Továbbra is működik a szomszedok.ro

Továbbra is működik a szomszedok.ro
Közel kétszáz idős kolozsvári magyar igényelt és 163 önkéntes nyújtott segítséget az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által is támogatott szomszedok.ro honlapról a szükségállapot beállta óta. Jó hír, hogy az idősek megsegítését május 15-e után is folytatják – számoltak be a kezdeményezés sikeréről sajtótájékoztatón a Kolozs megyei szervezet képviselői, akik szerint vidéken is eredményes volt a segítségnyújtás és a telefonos segélyezés is.

– A járvány idején magyar nyelven tájékoztattuk a Kolozs megyei és kolozsvári magyarokat, azokról az intézkedésekről, amelyeket a járványügyi helyzetben a kormány hozott. Nem csak az országos RMDSZ anyagait osztottuk meg, hanem saját tájékoztatót is készítettünk. Több videóban is elmondtam, mire lehet számítani, mire kell odafigyelni. De online és telefonos jogi tanácsadást is nyújtottunk kollégámmal, Tasnádi Szilárd ügyvéddel – sorolta Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke. Hozzátette: telefonon nagyon sok emberrel állt kapcsolatban nem csak jogi, hanem más természetű kérdések miatt. – Sokan írtak a Facebook-oldalamra, ezekre megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Emellett magyar nyelvű tájékoztató anyagokkal láttuk el az önkormányzatokat, hogy a magyar önkormányzati vezetők anyanyelven tudják tájékoztatni a lakosokat – részletezte Csoma.   

– A szomszedok.ro honlap egy aktuális problémára kívánt megoldást nyújtani 21. századi technikai eszközökkel. Az önkormányzat és az egyház által támogatott csoportok mellett létezik egy közösség, amely segítségre szorul ebben az időszakban.  A honlap összekötötte a segítséget kérő embereket a segítőkkel. Vissza akartuk hozni azt a régi közösségi szövetet, ami régebb létezett, amikor a szomszédok ismerték egymást – mesélt a kezdeményezés lényegéről Talpas Botond a platform ötletgazdája.   Összesen 194 idős ember igényelt segítséget, és 163 kolozsvári jelentkezett, aki segíteni szeretett volna, így szinte mindenkinek jutott segítő. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete telefonos szolgálatot is működtetett a platformos regisztráció érdekében, mivel sok idős embernek nincs internetes hozzáférése. A szomszédok.ro projektet  május 15. után is folytatják, mert az időseknek jól jön a támasz, a gyakorlatban is megnyilvánuló szolidaritás – fogalmazott Talpas Botond.  

– Az önkormányzat feladata volt a járványhelyzet idején a 65 év feletti idősek beazonosítása, ám az általuk összeállított adatbázis alapján nyújtott segítség csak egy szűk körnek szólt. Ezért is volt jó a szomszedok.ro kezdeményezés – mondta Antal Géza a Kolozs Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki szerint a kolozsvári alpolgármesteri hivatal illetékesei ugyan felhívtak 450 magyart, akik szerepeltek a nyilvántartásukban, de ezen kívül is voltak olyan magyar idősek, akiknek szükségük volt segítségre. – A megyei RMDSZ arra buzdította a vidéki RMDSZ-elnököket, hogy azonosítsák be az időseket, keressék meg, hívják fel őket telefonon. Összességében elmondható: nagy igény volt a magyar nyelvű tájékoztatásra – beszélt az elmúlt időszak tapasztalatairól Antal Géza.

Megtudtuk: a koronavírusról szóló RMDSZ-tájékoztató több mint 100 ezer elérést eredményezett a Facebook-oldalon, a 14 videó egyenként 14 ezer elérést generált. 17 online jogi tanácsadást nyújtó bejelentkezés volt, amelyek alkalmával 51 kérdésre adtak választ. Olyan kérdésekre, amelyekre nem tért ki sem a stratégiai csoport, sem az országos RMDSZ. Átlagosan 8000 felhasználóhoz értek el ezek a bejegyzések.

A járvány ideje alatt telefonon és e-mailes rendszerben folytatták le a honosítási és az anyasági támogatási eljárást, de hozzájárultak a magyar kormány két segélyszállítmányának szétosztásához és eljuttatásához is.