– Évtizedek óta külföldön, Németországban él, de rendszeresen hazajár, magyarul ír, nem szakadt el az erdélyi irodalmi élettől – ezt igazolja eddigi munkássága is, valamint a Romániai Írók Szövetségének idei elismerése Csonkamagyar 1919 című regényének. Mit jelent, hogyan éli meg ezt a kétlakiságot – ha lehet így nevezni – egyrészt térben, másrészt a munkájában, az alkotásban. Hogyan fogadta az írószövetség díját?
– Minden emigráció dilemmája: ott-hon már nincs, itt-hon még nincs – tudathasadásos állapot. Kibírására több megoldás adódik. Én a legszimpatikusabbnak Mikes Kelemenét tartom, aki hetedik levelében írja: „Azt nem okosan mondja-é a török, hogy az Isten rakás kenyereket hintett el imitt-amott az ember számára, és oda kinek-kinek el kell menni, és ott kell maradni, valamég a kenyérben tart. Itt vagyon a mi rakás kenyerünk elhintve, azért együnk belőlle, amég abban tart zugolodás nélkül, és azt ne mondjuk, hogy jobb volna Erdélyben málét enni, mint itt búzakenyeret.”
Ez az első díj, amelyet könyveimért kaptam, hálás vagyok érte. De már rég nem írnék, ha az évek során nem kaptam volna sok pozitív visszajelzést olvasóimtól. Végül is nekik írok, az „irodalmi közvélemény” főleg a túlideologizált, kettészakadt magyarországi, nem érdekel.
– Németországban is tevékeny irodalmi munkát végez. Milyen a kapcsolata az ottani magyarokkal, az innen oda áttelepedett szászokkal? Van-e ott befogadókészség a magyar, az erdélyi magyar irodalomra?
– Az erdélyi szászok kihalnak. Németországi újságukban, a Siebenbürgische Zeitungban a gyászjelentők már több oldalt tesznek ki, mint az élőkről szóló hírek. A harmadik generáció oly mértékben integrálódott a német társadalomba, hogy közülük már csak keveseket érdekel elődeik kelet-európai öröksége. Az összegyűjtött hagyatékot természetesen komoly intézményrendszer (múzeum, könyvtár, tudományos kutatóközpont) vigyázza a gundelsheimi Horneck-kastélyban; az erdélyi szászok első, kitelepedő generációja ide mentette ingóságai legértékesebb darabjait.
Jó húsz évvel ezelőtt még működött a StudiumTranssylvanicum elnevezésű önképző kör. Tagjai Erdélyből származó, második generációs fiatal értelmiségiek voltak. Háromhavonta találkoztak hétvégén, Erdéllyel kapcsolatos történelmi, kulturális kérdéseket jártak körül, legtöbbször egy meghívott rangos kutató útmutatásai alapján. Ebben a körben aktívan részt vettem, többször is felkértek, hogy mutassak be egy-egy erdélyi magyar írót, kultúrtájat. Ezek az akkori fiatalok azt hiszem, őszintén érdeklődtek az erdélyi magyar kultúra iránt. De az idő telt, a tagok családot alapítottak, gyerekeket nemzettek, a szabadidő fogytával a kör feloszlott.
– Díjazott regénye, a Csonkamagyar 1919-et követi végig, hónaponként, dokumentumértékű adatokkal. Mi volt a motivációja ehhez a témához, mennyire történelemhűek az adatok – vagy fordítva: a történelmi adatok alapján épült fel a regény?
– Szenvedélyes naplóolvasó lévén, már évek óta figyelek az érdekes, izgalmas történetekre. A digitalizálásnak köszönhetően óriási anyag állt rendelkezésemre. Könyvemben egyetlen kitalált adat, történet sincs, mindenik pontosan dokumentált. De hát tudjuk: a valóság a legnagyobb regényíró...
– A Csonkamagyar 1919 a -né könyvsorozat negyedik darabja. Lesz-e folytatása?
– Az ötödik részen dolgozok. A Nem kikötő hajóban, a háromkötetnyi kitérő után Ipse folytatja az ócskapiacon megtalált családi levéltár darabjainak tanulmányozását.
– „Csonka-Magyarországon csonkamagyarok élnek” – írja Láng Gusztáv a könyv fülszövegében. Ön hogyan határozná meg a csonkamagyarságot?
– Csonkamagyarnak számít az a magát magyarnak valló egyén, akiben nem él a határokon átívelő, egységes magyar kultúra tudata. A kommunizmus a proletár internacionalizmus nevében megkísérelte tönkretenni ezt a tudatot. Ez a diktatórikus ideológia főleg Magyarországon járt sikerrel, ahol mintegy kitörölte a „határon túli” magyarokat a tankönyvekből, s ezzel a fiatalabb generáció tudatából is. Az elcsatolt országrészeken nem volt ennyire sikeres, hisz a kisebbségbe szakadt magyarság identitásának egyik sarkköve mindig is az anyaországhoz, az egyetemes magyar kultúrához való szellemi odatartozás volt.
– A regény a Bookart kiadásában jelent meg, és méltán elmondható, hogy szép könyv – ami a kiadó munkáját dicséri, beleértve az illusztrációkat, amely Vidák Zsolt munkája. Hogyan dolgozik össze író és illusztrátor?
– Együttműködésünk már a -né első részénél megkezdődött: A homályban maradás ösztöne kéziratának befejezése előtt kétségek gyötörtek: vajon mond-e valamit ez a könyv a fiatalabb olvasónak? A nálam 15 évvel fiatalabb, dunaújvárosi születésű Vidák Zsoltot kértem meg, hogy kezdjen neki az olvasmánynak, s ha valami rezonál benne, készítsen illusztrációt. Nagy örömömre Zsoltot oly mértékben inspirálta a szöveg, hogy ontani kezdte a jobbnál jobb képeket. Ezért is lett a kötet alcíme: képes regény.
– Időnként viták alakulnak ki a magyar irodalom oktatásáról. Íróként ezt hogyan látja, milyennek kellene lennie ma a magyar irodalom oktatásának a középiskolákban, líceumokban?
– Hatékony lenne, ha a magyar irodalmat az öt-nyolc osztályban megtanítanák, hogy a líceumban átvegye helyét egy kultúrtörténeti tantárgy, amely főleg a világirodalmat és az európai kultúra (zene, festészet, építészet stb.) történetét tanítaná, beleágyazva ebbe a szélesebb dimenzióba a magyar irodalomról szerzett addigi tudást is.
– Felmérésekre alapozva, a fiatalok olvasási, tájékozódási szokásait is alapul véve sokan temetik, temették az írott sajtót, a könyvkiadást is beleértve. Erről mi a véleménye – van-e igény továbbra is könyvekre, regényekre, elsősorban nyomtatásban? Az elektronikus könyveknek milyen szerepét, helyét látja a fiatalok olvasás iránti meg- vagy visszahódításában?
– Könyvet mindig is kevesen olvastak. Az olvasás: szenvedély, amelyet vagy „elkap” az ember, vagy nem. Azon kevesek, akik megízlelik a szépirodalom nyújtotta szabadságot, tudniillik, hogy minden könyv egy új, ismeretlen világba való belépés lehetőségét nyújtja, nem fognak lemondani erről az élvezetről.
Az elektronikus könyvek praktikusak és olcsók, de külalakjuk személytelen. Van egy kedvenc mondásom: a polcon sorakozó könyveid türelmesen rád várakozó, csinos szeretők... Ezt az elektronikus könyvekről már nehezebb elképzelni...
