Ennek oka az, hogy a bírákból, az Állandó Választási Hatóság vezetőiből és a parlamenti pártok képviselőiből álló testület elutasította a jobboldali választási szövetség megalapításáról szóló megállapodás bejegyzését. Vasárnapi közleményében a BEC azzal indokolta döntését, hogy a bejegyzett pártok nyilvántartásában szereplő adatok szerint a PMP elnöke Cristian Diaconescu, de nem az ő aláírása szerepel az Egyesült Jobboldal Szövetség megalapításáról szóló megállapodáson.
A Jobboldal Ereje elnöke, Ludovic Orban egy vasárnapi focşani-i sajtóeseményen elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadta meg az Egyesült Jobboldali Szövetség iktatását a Központi Választási Irodánál. Hozzátette, hogy a BEC egyértelműen politikai döntést hozott a jobboldali pártkoalíció választási szereplésének megakadályozásával. „Nyilvánvalóan megpróbálnak majd megszabadulni tőlünk. Egyértelműen félnek tőlünk. A PSD panasza teljesen megalapozatlan. A pártjaink alapszabálya szerinti testületek az alapszabály és a politikai pártokról szóló törvény alapján alapították meg az Egyesült Jobboldal Szövetséget” – szögezte le Orban.
Az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) vasárnap bejelentette, hogy megtámadja a legfelsőbb bíróságon a Központi Választási Iroda (BEC) döntését, amellyel elutasította a választási szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását. Az ADU közleménye szerint a BEC a Szociáldemokrata Párt (PSD) kérésére hozta ezt a döntést, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője is megszavazott a testület ülésén. „Ez csak egy kísérlet annak a megakadályozására, hogy a három párt – az USR, a PMP és a Jobboldal Ereje – erős jobboldali szövetségként vegyen részt a választásokon” – állapította meg a pártszövetség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă szerint a kormánypártok félnek az Egyesült Jobboldaltól. A BEC döntését bírálta Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának (PNL) elnöke is. Az ADU közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy Eugen Tomac a PMP legitim vezetője, akit már 2022-ben elnökké választottak, a bukaresti törvényszék pedig hitelesítette a tisztújító kongresszus eredményét.
Borítókép: illusztráció