Szászvárosba a 13. században ferences szerzetesek telepedtek le, akik a városban már a 14. században iskolát alapítottak. A református iskola létrejöttét a szakirodalom a 16. században Szászvárosban szolgáló, a város reformációját megvalósító korábbi gyulafehérvári rektor, Károlyi Boldi Sebestyén nevéhez köti. A török uralom alá került Jenő, Lippa, Lugos és Temesvár környékéről érkező menekültekkel gyarapodó városban az iskola gyors fejlődésnek indult. A gyulafehérvári kollégium particulájaként működő, korábban Báthory Gábor által is támogatott scholának I. Rákóczi György adományozott telket, amelyre iskolaépületet építtetett. A tanodát I. Apafi Mihály emelte kollégiumi rangra 1663-ban, aki a sebeshelyi tized adományozásával az intézménynek szilárd anyagi alapot is biztosított; beiratkozási anyakönyvek 1669-ből maradtak ránk.
Az iskola viszonya a helyi szász közösséggel nem volt akadálymentes, ugyanis 1721-ben a szász vezető ki akarta kergetni a rektort és a diákokat a városból, ám a helybéliek Nádudvari Péter első pap vezetésével az iskola védelmére keltek, s meghiúsították a szándékot. A Főkonzisztórium 1799-ben az addig két-három évenként váltakozó, a nagyenyedi kollégium által ajánlott rektorok helyett állandó rektorságot állított, a gimnáziumot az egyházközség felügyelete alól saját fennhatósága alá helyezte, s ügyeinek intézésére gondnokokat nevezett ki.
Az 1850-es évekbeli hanyatlás után az 1858-ban kinevezett igazgató, Szabó György és gróf Kún Kocsárd főgondnok erőfeszítéseinek köszönhetően az iskola újra fellendült. Az iskola gyulafehérvári, marosvásárhelyi, nagyenyedi, fogarasi és székelyudvarhelyi társaival együtt az erdélyi református egyház legtekintélyesebb szellemi műhelyeinek sorába tartozott. Tanulói jórészt Hunyad vármegyéből kerültek ki, ahol évszázadokig nem létezett középfokú oktatási intézmény. Hagyományosan nagyszámú román diák látogatta: az 1866–1867-es tanévben például a 217 magyar mellett 124 román nemzetiségű tanulót mutattak ki, 1877–1894 között a románok aránya 26–43 százalék között, míg a németeké 4–9 százalék között mozgott.
Kún Kocsárd 1868-ban 4000, 1877-ben 50 ezer forint értékű úrbéri kötvényt tett letétbe, amelynek kamatait részben a szórványban élő, a magyar nyelvet rosszul vagy egyáltalán nem beszélő Hunyad megyei református gyermekek taníttatására rendelte fordítani. Az intézmény az egykori szászvárosi `48-as és matuzsálemi korú mecénás tiszteletére még az év folyamán felvette a szászvárosi evangéliumi református Kún-tanoda nevet, amelyet néhány év múlva Kún Kollégiumra módosítottak. Iskolai értesítőik – amelyeket 1876 óta ismerünk – már ilyen néven íródtak évi rendszerességgel.
A kollégium 1881-től főgimnáziumként működött 1923-ig, amikor a közoktatási minisztérium a nyilvánossági jogát megvonta. A 19. század végére Kún Kocsárd lelkes és kitartó munkájának köszönhetően a már akkor is szórványnak számító Szászváros magyar diáksága annyira megszaporodott, hogy az időközben kibővített kollégium épülete is szűknek bizonyult, és felvetődött az új tanintézmény építésének a gondolata. Az új épületet 1910-ben adták át, ezt Kún Kocsárd már nem érte meg, de unokaöccse, a tudós Kuun Géza folytatta közösségéltető munkásságát.
Az ókollégium épületében az 1920-as évektől az 1949-es államosításig a kollégium árvaházat és szórványbentlakást tartott fenn. Trianon után a román állam a régi épületbe iskolát telepített, amelyet 1925-ben átköltöztettek az új épületbe (HD-II-m-B-03380). A főgimnázium új épületét a román állam 1926-ban tisztázatlan körülmények között megvásárolta, azóta Aurel Vlaicu Nemzeti Kollégium néven román tannyelvű iskolaként működik.
A szászvárosi kollégium igen értékes könyvtárral rendelkezett, amelynek 18-20 ezer kötetre becsült anyaga szétszóródott. Az 1920-as években a laikus érdeklődés szempontjából érdekes, főképp szépirodalmi műveket a Szászvárosi Református Egyházközségnek adták át. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtára az 1928–1929-es tanévben vett át 675 művet 938 kötetben, köztük több jelentős régi magyar könyvet és antikvát. A könyvtár könyveiből a volt Kolozsvári Református Kollégium állományába is jutott. A gyűjtemény helyben megmaradt részét, 9502 kötetet 1951 márciusában Bedő Béla helyi lelkész, a kollégium utolsó igazgatója bukaresti rendelkezésre a szászvárosi kulturális részlegnek (Secţiunea Culturală a Raionului Orăştie) adta át, ez az anyag a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárba került.
Felhasznált irodalom:
Dósa Dénes, A Szászvárosi ev. ref. Kún-Kollégium története, Szászváros, 1897.
Kurta József, Az erdélyi református kollégiumi könyvtárak államosítása és visszaigénylése, in Református Szemle, 2010/11.
