Tündérfa

Szóval morcosan ülök az ágyam szélén, és a lábam lefelé lógatom. Te meg ott állsz velem szemben, nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondod, vagy sem, mert te bezzeg ma jó korán felkeltél és bevásároltál, és mosogattál és talán még futni is volt időd.

Azt mondod, hogy ejnye, mi ez a rendetlenség, hát szabad-e ilyent, meg, hogy miért van ilyen nyúzott arcom. És tényleg, nézzek körbe, szét vannak dobálva a zoknik is. Már épp belekezdenék a magyarázkodásba, hogy igazán tudhatod, hogy korán kelek, későn fekszem, rosszul osztom be az időm, későn érek haza, későn eszem és a 20 perces sorozatot is három napig nézem, mert elalszom a kanapén. Maximum arra ébredek fel, hogy a kezem fáj, vagy nem érzem, teljesen elzsibbadt, mert szokás szerint rajta alszom. És egyébként is, most is fáj a kezem, és felköltöttél, és miért is perelsz velem ilyen korán, de aztán úgy döntök, hogy nekem nincs kedvem mindezt elmondani.

Aztán megenyhül az arcod szigora. Leülsz a székre, az ággyal szemben, a tükör elé, majd belekezdesz.

„Lehet, hogy ez nem is te voltál. Tudom, hogy általában rendes vagy, ha nem is raksz rendet, vagy nem mosogatsz, akkor legalább a lelkiismeret furdal. Szóval ez nem te voltál. Ahogy jöttem hozzád, láttam valamit, amit nem értettem, hogy micsoda, de most már tudom. Tündér, sőt tündérek voltak. Olyan érdekes volt a ruhájuk, hogy igazán rájöhettem volna, de akkor még nem értettem. Legalább hárman voltak, akkorák, mint egy óvodás, szaladtak, de még, hogy szaladtak, mint a szél, a hídnál már mint a hang, a falutáblánál, mint a fény. Ha nincs rajtam napszemüveg, meg sem látom őket. Szerencsére így egy hosszú pillanatra ott maradt a látvány a szemüveg lencséjén és meg tudtam alaposan spektálni őket. Az egyik türkizt viselt, a másik fűzöldet, a harmadik mohásat. Az egyiken gumicsizma volt, a másik mezítláb, a harmadiknak, mintha balerinás lett volna a lábbelije, az elsőn keménykalap volt, a másodiknak puha, bojtos sapkája, a harmadiknak pedig vörös haját száz felé fújta a tavaszi szél.

Tündérek voltak, ez nem is vitás. A tündérek ott laknak minden olyan fában, amelynek lelke van, és a legtöbb fának, te is tudod, van lelke, különösen azoknak, amelyek egy mező közepén állnak magányosan és onnan vetítik maguk köré az óvó árnyékot. És vannak természetesen a rengetegben is tündérfák. Itt, mindjárt a szomszédban, mondjuk egy fél órára, húsz percre tőled, az ablakgyár mögött ott a fenyves. Illetve nem csak fenyő terem ott, de ez most lényegében mindegy is, a fenyves részen, egy tisztás közelében van két, nagyobb környi hely. A két kör kellős, de kellős közepén két vén fa ágaskodik vadhajtásaival a napsugarak felé, köröttük sok fenyő áll, őrzik ezt a két különcöt. Valaki egyszer azt mondta, hogy az egyik az nő, a másik férfi, nézd csak meg, az alkatuk is olyan, egyiké nőies, törékenyebb, a másik pedig szikárabb, határozottabb, valahogy férfiasabb.

Azokban a fákban laknak a tündérek. Ne nézz értetlenkedve, a tündér akkor ölt testet, ha akar, aludni meg egyszerűen lélek formájában szeret, úgy nem alussza el a tulajdon karját, mint te. Onnan indulnak el jobbra is, meg balra is, rendszerint csillagos éjszakákon, nyáron gyakrabban, mint télen, könnyed léptekkel ugranak át árkot, bokrot, kerítést és nagy ritkán kiszemelnek maguknak egy ember házat. Csuda tudja, hogy miért és milyent. Az ablakon surrannak be, majd viháncolva szaladgálnak körbe mindent. Egymás vállára állva kinyitják a hűtőszekrényt, belekanalaznak a vinetébe, kihúzzák a fagyasztó fiókját és a kőkemény borsószemeket dézsmálják, bekanalazzák a csokifagyit, amit meghagytál, mert te finnyás vagy és a vaníliás részét eszed csak meg a doboznak. A nagy labdád, amin azért ülsz, mert fáj a hátad, rögtön játékra fogják, a fürdőszobában a teljes habfürdős palack tartalmát beleborítják a vízbe és lubickolnak, a gőztől bepárásodott tükörbe pedig arcokat rajzolnak.

És igen, a gondosan összefogott ruháid közt bújócskáznak, így nem csoda, ha a rózsaszín nyakkendőd, amit csak különleges alkalmakkor veszel fel, hirtelen a futócipőd mellett köt ki, a zoknid pedig a csilláron. Te mindeközben csak alszol és közben mosolyogsz. Miért nézel ilyen értetlenkedően? Ha tündérek táncolnak nálad, legyen az a legsanyarúbb, legkeményebb, legidegenebb ágy is, akkor alszol és mosolyogsz, álmodban mosolygós és rakoncátlan leszel, mint egy tündér. És mosolyogva is ébredsz! Érted már?”

Amikor eddig eljutsz, újra jelentőségteljesen rám nézel. Azzal az arccal, amivel szavak nélkül szidod az embereket, köztük néha engem is, és rájövök, hogy igazad van. Ez a káosz nem a tündérek műve. Akkor mosolyognék, de most mégis morcos vagyok. Te viszont minden bizonyára tündér lehetsz, mert mosolyogsz te is és nem is haragszol a rendetlenségért. Nosza, itt az ideje rendet rakni, itt a házban, meg úgy általában, mindenütt. Hajrá!