Idén valahogy észrevétlenül röppent el a nyár. Mire igazán észbe kaptunk volna, hogy itt van, végre megállhatunk kicsit, élvezhetjük a ráérős reggeleket, a hosszú estéket és az éjszakába nyúló beszélgetéseket, már véget is ért.
Az idei nyárnak kétségtelenül két nagy fejezete volt. Az egyik a nyolcadikos vizsga, amely vitte az időnket és az energiánkat rendesen, a másik pedig a ház szigetelése, ami úgyszintén belekontárkodott a nyári pihenésbe. Bár már néhány éve beköltöztünk új otthonunkba, most végre a szigetelés nagy kalandján is sikerült túljutnunk – természetesen az ezzel járó felfordulással, zajjal és piszokkal együtt. Végtelenül hálás vagyok annak a csapatnak, amely elvállalta a munkát, s a tűző napon, szinte látástól vakulásig dolgozva néhány hét alatt kívülről újjávarázsolta a házat. A munkájuk eredménye kétségtelenül az első fűtési hónapban fogja a házat és egyben a lelkünket melengetni, amikor a fűtésszámlánk remélhetőleg már nem a csillagos eget fogja súrolni.
Még helyre sem tudtunk pakolni, máris újra becsengettek. Elkezdődött az új tanév, vele együtt pedig a jól ismert hajrá: korán kelős reggelek, rohanós délutánok, feladatok és a mindig, ugyanabból a rajtállásból újrainduló hétköznapok – ezúttal új tervekkel és lendülettel megszórva.
Csakhogy most azt is eldöntöttem, hogy idén lassítani fogok, és a munka mellett a feltöltődést is kötelezővé teszem. Elvégre ez is egy alapvető energiaforrás, mi több, a saját egészségünket szolgálja, mentálisan és fizikailag egyaránt. Hogy mennyire sikerül majd megvalósítanom ezt a tervet, egyelőre a jövő titka, de már azt is előrehaladásnak tartom, hogy ez az igény és szándék egyáltalán megfogalmazódott bennem.
Talán ebben segíthetnek azok a hétköznapi dolgok is, amelyekben nem csupán a feladatot, hanem magát az örömöt is megtaláljuk. Nekem ilyen a főzés: egy kis idő, amikor jólesik elmerülni az ízekben, kísérletezni, alkotni, és közben kicsit kiszakadni a mindennapok rohanásából. Nem mindig van időm rá, s nem is minden alkalommal főzök ráérősen, de amikor sikerül, a konyhában töltött idő számomra éppen olyan feltöltő tud lenni, mint a jól megválasztott pihenés.
Ami a főzést illeti, szeretek inspirálódni. A minap is szembejött velem egy gyönyörűségesen ínycsiklandó fogás, és mivel a forrását később elveszítettem, megpróbáltam emlékezetből elkészíteni. Miután elkészültem vele, valahogy ismét rátaláltam az eredeti receptre, s utólag jót szórakoztam azon, hogy a korábban látott és az általam megalkotott ételben tulajdonképpen mindössze három közös pont akadt: a karfiol, a méz és a mustár. Minden más a saját képzeletem szüleménye volt.
Így történt tehát, hogy ismét megszületett egy étel, amelyről eredetileg azt hittem, csupán könnyű karfiolos köret lesz, végül azonban olyan szemtelenül jóra sikerült, hogy gond nélkül megállta a helyét főfogásként is.
Hozzávalók:
fél fej karfiol
egy konzerv csicseriborsó
250 g hosszú szemű rizs
4 ek. olívaolaj
egy kk. pirospaprika
fél kk. fokhagymapor
2-3 ek. dijoni mustár
5-6 ek. méz
fél citrom leve
só, bors
egy csokor petrezselyem
Elkészítés:
A rizst sós vízben megfőzöm. A megmosott karfiolt kisebb rózsáira szedem, és sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Rászórom a leszűrt csicseriborsót, meglocsolom az olívaolajjal, enyhén megsózom, majd az egészet átforgatom. Ezt követően 180 fokos sütőben 15–20 perc alatt puhára sütöm, közben pedig kissé meg is pirítom.
Kisebb edényben elkészítem az öntetet: a maradék két evőkanál olívaolajat összekeverem a mézzel, a pirospaprikával, a fokhagymaporral, a dijoni mustárral, kevés sóval és borssal, végül hozzáadom a citromlevet is.
A megfőtt, forró rizst a szintén forró sült karfiollal és csicseriborsóval egy nagyobb edénybe teszem, ráöntöm az öntetet, s alaposan összekeverem. Aki szereti, az aprított petrezselyem mellett egy kevés csilipelyhet is szórhat bele – én ezt a gyermekek kedvéért most kihagytam.
Meglepően finom lett. Az édeskés-savanykás öntet tökéletesen összehangolta, s szinte körbeölelte a sült karfiolt és a csicseriborsót, a rizs pedig szépen ellensúlyozta a karfiol karakteres ízét.
A fiatal nemzedék is nagyra értékelte: egyikük sütőzacskóban sült, fűszeres csirkecombbal ette, a másik pedig velem együtt, önmagában kanalazta.
Karfiolgyűlölő gyermekek esetében pedig különösen jó módszer lehet arra, hogy becsempészve megkedveltessük velük ezt a nagyon finom és egészséges zöldséget.
