Nem létező határok, senki által el nem ismert „ország”
A régió rendkívül szokatlan és fura története, s korántsem a kommunista időszak iránti nosztalgia motivált abban, hogy csapatot verbuváljak a transznisztriai szilveszterre. A másság, a különlegesség vonzott, a felfedezetlen késztetett arra, hogy megtervezzem az utat. Első nap a rozsdás Dacia Solenzával elmentünk Jászvásárig, itt a CouchSurfing ingyenes vendégfogadó hálózaton keresztül szállást kerestünk, második nap átmentünk a Moldovai Köztársaság fővárosába, Kisinyovba, ahol olcsó diákszálláson töltöttük az éjszakát, majd a buszállomáson az Örményországra és Grúziára emlékeztető marshutka (kisbusz) segítségével eljutottunk Tiraszpolba, Transznisztria fővárosába. Tiraszpolban két napot töltöttünk. Elég is volt…
Mint említettem, senki sem ismeri el a Dnyeszter folyón túli régió elnökét, miniszterelnökét, parlamentjét, zászlaját, pénznemét (transznisztriai rubel), útlevelét vagy éppen himnuszát, de Európa Észak-Korea típusú országa mégis létezik. Sőt, virul. Érdekes megjegyezni, hogy mind a Transznisztria területén működő hatalmas öntöde és acélgyár (a BBC újságíró által néhány évvel ezelőtt készített riportban szereplő információk szerint az egyik részlegében fegyvergyártó egység működik), mind a szintén számottevő méretű betongyár gáz- és villanyszámláját a kisinyovi kormány fizeti… Ha nem tenné, elismerné a régió függetlenségét, pontosabban a nemzetközi közösség irányába azt a jelzést sugallná, hogy nem tart igényt a Moldovai Köztársaság ezen részére. Ugyanez történik a lakosság által fizetett metángázzal is: a moldovaiakhoz képest majdnem féláron fizetett szolgáltatás ellenértéke a tiraszpoli „kormány” folyószámláját gazdagítja, az oroszok által kiállított számlát viszont Kisinyov fizeti. Szóval: a tiraszpoli lakos a transznisztriai kormánynak egy nagyon alacsony árat fizet, mert az oroszoknak úgyis a moldáviai kormány perkálja le a pénzt; ezáltal Tiraszpol jelentős bevételhez jut Kisinyovnak köszönhetően…
Diplomáciai segítség nélkül
Bár indulásunk előtt e-mail-üzenetben jeleztük mind a kisinyovi magyar, mind a román nagykövetségnek, hova utazunk, hol lakunk, milyen módon lehet minket és tiraszpoli házigazdánkat elérni, mégsem érezhettük magunkat biztonságban. Mindkét képviselet honlapján ott állt ugyanis a figyelmeztetés: el nem ismert „állam” területén tartózkodunk majd, amellyel az 1992-ben létrejött tűzszünetet a Moldovai Köztársaság hivatalosnak tartja ugyan, de a stabilitást mégis az orosz „békefenntartó erők” szavatolják. Mind a román, mind a magyar külügyminisztérium honlapján lényegében ugyanaz a figyelmeztetés szerepel: a kisinyovi diplomatákat nem engedik be Transznisztria területére, így szükség esetén nem tudnak konzuli segítséget nyújtani.
Ilyen a vízum, s ilyen „sötét helyen” hosszabbítják meg
A román–moldáv határon lényegében eseménytelenül keltünk át. Leszámítva azt, hogy valamiféle szimbolikus összegű útadót nem fizettünk ki (senki sem figyelmeztetett erre), s emiatt egy sorompó előtt vesztegelni kellett, mi több, vissza kellett fordulni a határátkelőhöz... A „senki földjén” hagyott, három utassal teli Dacia nem volt a moldáviai határrendészek ínyére, többször odanéztek, vajon mi zajlik a Moldovai Köztársaságba beléptető övezetben Románia irányába (tehát ellenkező irányba) fordult gépkocsiban. Szerencsére sikerült kifizetni az útadót, a sorompót is felengedték.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!