Születésnapi kívánság: nyitottabb, változásra fogékonyabb társadalmat és sajtót

– A rendszerváltással egy időben születtél, nem élted meg azt az időszakot, de hogyan él benned a képe mások emlékei, az olvasottak alapján?

– Nem először gondolkodom el azon, hogy mit is jelent számomra a rendszerváltás vagy az azt megelőző időszak, hiszen napjainkban is gyakran felmerülnek ezzel kapcsolatos témák. Kielégítő választ viszont mindeddig nem sikerült találnom rá. Ahogy te is említetted, én ezt nem éltem át, nincsenek saját, személyes emlékeim, tapasztalataim róla, számomra ez csupán történelem. Nyilván hallottam és olvastam róla, de az nem ugyanaz, és a családomban sem volt annyira gyakori téma. Időnként felmerültek történetek persze, de inkább általánosságok, kevés konkrétummal. A kizárólag közvetett tudásból adódóan nem tudok személyes szemszögből tekinteni a történtekre, nem fűzök különösebb érzelmeket hozzá. Annak azért mindenesetre örülök, hogy a rendszerváltás megtörtént, és annak is, hogy számomra ez valóban csak történelem. Nem igazán tudom elképzelni az életem a régi rendszerben. Eléggé szabad szelleműnek tartom magam, a diktatúrákat ezért nem nekem találták ki.

– Szerinted mi a fő előnye, lehetősége az új rendszernek?

– Szeretem magam szabad  szellemű egyénként meghatározni, és úgy általában a szabadság sokat jelent nekem. Úgy gondolom, az új rendszer legnagyobb lehetősége is ez, a szabadság. Persze a jelenlegi rendszernek is vannak hibái, nem is kevés, és sokszor tűnhet úgy, hogy inkább csak látszatszabadságban élünk, és a demokráciáról is van még mit tanuljunk. A kommunizmushoz kötődő történetekből engem mindig azok rémítettek meg a legjobban, amelyek arról szóltak, hogy az emberek nem mertek szabadon beszélni, véleményt nyilvánítani, hogy időnként attól féltek, hogy a körülöttük élők besúgók. Ez számomra már elképzelhetetlen, és közelebb áll a filmekben látott történetekhez, mint a személyes valóságomhoz. Hihetetlenül boldoggá tesz az, hogy soha sem féltem kimondani a véleményem, és hogy onnan tájékozódom, ahonnan akarok, és azt olvasok, amit szeretnék. Persze naiv kijelentés lenne azt mondani, hogy társadalmunk cenzúramentes, de azért mégiscsak nagyobb a szabadságunk, mint régen. Az pedig, hogy nem tudjuk ezt megfelelően kihasználni, már a társadalmon is múlik,  nem csak rendszerprobléma. A szabadság mellett még ott vannak az olyan alapvető dolgok is, mint az, hogy manapság bármikor hozzájuthatunk akármilyen élelmiszerhez, vagy az, hogy szabadon utazhatunk külföldre. A régi rendszerből nagyon sok minden abszurdumnak tűnik ma már, így akármennyire tökéletlen a jelenlegi, számomra mindig ez lesz az előnyösebb.

– Hogy látod, kiheverte-e a társadalom a régi rendszert, milyen beidegződések öröklődtek át belőle?

– Találkoztam olyan emberekkel, akikben a nosztalgiaélmény megszépítette a múltat, és vágyakozva gondolnak vissza a régi rendszerre. Többször hallottam olyan kijelentéseket is, hogy a mostani rendszer milyen kiszámíthatatlan és nehézkes, és hogy régen minden egyszerűbb volt. Azok, akik így gondolkoznak nyílván nem heverték ki, vagy legalábbis nem tudják objektíven mérlegelni a dolgokat, de az is lehet, hogy csak saját fiatalságuk emléke az, ami megszépíti a letűnt időket. Ha átéltem volna, talán én sem tudnám kiheverni. Továbblépni és hátrahagyni lehet ugyan, de az ehhez kötődő emlékek és élmények mindig megmaradnak és meghatároznak bennünket. Ugyanúgy, ahogy az én nézőpontomat is meghatározza az, hogy egy teljesen más rendszer szülöttje vagyok. Talán a múltba ragadást erősíti az is, hogy a következő rendszer nem felelt meg az elvárásoknak, valami jobbat vártak és a csalódottság akadályozza, hogy észrevegyék a pozitívumokat. Mivel nem voltam része a régi rendszernek, nem sokat tudok az átörökített beidegződésekről. Nehéz így meghatározni, de innen eredhet a társadalomban erősen uralkodó öncenzúra és a tabukhoz való ragaszkodás, a változástól való félelem. Kíváncsian várom, hogy az én korosztályom és a még nálam is fiatalabb generáció, hogyan változtatja majd meg a társadalmi nézőpontot a témában, hiszen mi már nem kell ezt „kiheverjük”.

– Szerinted mi a média szerepe a jelenkorban?

– A média sokféle funkciót betölthet, tájékoztatástól nevelésen át a szórakoztatásig, és valamilyen szinten mindegyik szerepének megvan a maga fontossága, értelme. Nagyon fontosnak tartom az objektív tájékoztatást, hiszen az emberek innen értesülnek a világ eseményeiről. Ugyanakkor a társadalom nevelése is a feladata lenne. Emellett fontos még az őrkutya szerepe a hatalommal szemben, amit sajnos nem mindig sikerül megvalósítani, de nem kellene megfeledkezni róla. Az, hogy valóban ez a szerepe vagy sem, vitatható. Nagyon sok és összetett kérdés merül fel, ami akadályozza, hogy a média szerepének megfelelően járjon el, és a fogyasztók igényei sem feltétlenül a pozitív irányba sodorják.

– Hogyan viszonyulsz a sajtóhoz? Melyek a médiafogyasztási szokásaid?

– Figyelembe véve, hogy újságírás és média szakot végeztem, és most is sajtóban dolgozom, azt hiszem, kicsit más a médiához való viszonyom, mint az „átlagembernek”. Általában szakmai szemmel tekintek rá, gyakran vagyok szkeptikus azzal kapcsolatban, amit a médiában látok, hallok. Éppen ezért szeretek komolyabb eseményekről több különböző forrásból informálódni, hogy minél objektívebb képet kapjak róluk. Megragadt bennem az egyetemről az, hogy mindig több, egymástól független forrásból tájékozódjunk. Ugyanakkor nagyon személyes a viszonyom a helyi magyar sajtóval, hiszen én is része vagyok, több személyes ismerős is akad a szakmában, és ezt nem tudom levetkőzni. Abban, hogy épp mit fogyasztok, gyakran közrejátszik az is, hogy azt az anyagot épp ki készítette, és ez valószínű az értékelésemet is befolyásolja, akaratlanul.

– Olvasol nyomtatott médiaterméket, esetleg Szabadságot?

– Nyomtatott sajtóterméket egyre kevesebbet, bár néha jólesik a papírt kézbe venni. A napom nagy része számítógép vagy egyéb kütyük előtt telik, így leginkább az internetes felületeken tájékozódom. Szoktam Szabadságot olvasni, de általában azt is elektronikus formában, nyomtatott lap elég ritkán jár a kezemben.

– Szerinted mitől hiteles egy sajtóorgánum?

– Jó pont lehet az, hogy amennyire lehet, megpróbál független maradni. Sajnos nálunk ez a legtöbb esetben nem opció, de azért szép lenne, ha nem az határozná meg egy sajtóorgánum felhozatalát és véleményformálását, hogy épp kitől kap támogatást. Előnyére válik az is, ha több szempontból mutatja be az eseményeket, részletesen körbejár egy-egy témát és nem csak felületes, gyakran másoktól átvett információkat közöl. Nem nehéz kiszúrni, hogy szóról szóra ugyanazok a hírek jelennek meg több sajtótermékben is, időnként úgy, hogy még csak fel sincs tüntetve az eredeti forrás. Persze ahhoz, hogy igényes anyagok szülessenek, hozzáértő és motivált sajtósokra lenne szükség, ami nálunk sajnos eléggé nehézkesen megvalósítható. Na, nem a kollégák hozzá nem értése miatt, sokkal inkább azért, mert a legtöbb helyi magyar sajtóorgánum igen kevés pénzből gazdálkodik, így az alkalmazottak többnyire alulfizetettek és túlhajszoltak, ez pedig rontja a teljesítményt és a munkamorált. Azt is szívesen látom, ha egy sajtóorgánum nem fél a tabudöntögetéstől, kényes kérdésektől, és bátran mer beszélni mindenről, mert ez sokat javíthatna a társadalom nézőpontján is.

– Hogy látod, jó-e az az irány, amerre az erdélyi magyar sajtó halad?

– Találkoztam pozitív irányú próbálkozásokkal, de úgy vélem még mindig sokat kell tanulnunk és fejlődnünk. A haladást sem látom annyira lineárisnak, időnként vannak jó próbálkozások, előrelépések, aztán néha ugyanígy akadnak visszalépések is. Sajnos az tény, hogy az erdélyi magyar média kevés pénzből tartja fenn magát, és ez nagyon sok mindent befolyásol. Sokszor ezen áll vagy bukik, hogy egy ötlet megvalósul vagy sem. Ennek köszönhető szerintem az is, hogy gyakori a motivációhiány a sajtósok körében. Saját tapasztalatból mondom, hogy akadt olyan téma, amiből tudom, hogy többet, jobbat kihozhattam volna, de ha mérlegeltem, hogy a befektetett munka és a jutalom mennyire arányos, jobbnak láttam megállni a felületes szintnél. Ez nagyon materialistának tűnhet, de ez a valóság, és tudom, hogy sok más kolléga is gyakran érez így. Akármennyire elhivatottak vagyunk, és szeretjük a munkánkat, nekünk is csak 24 órából áll a nap, és a nap végén mi is csak emberek vagyunk, akiknek számlákat kell fizetni, és akiknek néha egy-egy szabad hétvége is jólesik. Miután ilyen „szép” képet festettem a helyzetről, megjegyezném még, hogy az önsajnálatot is mellőzhetnénk kicsit, mert sokat nem segített eddig sem.

– Hogyan képzeled el az ideális sajtóterméket? Melyek lennének az erősségei?

– Legyen független, őszinte és bátor, törekedjen a hiteles tájékoztatásra, tartsa szem előtt a közjó érdekeit, foglalkozzon behatóan a természetvédelemmel. Időnként lapozza fel az etikai irányelveket. Az alkalmazottai legyenek aktívak, motiváltak és legyen meg a lehetőségük arra, hogy szakosodjanak, és ne százféle dolgot kelljen közepesen csinálniuk. Belsősként az ideális sajtótermék nagy erőssége lehet, hogy képes arra motiválni az ott dolgozókat, hogy kreatívak maradjanak és szívvel lélekkel dolgozzanak. Azt hiszem, dióhéjban ezek számomra a legfontosabb jellemzői az ideális sajtóterméknek.

– Mi az első emléked, ami az olvasáshoz, újságolvasáshoz kapcsolódik?

– Sajnos nem tudom a korai olvasási emlékeimet időrendi sorrendbe tenni. Az első emlékeim nyilván gyerekkönyvekhez, magazinokhoz kötődnek, talán az Öreg néne őzikéje vagy a Szivárvány lapok. Szatmári Friss Újságot olvastam először az újságok közül, hiszen ez volt a helyi lap, ami napi szinten az otthoni asztalon volt.

– Szerinted mi a legjobb ajándék, amit egy 30 éves kaphat?

– Nem hiszem, hogy az ajándékok korhoz kötöttek lennének, és nem szeretnék az egész generációm nevében beszélni, mert attól, hogy ugyanannyi idősek vagyunk, még nagyon különbözhetünk. Hogy én mit szeretnék? Nyitottabb, változásra fogékonyabb társadalmat és sajtót, amely az önsajnálat és a múltban élés helyett inkább jövőbe tekint, és hosszú távra tervez.