Tézisek a hülyéről

Tézisek a hülyéről
Előrebocsátom : mindaz, amit a hülyéről mondok, és egyáltalán az, hogy mondok valamit, nem zárja ki a tévedés lehetőségét. A „hülye” szó szükségesnél többszöri előfordulása írásomban szándékos, nem véletlenszerű. Ugyanakkor biztosítom az olvasót, hogy a „hülye” fogalmával kapcsolatos állításaim mögött nincs rosszindulat, sem megvetés, csupán a meggondolkodtatás széndéka.

Igenis, hülyék vannak. Ők azok, akik mindig mellébeszélnek, akik azt is értik, amit nem értenek. Fittyet hánynak az érvekre, a logikára, a jóérzésre. Ezért vitázni velük nemcsak értelmetlen, hanem lehetetlen is. Valaki nem azért hülye, mert nem érti a dolgokat, hanem azért, mert észre sem veszi, hogy nem érti, és ha felhívják rá a figyelmét, akkor sem érti. Elsősorban azok megnyugtatására, akik netán magukra vennék megállapításaimat, sietek leszögezni, hogy a legtöbb ember csak egy kicsit hülye, ezért tulajdonképpen nem is nevezhető hülyének. Az igazi hülye az, aki nagyon hülye! Ha valakiben fölmerülne, hogy talán hülye is lehetne, ez a legbiztosabb jele annak, hogy nem hülye. Ugyanis a hülyének nincsenek kétségei, nincs kilátása önmagából, és nincs önkritikája sem.   A hülye nem hibás amiatt, hogy hülye, ezért őt csak megérteni lehet. Más a helyzet azonban, ha a hülyék olyan társadalmi pozícióba kerülnek, hogy döntésüktől függ sok ember, vagy akár az egész társadalom élete. Ilyen esetben nem kerülhetik el mély ellenszenvünket. A hülye általában nem szenved a saját hülyeségétől, nincs lelkiismerete, ennélfogva bűntudata sincs.  A hülye lehet rosszindulatú, de jóságos is. Jókedvre is derülhetünk a társaságában, de azonosulni nemigen tudunk vele, mert tudjuk, hogy hülye.

Minden igazi hülye reménytelen eset. Természetesen én a normális, „menőként” megjelenő hülyéről beszélek, arról, aki közöttünk jár, és egyébként sikeresen alkalmazkodik, képes a közízlésnek megfelelő produkciókra, hiszen a zsigereiben érzi az érvényesülés lehetőségeit. Eltekintek tehát a patologikus esetektől, mivel ezek inkább az elmebetegség megnyilvánulásai. Az elmebetegekkel pedig az elmeorvosok foglalkoznak. A hülyével nem foglalkozik senki. Egyébként az elmebeteg lényegesen különbözik a hülyétől, mert bizonyos formája az elmebetegségnek társulhat a zsenialitással, de egy valódi hülye sohasem lehet zseni. Fontosnak tartom még hangsúlyozni, hogy különbség van  „hülye” és  „hülyéskedés” között. Ugyanis a  hülye nem tud hülyéskedni. Aki tud hülyéskedni, az nem lehet hülye. Aki nem tud hülyéskedni, az élni sem tud.

Az utóbbi időben nagyon foglalkoztat egy kérdés : mi lenne, ha egyszer rájönnénk arra, hogy mindannyian mellébeszéltünk, vagyis bizonyos értelemben hülyék voltunk? Talán ez lenne az egyetlen bizonyíték arra, hogy  nem is vagyunk olyan hülyék.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Máskép(p)
Amerikai elnökök elleni agresszióból kijutott alaposan az Egyesült Államok történelme során: Trump a hetedik a sorban; az ország fennállásától számolt 248 év alatt elkövetett 8 (Henry Ford életére 1975 szeptemberében kétszer is rátörtek) támadás 31 éves átlagot ad ki. Magyarán, egy elméletileg átlagolt séma szerint egyetlen emberöltőnyi időszakra két Fehér Ház elleni fegyveres cselekedet jutna. A glóbuszon bizonyára vannak vidékek jócskán, ahol az ilyen jellegű statisztika komorabb következtetéseket eredményez, de az előbb vázolt adathalmaz is elgondolkodtató frekvenciájára utal a politikai indíttatású erőszaknak.
Máskép(p)
Pár hét leforgása alatt immár a második politikai vezetőellen követnek el merényletkísérletet. Robert Fico szlovák miniszterelnök után Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltön volt a sor. Vajon ki következhet? – fogalmazódhat meg sokakban a kérdés, noha a két említett támadás között nincs semmilyen közvetlen összefüggés.
Máskép(p)