„Színezd újra, színezd újra! Az életet, ha megfakulna, S az égbolt beborulna, Ne menekülj, csak színezd újra!” Dúdolom reggel óta, s sorra látom magam előtt a képkockákat az otthon maradó tanárokkal: egyik a zuhanymikrofonba énekel, a másik kutyát simogat, szobabiciklizik, s még az is kiderül, hogy pontosan tudják, miféle néven becézik őket a diákok. Kiléptek a katedra mögül, a naplólapozgató rettenetes hatalom bűvköréből, a dolgozatjavítás, vizsgára készítés és lecketervet beszámolókra sürgető bürokrácia hajszájából, s megmutatkoztak hétköznapi emberekként,mókásan, játékossággal és közvetlenséggel, kémcsöveken és deriválásokon túl. Ettől valahogyan megnőttek úgy, ahogyan semmiféle komor tekintélytől nem sikerülhetne.
Hasonló tartalmak után kutatva jutottam el a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium nyilvános közösségi oldalán a Limonádészigetre. Ez egyszerre Karib-tenger és Hawaii! Milyen mozgalmas itt az élet! A hetekkel korábban életre keltett szigeten sátorozás, filmklub, olvasmányajánló, mandalaépítés, sütés-főzés, kertészkedés, torna, madárles, örömzenélés zajlik, fényképes naplót és Covid19 időkapszulát készítenek. Fényképek tanúsítják, hogy Szabó Lőrinc nyomán tornyot raktak párnákból, teadobozokból, könyvekből, narancshéjakból és természetesen vécépapír gurigákból. A legszebb az egészben az, hogy szülők is bekapcsolódnak a játékba, megosztják történetmorzsáikat. Ráadásul minden ötlet örökbe fogadható, bárki szabadon továbbviheti.
„Magyarfenesről jelentem, jól vagyunk! Minden koránkelésért és dugóért kárpótlást kapunk ebben az időszakban. Volt tavaszunk és telünk, napi több közös étkezés, játék. Ültettünk, szalonnát sütöttünk és iglut építettünk néhány nap alatt. A tanulás minden nap megvan, de amennyit ő szeretne, azt viszont alaposan. Miután végzett, ellenőrizzük. Nem halad párhuzamosan az anyaggal, neki így könnyebb. Angollal vesződik, matematikával halad, a románt közösen oldjuk. Kiderült, hogy fél Picassótól, nem szereti, de cserébe sokat festeget, papírt, követ, ami jön sorba. Mandalát is készített, igaz, csak később láttuk bele a mandalát. Sokszor leparkol a zongora mellett. Nem tartom természetesnek ezt az állapotot, de hazudnék, ha azt mondanám, szenvedünk. Nem természetes helyzet, de igyekszünk limonádékészítő fejjel hozzáállni. Hiányzik a közösségetek, hiányzol, Tanci! Puszilunk benneteket innen a mi limonádészigetünkről!”
A Limonádészigeten most éppen a kedvenc játék van soron. Íme néhány kedvenc.
Csoltkó Horváth Emese: „Az én kedvenc játékom sokáig egy baba volt, amit a nagymamámtól kaptam. Az a baba ma is különlegesnek számít, mert eltér a sok többitől ami vagy sír, vagy beszél. Ez a baba kacagó baba volt. Dundi, keze lába mozgó, s ha feldobtad jóízűen kacagott. Jó lenne, ha minél több ilyen baba készülne.”
Bárdos Réka: „Az én kedvencem egy majom volt.… mostani szemmel nézve csúnya :-) de sose láttam annak. Eredetileg olyan zöld kockás volt, mint a képen a lába és volt egy piros rövidnadrágja..… ez a ruhája akkor lett, mikor nagyobbik fiam is használatba vette :-) a sok ölelgetéstől, hordozástól foszladozni kezdett már az anyag, ezért édesanyám új ruhát kötött neki.”
Vidámság, hangulatbomba, biztatás és lelkesítés, hogy egészben találhassunk egymásra, amikor végetér a járvány. Kapcsoljátok hát be az újraszínezőt és irány a Limonádésziget!
