Mi az, már gondolkozni se szabad? De igen, meg van engedve, mint minden hiábavalóság. Mint színpadon a trágárság, mint az omnifutuencia, mint a véleménymondás. Akinek nem inge, ne vegye magára. A konfekcióing viszonylag olcsó és gyakran lehet váltani. Régebben az anyukák még stoppolták a lyukas zoknikat, ma újat vesznek, mert az idejük drágább.
Szász István Szilárdra visszatérve – mert ezentúl is vele foglalkozom –, rávilágít arra, amit mindahányan – akik gondolkodunk – érzünk, és amitől rettegünk. De talán csak így csokorba kötve derül ki, hogy az intelligencia csoportként és fogalomként nem előremutat, hanem erősen megkésve, pusztán csak megállapítja a folyamatot, amely láthatóan megállíthatatlan. A fiatalság létrehozta a maga forradalmát, és nap mint nap növeli az utánpótlást, nem törődve a következményekkel. Elsüllyesztette a Gutenberg-galaxist, nem olvassa csak azt, ami megjelenik a képernyőn. Gombnyomásra kapja az információkat, az előre megrágott anyagot, és mint minden túltápláltságnál, nála is mutatkozik a csömör, a sok meg nem emésztett információ következtében. Túlinformált. Nem választ, nem szelektál, nincs véleménye az eseményekről, tehát választani sem fog menni, mert képtelen egyvalamire fókuszálni. Mindenről hallott már, de mindig csak fél füllel (természetesen nem az átlagról beszélek, azokról, akik érmekkel megrakodva térnek vissza a versenyekről).
A sok elfuserált világmegváltás után győzött a technika, létrejött egy egészségtelen életmód, egy gondolatszegény, megkülönböztetés nélküli vakbuzgóságra nevelt életmód, olyan tömeges mértékben, amely menthetetlenül átveszi majd rövidesen az irányítást, és ha ehhez zöld, barna, fekete inget is kap, egyensapkát és revolvert, akkor aztán nézhetjük magunkat.
De térjek vissza az esszéhez – amelyiktől látszólag elkanyarodtam. Szász Szilárd magyarázza a demokrácia szó értelmét, mármint hogy ez népuralmat jelent. Létezett a történelem folyamán teokrácia, plutokrácia, arisztokrácia, meritokrácia(?) és még Isten tudja hány hatalom, de a demokrácia illúzió volt és maradt. Az athéni Agorán, a nagy piactéren ott ültek az akkori arisztokraták, és törvényeket hoztak – természetesen – a saját érdekükben. Nők nem hallathatták szavukat, mert szavuk kuss! volt. Hallgatásra voltak ítélve. Ötven százalék (vagy annál is több) tehát lehull a Démoszból. Az egyszerű polgárt oda se engedték (vagy ha mégis, szóhoz sem jutottak), a döntéseket a fejük felett hozták, a rabszolgákat nem vették emberszámba, pedig azok között ott volt Ezópus is, aki találó állatmeséivel túlélt mindenkit), leesik hát még negyven százalék a Démoszból és csak sok jóakarattal számíthatunk öt–tíz százalékot, akik a népet képviselték.
Nagykanállal esszük az információkat. Fertőzött produktumokkal táplálnak minket. Bármelyik barom élhet a polgárjogával, hogy véleményével felkerülhessen a Facebook-ra, és meghirdethesse szakértelemhiányba szenvedő nézeteit. (Szász megfogalmazásában: a haszonleső álhíreket.) Az Egyesült Államokban tudott dolog, hogy a szűrésmentes – az első eresztésből való, ahogy Göre Gábor bíróúr mondaná – információkból nem szabad bezabálni, mert az már mérgező. Azt nem szabad mellre szívni, mert az nem ellenőrzött (azért is ingyenes). A szűrt publikációkért már fizetni kell, és érdemes, mert lényegesen kevésbé butítók, mint amazok.
Tehát szabad továbbgondolni a dolgokat? Engedjük még lejjebb a mércét? Ezek a ma használt Igék soha nem voltak Istennél! Vagy ha igen, nem használta azokat.
Ahogy a nagy francia forradalom ajánlotta annak idején (1789 –1791) gondozzuk inkább kiskertünket és továbbra is vessük meg a Hatalmasságokat ezért is és addig is, míg minket is lefejeznek majd, mert nagy a bűnünk: mertük továbbgondolni a sorsunkat és mindazt, ami ezzel jár.
Magunkért és másokért egyaránt.
A mellékelt felvétel 100%-os giccs. Relikvia a rokokó időkből, ugyanolyan hazug és képmutató, mint volt a század, amely létrehozta. Az Ámor szárnyait nyesegető hölgy – hogy a szerelem el ne szállhasson – éppen olyan hiábavaló fáradozás, mint a demokrácia felelevenítése. Az Agorán, Athén piacterén a nép hivatva lett volna döntéseket hozni. Egész Athén lakosságának fele – 50% – nőkből állott, akik szavukat nem hallathatták (mulieres in ecclesia tacient), a rabszolgákat amúgy sem vették számba, pedig Ezópus is köztük volt, aki túlélte Athént, az ókort és a középkort is, hallhatatlan állatmeséivel. Az egyszerű polgár pedig – ha odaengedték – úgyszintén nem kapott hozzászólási jogot, úgyhogy a nép a nagyurakból és azok segédszemélyzetéből állott. Nyugodjunk bele: demokrácia sosem létezett, csak annak illúziója. Mikor több mint kétezer évvel később megkérdezték Churchillt, mi a véleménye erről az intézményről, azt felelte: valóban nem jó megoldás, de mondja nekem, maga tudna valami ennél jobbat ajánlani?
