Az Egyetemiek Háza ugyanis annak ellenére, hogy kellemes és megfelelő környezetet biztosít, méreteit és adottságait illetően létminimumra van szabva és nyoma sincs benne annak az infrastruktúrának, amely egy hivatásos együttes működéséhez szükséges – gondolok itt például gyakorlótermekre, öltözőkre, a hangszerpark megfelelő tárolási lehetőségeire, nem is beszélve parkolóról, vagy arról az egyszerű tényről, hogy az a terem mégiscsak a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tulajdona, tehát a filharmónia csupán vendég. Emiatt a házigazda intézményhez és a termet használó többi vendéghez kell igazodnia, ez akár azt is eredményezheti, hogy az egyetem vezetősége ellehetetleníti a helyzetet – amint az pár évvel ezelőtt konkréten megtörtént – és a filharmónia gyakorlatilag az utcára kerül, más intézmények jóval kevésbé megfelelő termeiben kell kivárnia a jobb időket. A zenekedvelők tehát évtizedek óta várnak erre a hírre, miközben a városban stadionok épültek, valamint sportcsarnok, egyebekről nem is beszélve.
Az örömhír azonban számos kérdést vet fel bennem. Nem tudom ugyanis, hogy az önkormányzat illetékesei mennyire megfontoltan, mennyire jövőbelátóan tervezik az új székhelyet. Vannak olyan szempontok, amelyeket az első perctől számba kell venni, mert utólag módosítani, pótolni az esetleges hiányosságokat sokkal nehezebb és sokkal költségesebb. Úgy gondolom, jól járunk, ha okosan spórolunk és inkább most áldozunk több pénzt, mintsem később ébredjünk rá, hogy mulasztottunk.
Konkréten arra gondolok, hogy Kolozsváron nincs egyetlen igazán alkalmas koncertorgona sem. A templomokban levők között akad néhány, amelyik alkalmas koncertezésre, de két gond van ezekkel. Az egyik az, hogy adottságaiknak korlátot szab a templom, mint épület, a felekezet és a gyülekezet igényei. Egyetlen olyan kolozsvári orgonáról sem tudok, amelynek felépítésénél nem a spórlás lett volna az egyik leglényegesebb szempont. A másik az, hogy egyházi tulajdonban vannak s ez sok szempontból meghatározza állapotukat. Ameddig a liturgikus célnak megfelelnek, addig a gyülekezetek, gondnokok, lelkészek nemigen érzik prioritásnak állandó és rendszeres karbantartásukat, gondozásukat úgy, hogy a hangszer bármikor koncertképes legyen. És ezt teljes mértékben megértem: ők a gyülekezetükkel, a híveikkel, az egyházközség kisebb-nagyobb gondjaival vannak elfoglalva, az orgona nem állhat folyamatosan érdeklődésük homlokterében.
Éppen ezért szükség van egy olyan – érzésem szerint négy, vagy ötmanuálos (miért ne?) -szimfonikus nagyorgonára, amely koncertteremben van, megfelelő és hozzáértő személyzet kezeli és gondozza. Az ilyesmi nagyon drága, óriási befektetés. De óriási perspektíva is. Gondoljunk például egy évente megrendezhető nemzetközi orgonafesztivál lehetőségeire! Egy ilyen rendezvény a kisebb templomi orgonákat is bevonhatná, a vele járó reklám és népszerűség akár pénzt is hozhatna felújításukra, karbantartásukra!
Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy sokkal jobban járunk, ha egy ilyen orgonát eleve beletervezünk az épületbe. Ennek több oka van: irdatlan hangszerről lévén szó, remdkívül helyigényes. Sípok ezrei kell valahol elférjenek. Az akusztika szempontjából sem mindegy, hogy előre kigondolt helye van-e az épületben, vagy évek múltán építenek majd egyet „ahova elfér” – s úgy több pénzbe is kerül. Végül pedig ahhoz, hogy folyamatosan koncertképes állapotban legyen, megfelelő klímára van szüksége. A sípok környezetében állandó kell legyen a hőmérséklet és a nedvességtartalom, a szélládákat ellátó hatalmas villanymotorokat pedig megfelelően hangszigetelni kell. Ezért az igazán jó, minőségi orgonákat, ha csak lehetséges, az épülettel együtt tervezik, azaz az épületben eleve dedikált helye van a hangszernek.
Kolozsvár sokat büszkélkedik multikulturális jellegével. Mi lehetne jobb érv erre, mint egy hatalmas orgona, amelyre büszkék lennénk mindnyájan? Görögkeleti többségű országok zenei kultúrájának nem szerves része az orgona (így a román zenekultúrának sem). Bár a hangszernek magának nincs vallása, és az orgonazene önmagában álló, ideológiáktól független dolog, mégis van egy erős konnotációja, amely a nyugati kereszténységhez köti. Úgy gondolom, mindannyian jól járunk, ha okosan és előre tervezünk, lehetőségeket teremtünk, és az új teremmel együtt építtetünk egy igazi nagyorgonát, amely sok évtized múlva is büszkesége lehet a városnak.
