A 10 ezer euró értékű kameracsomaggal járó év operatőre elismerés mellett az Illés György-Arriszem-díjat is a Kincsem operatőre, Szatmári Péter kapta.
A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) elnökéből, Koltai Lajosból, valamint Kardos Sándorból, Papp Ferencből, Nagy Andrásból, Csukás Sándorból és Novák Emilből álló zsűri döntése szerint a játékfilm kategóriában Herbai Máté bizonyult a legjobbnak Enyedi Ildikó a Testről és Lélekről című filmjéért, Nagy Marcellt a F.É.SZ.E.K. című zenés klip fényképezéséért díjazták, a reklámfilmek kategóriában Hartung Dávid kapott elismerést.
Sásdi Zsolt a Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka című ismeretterjesztő filmért kapott díjat, a dramatizált dokumentumfilmeknél Nemes Tibor nyert a Soul Exodus című alkotással. A diák kategória győztese a Földiek című film fényképezéséért idén Gyuricza Mátyás lett, aki céges támogatóknak köszönhetően 60 ezer dollár értékű kameracsomagot nyert.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának jóvoltából immár harmadik alkalommal öt kategória – dokumentumfilm, kisjátékfilm, a természetfilm, tévéfilm, ismeretterjesztő film – anyertesei összesen kétmillió forint összegű pénzdíjban részesültek. A dokumentumfilmeknél Pataki Ádám a Mi ez a cirkusz? című alkotással nyert, a természetfilmek versenyében Olma Frigyes Gemenc – Árterek világa bizonyult legjobbnak, a tévéfilm kategóriában Dévényi Zoltán kapott díjat a Szürke senkik operatőri munkálataiért, a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat Dobóczi Balázs vitte el az Esti dal című alkotás fényképezéséért.
A díjátadón bejelentették azt is, hogy a HSC az európai operatőrszövetség (IMAGO) idén először megszervezett versenyébe a Szabó Gábor fényképezte Martfűi rémet, valamint a Nagy András operatőri munkájával készült Félvilág című filmet nevezi a játékfilm kategóriában. A tévéfilmek közül Csukás Sándor Memo, a dokumentumfilmeknél a Nemes Tibor fényképezte Soul Exodus című alkotás indulhat a versenyen – olvasható a közleményben.
(Borítókép: Szatmári Péter – balról – és Andor Tamás a díjátadón. Fotó forrása: Aranyszem Operatőr Fesztivá/Facebook)