Köszönet és hála kedves tanárunknak
Ráértünk, hiszen már mindenki nyugdíjas, legfennebb a pillanatnyi egészségi gondok okozhatnak akadályt. Öt esztendeje még arra is gondunk volt, hogy külön is felköszöntsük a 90. születésnapján Finta Gyulát, heten személyesen. Emléklapot nyújtottunk át, a Szabadságban összeállítás jelent meg életpályájáról, több nemzedék diákjának vele kapcsolatos emlékeit idézve. Még születésnapi torta is volt. Most sajnos személyesen nem tudjuk felköszönteni, virtuális térben próbálunk találkozót szervezni, talán sikerül.
Az Emléklap most is elkészült, a születésnapi tortával a kapu kilincsére akasztjuk, és legalább telefonon biztosan felköszöntjük.
A személyes találkozót, az 57. érettségi találkozóval kötjük össze, amelyet a járvány lecsengése után, leghamarabb pünkösd tájban, a Kolozsvári Magyar Napok idejére vagy az őszi vénasszonyok, -emberek nyarára halasztjuk.
Engedtessék meg nekem, hogy nagyon röviden felidézzem az olvasók számára életének, pályájának néhány mozzanatát.
Magáról ritkán mesélt, de megjegyeztük a lényeget: 1927. május 27-én, a Hajnalkák neve napján született Tordán. Ebben is lehetett valami sorsszerű, hiszen biztos támasza, felesége F. Halay Hajnal képző- és iparművésszel nemrég ünnepelték 65. házassági évfordulójukat. Őrá is sokan emlékeznek a kolozsváriak közül, hiszen az Állami Magyar Színháznak volt díszlet- és jelmeztervezője 1955–1970 között, utána a szép megértésére és megbecsülésére tanította a brassaisokat kézimunka- és rajztanárként nyugdíjazásáig.
Finta Gyula 1957-ben jött Kolozsvárra Sepsiszentgyörgyről, mi 1962-től kerültünk a keze alá, amikor X-XI. osztályban a reál tagozaton töltötték tölcsérrel a (tök)fejünkbe a tudományokat. Legutóbbi találkozásunkkor saját statisztikája szerint összegzésként felemlegette a 31 diákgenerációt, a több mint 3000 tanítvány oktatását és osztályfőnökként hét osztály vezetését, vagyis 280 tanuló nevelésének közvetlen irányítását, és kb. 28 500-szor lépett a katedrára. Szakmai munkájában a tanításon kívül fontos megbízatásokat kapott, amelyeket mindig pontosan és lelkiismeretesen teljesített: 30 évig volt az iskola matematikai katedrájának vezetője, 25 évig vezette a Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakos magyar egyetemistáinak a pedagógiai gyakorlatát, 10 évig vezette a város magyarul tanító matematika tanárainak pedagógiai körét. Ezen kívül a matematikai versenyek, olimpiászok szervezésében is jelentős szerepet vállalt, valamint minden évben részt vett az érettségi vizsgákon, vizsgáztató bizottsági tagként Kolozsváron vagy más városokban (Nagyenyed, Zilah, Dés, Bánffyhunyad). Szakmailag állandóan képezte magát, tevékenykedett a Matematikai Társaságban és 1977-ben megszerezte az I. tanári fokozatot. Színvonalas munkáját a kollégái is elismerték, 1980-ban az iskola tanári kara megszavazta számára az Éltanár címet.
Volt humora is. Hirtelen csak két szavajárása jut eszembe, amit volt diákjaitól hallottam: „a jó matematikus nem az, aki halmozza az élvezeteket, hanem aki élvezi a halmazokat” (Szilágyi István, 1964), és „fiúk ne felejtsétek, a Nő olyan, mint egy cserép virág, ha nem öntözöd, kiszárad (Zoltán Árpád, 1963).
Tán még azok nevében is, akik amúgy a mateket nem nagyon szerették, köszöntjük 95. születésnapján, kívánunk egészségben, boldogságban, szeretetben és hitben eltöltendő további éveket. Isten éltesse sokáig!
Szabó Zsolt, a Brassais Véndiák Alapítvány elnöke
