Több magyar háziorvosra van szükség Kolozsváron is

Interjú dr. Bódizs Györggyel, az RMDSZ városi tanácsosjelöltjével

"Úgy éreztem, hogy van egyféle elvárás az irányomban a közösség részéről..."
Orvosként, a kolozsvári rehabilitációs kórház vezetőjeként, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben közösségszervezőként szerzett évtizedes tapasztalatait szeretné kamatoztatni a magyar közösség javára dr. Bódizs György, az RMDSZ városi tanácsosjelöltje. Az ismert allergológus lapunknak elmondta: tisztában van azzal, hogy egyféle szélmalomharcra vállalkozik, amiben könnyű elbukni, és nehéz sikereket elérni, de bármilyen szűk is a mozgástér, ügyesen manőverezve el lehet érni eredményeket. Prioritásai közt nevezte meg a magyar háziorvosok számának növelését Kolozsváron, a magyar képviselet biztosítását a különböző egészségügyi intézmények vezető testületeiben. Fontosnak tartja, hogy az anyanyelvhasználathoz való jog a gyakorlatban is megvalósuljon, a betegeknek biztosítani kell, hogy magyarul is elmondhassák panaszaikat, ugyanakkor megemlítette a magyar kórház létrehozásának régi, de el nem feledett tervét.

 

Nem itt született, de „kolozsváribb” sok tősgyökeres kolozsvárinál – ezzel a gondolattal kezdte bemutatkozását az RMDSZ helyi szervezetének jelölőgyűlésén. Miért nőtt ennyire a szívéhez ez a város? 

– Marosvásárhelyen végeztem az egyetemet jó eredménnyel, ezért a kihelyezéskor – annak idején ez volt az eljárás – sikerült „elcsípnem” Kolozsvárt. Megszerettem ezt a várost, 35 éve lakom itt, nagyon jó hely minden szempontból. Minél többet él itt valaki, annál jobban megtanulja értékelni. Persze, vannak árnyoldalai is, mint minden nagyvárosnak, elsősorban a zsúfoltságra gondolok, meg ami ebből következik, ennek ellenére úgy tartom – sokadmagammal –, hogy Kolozsvár a világ legjobb helye. Annyi mindent tud adni!

Amikor valamilyen döntési helyzetbe kerültem, és felmerült a továbblépés lehetősége, mindig kaptam valami olyant, ami itthon tartott. Adódtak az én életemben is különböző opciók, többször elgondolkodtam azon, hogy Magyarországon, Németországban vagy épp az Egyesült Államokban folytassam, de Kolozsvár mindig visszatartott valamivel. Vagy új kutatási projekt, munkahelyi sikerek vagy épp a baráti kör, a közösség. Soha nem volt az az érzésem, hogy gátolnák szakmai előrehaladásomat, ugyanakkor itt vannak a barátaim. Mindezeknek köszönhetően ragadtam itt, és egyáltalán nem bánom. 

Hirtelen úgy döntött, hogy politikai pályára lép, és az RMDSZ listáján megpályázza a tanácsosi tisztséget. Mi vezetett ehhez az elhatározáshoz?

– Nem leszek igazi politikus. Megmaradok a munkámmal, a kórházban, mellette azonban igyekszem majd a kolozsvári magyarok érdekeit is képviselni az önkormányzatban. 

Végül is két tényező volt döntő. Egyrészt felmértem, hogy egyre nehezebb a helyzet, hiszen az új párt, az AUR – amelynek képviselői majd ott ülnek a kolozsvári városi tanácsban is – tovább nehezíti majd a politikai érdekérvényesítést. Másrészt úgy éreztem, hogy van egyféle elvárás az irányomban a közösség részéről. Amikor az ismerőseim körében felvetettem, hogy létezik ez az RMDSZ-felkérés, mindenki – a feleségem kivételével, ami viszont valahogy érthető – úgy reagált, hogy hurrá! Így aztán nehéz lett volna ellenállni. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ez egyféle szélmalomharc, amiben könnyű elbukni, és nehéz sikereket elérni, ennek ellenére azt gondolom, hogy meg kell próbálnom. Tudom, hogy kisebbségben leszünk a tanácsban, szűk a mozgástér, de ha nagyon ügyesen manőverezünk, el tudunk érni eredményeket. 

Ismertsége, orvosként, intézményvezetőként szerzett tapasztalatai, kapcsolati tőkéje miatt a kolozsvári tanácsosjelölt-csapat „piece of rezistance-jának” számít. Ez, feltételezem, nemcsak nagy elvárásokat jelent önnel szemben, hanem nagy terveket is az ön részéről. Milyen elképzelések szerepelnek a prioritáslistáján? 

– Kolozsvár a román egészségügy egyik fontos központja. Azt szeretnénk, ha az itt élő magyarság igényei is különös figyelmet kapnának. Például, hogy mindenkinek „jusson” magyar háziorvos. Jelenleg Kolozsváron 17 magyar háziorvos szerepel a nyilvántartásban, ha mindenki kétezer pácienst vállalna, akkor talán elégnek bizonyulna, ez azonban nem lehetséges, tehát növelni kellene a számukat. Ugyanakkor el kell érni, hogy az anyanyelvhasználathoz való jog, amit a törvény az egészségügyben is szavatol, a gyakorlatban is megvalósuljon. Ha van magyar alkalmazott a kórházban, akkor egyszerűbb a dolog, sürgősségi esetnél ugyanis nem lehet megvárni, amíg tolmácsot hoznak. De nemcsak magyarul beszélő orvosokra van szükség, hanem kinetoterapeutákra, gyógyszerészekre, pszichológusokra is. Az egészségügynek összességében kell működnie magyar nyelven ebben a városban. 

A listán továbbra is szerepel a magyar magán- vagy valamelyik egyház égisze alatt létrehozandó kórház. Régi bánatom, hogy ezt mindeddig nem sikerült megvalósítani. Azért gondoltunk elsősorban az egyházakra, mert nekik van olyan ingatlanuk, amelyet ilyen célra lehet használni. Ez két problémát is megoldana: egyrészt a magyar betegekét, másrészt a magyar orvosok munkahelyét. De sajnos azt látom, hogy ennek az esélye évről évre csökken, egyre több a magánkórház, hatalmas a konkurencia. 

Szintén fontosnak tartom, hogy a különböző állami egészségügyi intézmények vezetőtanácsába arányunknak megfelelően magyarok is bekerüljenek. Ezt nem könnyű elérni. De ahogy van alpolgármesterünk, lehetne sok magyar aligazgatónk is. Ha Beszterce megyében a biztosítóház igazgatója magyar lehetett, akkor ez Kolozsváron is megvalósítható. Talán most elérkezett erre is az idő. 

Múlt héten kolozsvári magyar orvosokkal tanácskozott…

– Igen, sikerült átbeszélnünk az említett témákat. Egyetértettük abban, hogy valóban több magyar háziorvosra van szükség elsősorban az idősek, családosok számára. Arra senkit nem tudunk rábeszélni, hogy háziorvosi praxist vállaljon, azoknak viszont, akik erre vállalkoznak, segíteni tudunk többek közt szolgálati lakások biztosításában – ugyanis ez a legnagyobb gond. Ha jól értettem, az önkormányzat újra kívánja gondolni a szolgálati lakások rendszerét. Ha ott vagyunk, ebbe is lehet beleszólásunk.

A másik két téma – a magyar oktatók számának növelése az orvosi egyetemen, illetve a magyar képviselet a különböző egészségügyi intézmények vezetőtestületeiben – nagyobb kihívás, és túlmutat az RMDSZ városi tanácsosainak hatáskörén. Ezeket a helyeket ki kell harcolni, ez nagyrészt a konjunktúrán, az RMDSZ alkupozícióján múlik helyi és országos szinten. Nyilván, ha minél többen elmennek szavazni, az RMDSZ-nek annál nagyobb a súlya. 

Ami pedig az anyanyelvhasználatot illeti az egészségügyi intézményekben, a kollégák is elismerik, hogy ez nagyon kényes kérdés. Sajnos, előfordulnak konfliktusok orvos és románul nem beszélő beteg között, hogy milyen gyakran, azt nem lehet pontosan felmérni. Az az érzésem, hogy azok az esetek, amelyek nyilvánosságra kerülnek, csak a jéghegy csúcsa. Rendszerint a sürgősségin gyakoribbak. Ha ugyanis van egy szenvedő, türelmetlen páciens és egy fáradt mentőorvos műszak végén, rosszul is elsülhetnek a dolgok. Nagy fokú megértés, empátia szükséges mindkét részről. Mi abban tudunk segíteni, hogy ha előfordulnak még konkrét esetek, azok ne maradjanak visszhang nélkül, a hatóságok megfelelően kezeljék ezeket.

Borítókép: RMDSZ