
Az első félévben a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma 19 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához képest (28 117-ről 22742-re). Ezek közül a legtöbb, 12 807 eset ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetnek, 2738 pedig fenyegetésnek minősült a Btk. szerint.
Az év első hat hónapjában a bíróságok 6483 távoltartási végzést rendeltek el, ezek közül 2271 korábban ideiglenes távoltartási parancs volt.
A rendőrségi tájékoztatásból az is kiderül, hogy az idei első hat hónapban 1248 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére; ugyanakkor 4042 esetben az áldozatok nem járultak hozzá ahhoz, hogy az erőszaktevőt elektronikus nyomkövető viselésére kötelezzék a hatóságok.
A nők elleni gyilkosságok súlyos problémát jelentenek Romániában, és az állami szervek fellépése nem eléggé erőteljes és határozott, nincs elrettentő ereje - nyilatkozta Nicușor Dan államfő.
Rámutatott: nem volt lehetősége még teljes körű elemzést végezni a témáról, az azonban megfigyelhető, hogy a legtöbb esetben visszaeső bűnözők az elkövetők. Szerinte ez annak tudható be, hogy az állami szervek fellépése nem eléggé erőteljes és határozott, nincs elrettentő ereje. „Vagy nem alkalmazzák a törvényeket, vagy úgy alkalmazzák, hogy azzal ösztönzik a bűncselekményeket” - fogalmazott. Hozzátette, az ügyészségek tevékenységének elemzésekor erre a jelenségre kiemelt figyelmet fordítanak majd.