és Thomas Ostermeier nevét említette.
A fesztivál megszervezése kapcsán elhangzott, az utóbbi években komoly anyagi bizonytalanságok közepette kellett tető alá hozni a rendezvényt, a produkciós költségvetést 2024-ben 51 százalékkal, 2025-ben további harminc százalékkal csökkentették. 2025 vége felé még az sem volt biztos, hogy a jubileumi kiadást sikerül megszervezni. Mivel csak decemberben kaptak megerősítést arról, hogy rendelkezésre áll a megszervezéshez szükséges összeg, nem maradt elegendő idő új tematikus kiadás előkészítésére. Emiatt döntöttek úgy, hogy a tizedik Interferenciák a korábbi fesztiválok történetére és meghatározó alkotóira tekint vissza. Olyan művészeket hívtak meg, akik az előző kiadások fontos szereplői voltak. A visszatérő vendégek között Josef Nadj, Lee Jaram, Luk Parceval, Urbán András, Frank Hoffmann, Margarita Mladenova, Silviu Purcărete, valamint a Luxemburgi Nemzeti Színház is szerepel.
A programban ugyanakkor olyan alkotók és társulatok is helyet kaptak, akik először vesznek részt az Interferenciákon. A nyitóelőadás a várnai színház produkciója, az Alma Mahler (r. Dejan Projkovski) című darab lesz, amely a művészettörténet egyik izgalmas és vitatott nőalakját állítja középpontba. A Galíciai Drámai Központ szintén első alkalommal érkezik a rendezvényre. Az intézmény az Európai Színházi Unió legújabb tagja, működésének egyik sajátossága pedig, hogy nem egyetlen állandó székhelyhez kötődik: vándorszínházi feladatokat vállal, és galíciai nyelven játszik. Kolozsvárra Anton Pavlovics Csehov Sirály (r. Santiago Cortegoso és Neto Portela) című művének feldolgozásával érkeznek. Az előadást november 18-án tekinthetik meg az érdeklődők.
A további előadások között szerepel az olasz Emma Dante rendezésében színpadra állított Az otthon angyala, amelyet november 12-én láthat a közönség; a dél-koreai Park Ji-hye rendezte, Lev Tolsztoj műve alapján készült Hó, hó, hó című produkció; valamint Eugène Ionesco A kopasz énekesnő című darabja Tompa Gábor rendezésében, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában. A Jugoszláv Drámai Színház előadása, a Dorian Gray arcképe (r. Nataša Radulović), valamint Jarosław Fret újabb rendezése, a Cselédek. Anyagok is szerepel a programban. A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely közös előadása, az Éjidő (r. Mezei Kinga) is látható lesz november 11-én, majd másnap, november 12-én Urbán András egyik előadását, a Bill visszatért mutatják be.
A fesztivál közönsége a Kolozsvári Állami Magyar Színház legutóbbi bemutatóit is megtekintheti. Ezek között szerepel a Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regénye alapján készült Nem vagyok itt, amelyet Mezei Kinga állított színpadra. Az érdeklődők emellett a Holt lelkek (r. Szabó K. István), az Én vagyok a szél és A király halódik (r. Tompa Gábor) című előadásokat is megnézhetik.
Tompa Gábor külön kitért arra, hogy a fesztivál nemcsak színházi előadásokból áll, hanem több kísérőprogrammal is készülnek. A produkciókat követően rendszerint beszélgetéseket szerveznek az alkotókkal. Emellett koncertek is lesznek, november 14-én a Lucian Ban vezette amerikai dzsesszegyüttes, az Elevation mutatja be a Rush című lemezét az Egyetemiek Házában. November 22-én, vasárnap délután 5 órakor ugyancsak az Egyetemiek Házában kamarazenei koncertet tartanak, ahol a Bécsi Filharmonikusok második hegedű szólamvezetője, a felvidéki származású Kováč Tibor, valamint a görög zongoraművész Evgenia Votanopoulou lép fel.
A kísérőprogramok között könyvbemutatók és kiállítások is helyet kapnak. A fesztivál megnyitóját november 10-én, kedden délután 6 órakor tartják, ekkor nyílik meg Kovács Kinga szerkesztésében az előző kilenc kiadást bemutató visszatekintő kiállítás is.
Minden információ, jegyvásárlás és a rendezvény teljes programja elérhető az interferences-huntheater.ro/2026 oldalon.
