– Melyiket visszük?

– A legpirosabbat! És vigyük a dísztököt is!

– De hát abból egy van! – viselkedésem gyerekes mivoltának teljes tudatában kapom fel a hangom, szerencsére, legalább az arcomat nem látja a sötétben.

– Igen, tudom, de nem emlékszel, dédi nélkül egy sem lenne – zárja a mondandóját, s mélyen elalszik.

– Valóban – mondom halkan.

Mert az úgy esett, hogy a múlt ősszel vettünk dédinek egy dísztököt, Luca kifecsegte az árát, mire dédi azt mondta, hogy ebből vagy három csomagnyi magot is vehettetek volna, s lenne vagy ötven tökötök.

Erre tavasszal vett és ültetett tököt...

Egy-egy

– A hold ránk sem heverít! – mondja diószedés közben, szürkületkor.

– Hederít, nem heverít... – kuncogom el magam.

– Azért nem illik kacagni! – jegyzi meg inkább magának.

– Kuncogtam, nem nevettem, amúgy kedves szó ez a heverít.

– Aha...

...

– Nekem már szikrázik a szemem, alig tudom megkülönböztetni a diót a levéltől, nem megyünk be inkább?

– Én maradok, én jól látok.

– Én is jól látok, csak mindjárt tiszta sötét van.

– Azért érthető, te öreg vagy...

– Köszi!

– Jó, na, nem úgy öreg, inkább felnőtt – kuncogja el magát.

– Jó, jó...

– Miért, a felnőtt nem kedves szó neked???