Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2025. májusi számában.

Idén már jó néhány nappal a regisztráció lezárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy meg fogjuk haladni az előre meghirdetett 650 helyet, így amikor április utolsó hétvégéjén a fennmaradt szabad helyek számlálója nullát jelzett, gyorsan kitoltuk a korlátot 680-ra. Aztán villámgyorsan elkeltek ezek a helyek is, így át kellett lépnünk a 700-as pszichológiai határt, de még ez sem volt elég, így végül 720-nál állítottuk le végleg a számlálót. Ez április 28-án történt, így két nappal az eredetileg meghirdetett határidő előtt le kellett zárnunk az idei Jókai- teljesítménytúra online regisztrációját, amelyhez hasonló még sosem fordult elő az esemény történetében. Természetesen ilyenkor többen is a fejünkhöz vágják, hogy miért kell egyáltalán lekorlátoznunk a résztvevők számát – talán nincs elég hely mindenkinek az erdőben? 

Természetesen a túra útvonalán nem ütnék le egymást az emberek akkor sem, ha 1000-en jelentkeznének be, nekünk, szervezőknek viszont annál inkább megnehezítenék az amúgy sem egyszerű szervezési logisztikát, hiszen idén már két raklapnyi vizet kellett vásárolnunk (192 × 5 liter), 1000 db. müzliszeletet, 60 kg almát, 90 kg banánt, 50 csomag szőlőcukrot, 60 kg kenyeret (csak a zsíros kenyerezéshez!), 500 db. zöldhagymát és 10 kg zsírt. Nem is beszélve a 700 fölötti igazolólapról és oklevélről, a 800 kitűzőről, meg a 700+ indítócsomagról, amit önkénteseinknek előre össze kellett állítaniuk. S bár a Kerék csárdának óriási üstje van és profi csapata, 755 adag gulyást megfőzni és kitálalni sem kismiska. Természetesen mi is nagyon sajnáljuk azokat, akik lecsúsznak a regisztrációról, és szívünk szerint mindenkit engednénk utólag nevezni, de ha ennyire nagylelkűek lennénk, a saját szervezési munkánkat lehetetlenítenénk el. Szerencsére idén is voltak néhányan, akiknek utolsó pillanatban vissza kellett lépniük, így utólag be tudtuk írni azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem regisztráltak időben, viszont nagyon szerettek volna részt venni. 

Az idei szervezési hajrában is születtek olyan gyöngyszemek, amelyekről külön cikkben lehetne beszámolni. Például, amikor a túra előtti estén 20.48-kor csöngött a messengerem, és Varga Csaba hegymászó (!) hívott, hogy ő mindenképp szeretné teljesíteni az 55 km-es távot, s neki nem kell semmi, csak akart szólni a szervezőknek (végül tudtunk adni neki pluszban kinyomtatott igazolólapot, így „hivatalosan” is részt vehetett); vagy amikor ugyancsak péntek este későn jelezte az egyik résztvevő, hogy mégsem tud autóval jönni, így feliratkozna a reggeli buszra, ha még lehet. Természetesen a túra napján is kijutott néhány váratlan helyzet, mint amikor kiderült, hogy az egyik biciklis rajtcsomagot elfelejtettem átküldeni az Unirea ellenőrzőponthoz, vagy amikor a Túri-hasadéknál a pontbíróknak nem működött rendesen a track a telefonjukon, s nem találták az ellenőrzőpontot, vagy amikor kiderült, hogy az egyik magyarországi kisbusz olyan helyre parkolt Szinden, hogy a kisbolt tulajdonosa alig tudott kimanőverezni az udvarból a 60 személyes személyszállító buszával (amivel mellesleg a násznépet kellett elszállítania egy esküvőre), de végül mindent sikerült megoldani. 

Szervezőként joggal gondolhatnám azt, hogy évről évre egyszerűbben, gördülékenyebben kellene működnie a szervezésnek, de mivel a Jókaival nyitjuk meg a szezont, és ezen a túrán vesznek részt a legtöbben, számomra mindig olyan élmény, mintha most szervezném először, idén pedig különösen túlhajtottam magam, így néhány kilóval mínuszban, s néhány ősz hajszállal pluszban zártam a rendezvényt. Pedig igazán semmi okom sem lehet a panaszra, hiszen a szervezőcsapat idén is annyira profi volt, hogy több résztvevő is kihangsúlyozta, emellett a buszos logisztika megszervezése sem ment még sosem ennyire gördülékenyen. Ami pedig a legfontosabb, a nagy számok törvénye ellenére idén senki nem balesetezett, csont sem tört, amiért hihetetlenül hálásak vagyunk. Ha pedig mindez nem lenne elég, ne felejtsük el, hogy az esős, hideg, szürke napok után szombaton olyan gyönyörű májusi időjárással ajándékoztak meg az égiek, amelyről álmodni sem mertünk. No, de nem is húzom tovább a szót, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az olvasókat a beszédes számok érdeklik leginkább, így következzen néhány statisztikai adat a Jókai-teljesítménytúra huszonhetedik kiírása kapcsán.

668-an túráztak a 200 éve született Jókai emlékére

Ha összesítjük a jelentkezők számát (azokét is, akik néhány nappal a túra előtt visszaléptek), elmondhatjuk, hogy idén 756-an regisztráltak a Jókaira, amiből végül „csak” 668-an vettek részt (a tavalyi 638-hoz képest többen), de idén is voltak becsléseink szerint legalább ötvenen (ha nem százan), akik „nem hivatalosan” teljesítették valamelyik távot. Legtöbben, 396-an, a Várfalváról induló 13 km-es távra iratkoztak fel, szombat reggel 9 és 11 között viszont csak 335-en jelentek meg az EKE-Vár udvarán berendezett rajtnál. Valószínűleg sokukat az előző napokban tapasztalt esős időjárás bizonytalanított el, s tartottak tőle, hogy túlságosan csúszós lesz a terep. A Szindről induló 17 km-es távra 67-en regisztráltak és 61-en vágtak útnak, a 30 km-es túraútvonal viszont ennél népszerűbbnek bizonyult: a 127 jelentkezőből 122-en meg is jelentek a rajtnál. A kerékpáros túraváltozatra idén kevesebben, 85-en iratkoztak, végül 75-en indultak útnak, néhányan Szindről és Várfalváról rajtoltak. A Székelykőre felvezető legnehezebb útvonalat 21-en vállalták be. 

A Kolozsvárról induló leghosszabb, 55 km-es gyalogos túraváltozatra idén 71-en vállalkoztak, 65-en jelentek meg a volt bükki kempingnél felállított rajtnál. Akárcsak előző években, terepfutók is regisztráltak a leghosszabb távra, közülük Sovereșan Andrei-Grațian volt a leggyorsabb, aki 5 óra 32 perc alatt ért célba (róla azt kell tudni, hogy az 1400 km-es Via Transilvanica útvonalát 15 nap alatt szaladta le, ezzel rekordot döntve), őt követte Sztranyiczki Gábor, aki 5 óra 57 perc alatt szaladta le az ultramaratoni távot. A Gy55 legutolsó résztvevője 21.41-kor ért célba, ami igazi teljesítménynek számít, hiszen előző években az utolsókra 10 óra utánig várakoztunk. A Tékarám Lovasudvar oktatójának, Bíró Józsefnek köszönhetően idén tíz lovas is csatlakozott az emléktúrához, akik Mészkőről indultak érintve Várfalvát, onnan a gyalogos úton jutottak el a Székelykő nyergébe, végül a kerékpárosok útvonalán ereszkedtek le a torockószentgyörgyi erdőn keresztül a célba. Látványos bevonulásukkal kétség kívül elvitték a show-t.

A legkisebb résztvevők, akik a túra napjáig nem töltötték be 2. életévüket, 4-en teljesítették szüleik támogatásával a legrövidebb gyalogos távot: Kacsó Kriszta Jozefa, Moldovan Regina, Sárközi Magda és Váradi Terka. A legtöbb tavaszt megélt résztvevő hölgynek járó címet idén is Pilbák Rozália Piroska vihette haza, aki a napokban tölti 75. életévét. (Ezúton is boldog születésnapot kívánunk neki!) A Gy55-ös táv legfiatalabb résztvevője Fodor Gergő volt, aki júliusban tölti a 12 évet, a legtapasztaltabb túrázó pedig a 74 éves Wehner Géza, mindketten sikeresen teljesítették az 55 km-es távot.

Idén két fontos változásra hívtuk fel a résztvevők figyelmét: egyrészt, mivel az elmúlt években többen is panaszkodtak, hogy nagy nehézséget jelentett a Székelykő nyergéből leereszkedni a Nagy-árkon, idén alternatív útvonalként felkínáltuk az erdőben haladó kerülőutat, ami szintén meredek, és 1,5 km-rel hosszabb, de legalább nem sziklás. A másik változás pedig a torockói célra vonatkozott, ugyanis a kultúrotthon restaurálása miatt el kellett költöztetnünk az érkezés helyszínét a Tóbiás Házba. Mint utólag kiderült, a tágas, füves udvar sokkal megfelelőbb egy ekkora rendezvény lebonyolítására, mellesleg a szervezőket és a résztvevőket is lenyűgözte az új helyszín, így nagy esélyt látunk arra, hogy hosszú távon átköltöztessük ide a torockói célt. Utólag is szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket a Brassai Véndiák Alapítványnak és Sallai Emesének, amiért kitárták előttünk az Ifjúsági Szabadidőközpont kapuit.