Ennek ötletét még régebb vetette fel Iohannis államfő, természetesen nem annyira köz- és államérdekből, hanem elsősorban saját maga népszerűsítésének lehetőségeként meg eszközeként, egyúttal igyekezve jó löketet adni ezzel az általa támogatott Nemzeti Liberális Pártnak is. Hiszen már közhelynek számít, hogy mi más célja lehetne az EP-választásokkal egyidőben megtartani a referendumot a hazai igazságügyi helyzetről, mint az, hogy még erőteljesebben lehessen úgymond újjal mutogatni a kormányzó Szociáldemokrata Pártra meg politikusaikra, akik közül jónéhánynak volt illetve van személyes ügye és köze az igazságszolgáltatáshoz. Persze, liberális meg más politikai oldalról is rászolgálhatnak politikusok a kritikára illetve elszámoltatásra, de ezzel most nem divat foglalkozni, mint ahogy nem illik emlegetni az államfő halasztott, halogatott, felfüggesztett, ilyen-olyan peres (ingatlan)ügyeit sem. Amelyek valószínűleg majd elhalnak az igazság kiderítésének tényleg szövevényes folyosóin, amint az a volt államfő, Traian Basescu réges régi hajóflotta-ügyével történt. A kezdetben nagy felhajtással kivizsgált, korrupciós botrányként indult ügyben sok eurómilliós állami megkárosítást emlegettek azt követően, hogy Basescu szállításügyi miniszterként elkótyavetyélte az ország hajóflottáját, majd végül megállapították, kész szerencse, hogy eladták a hajókat, hiszen sokba került volna a fenntartásuk, sőt, így még nyereséghez is jutott az állam.
A referendum megszervezése tehát most már tény, az elkövetkező időszak taktikája pedig majd arra irányul, ki mit nyerjen vele, és ki mit veszítsen. Az, hogy Iohannis ezt kardként szándékszik felhasználni a PSD ellen, egyértelmű a csütörtöki bejelentése szövegéből, amely hemzsegett a kormányzó párt bírálatától, miszerint elég a dilettantizmusukból, a gazemberkedésükből. Iohannis bejelentése tehát hadüzenet, amely egyelőre csak a kedélyeket, indulatokat fűti, hiszen elismételte amit már sokszor hangoztatott, miszerint a kormányzó párt támadja és veszélyezteti az igazságügyet. Arra is figyelmeztetett egyúttal, hogy a PSD sürgősségi kormányrendelettel készülne módosítani a Büntetőtörvénykönyvet, meg, hogy fölöslegesen sok sürgősségi rendeletet bocsátanak ki, visszaélve ezzel az eszközzel, amely szerinte nem szolgálja az ország demokratikus intézményeinek egyensúlyát. Azt, hogy miről fog szólni pontosan a népszavazás, milyen kérdésre kellene majd voksolni, egyelőre nem tudni, ezt állítólag április elején jelentik majd be. Akkor talán világosabbá válik, hogy egyáltalán mi értelme lehet a referendumnak, amely sehol semmilyen konkrét változást nem fog eredményezni, még ha érvényes is lesz. Látható tehát, hogy a referendum csak annyiban fontos Iohannisnak, amennyiben kellőképpen fegyverként tudja felhasználni a PSD elleni úszításban, hangulatkeltésben. Ez a magatartás illetve hozzáállás nem is lenne meglepő, ha Iohannis ezt az ellenzéki párt(ja), a PNL színeiben és képviseletében tenné. Semleges (…) államfőként azonban nem a széthúzás erősítése, hanem a közvetítés, egyensúlykeresés, egyeztetés lenne a feladata, mind az államhatalmi ágak, mind pedig az állam és társadalom között. Erről feledkezik meg Iohannis, és ettől lesz visszataszító a ténykedése.
Várható, hogy az “igazságosztó”, vagy “PSD-büntető”, “leakorrupcióval” és még ki tudja minek elnevezhető referendum népszerűsítése mozgósító lesz, ami az EP-választásra is jó hatással lehet. Vagy épp ellenkezőleg. A taktikázás tehát ebbe az irányba is zajlik. A PSD láthatóan azt szeretné elérni, hogy a kétféle választás ne egy helyen, ne ugyanabban a szavazó irodában legyen. Hasonló helyzet volt 2007-ben, az első alkalommal megtartott EP-választások idején, amikor Traian Basescu hirdetett meg referendumot, a kormány pedig kétfelé osztotta a választást: sikerrel, mert akkor a népszavazás nem érte el az érvényességi küszöböt. Erre hivatkozott a kormányzó párt kampányfőnöke tegnap, az ellenzék viszont arra, hogy a referendum törvényét 2009-ben módosították, és eszerint ugyanabban a szavazóhelyiségben kell lebonyolítani az egyidőben zajló szavazásokat. Valójában ennek a vitának annyiban lenne értelme, ha tisztáznák, hogy a kétfele szervezés megéri-e anyagilag. Hiszen aki mindenképp részt venne majd a referendumon is, nem fog nehezére esni egyik teremből átmenni a másikba, legyen az a folyosó végén.
Az előző európai parlamenti választásokon a részvétel alig haladta meg a 30 százalékot, 2009-ben pedig el sem érte. Idén jóval nagyobb érdeklődésre számítanak, remélik, hogy a hatásosabb mozgósításnak köszönhetően akár a 40 százalékot is elérje. Ez pedig elég a referendum érvényességéhez is. Az eredményességét illetően viszont nincs mire számítani. Csupán a politikai cirkusz folytatását szemlélhetjük majd tovább, a jelenlegi szereplőkkel.
