Újra az iskolaudvaron állva, vagy a templomban ülve meghatottan néztem a kisebb és a nagyobb gyerekeket, a mosolygó szülőket, pedagógusokat. Mindez annak ellenére, hogy – gondolom - mindenki tisztában volt azzal: a járványügyi helyzet napról-napra rosszabbodik, egyre több az esetszám, nő az elhalálozások száma, a vírus új változata nagyon veszélyes most már a gyermekekre és a fiatalokra is. Tudjuk, sejtjük, hogy az online oktatástól az idén sem szabadulunk meg, ismét számolnunk kell ennek minden negatív velejárójával. A nyilvánvaló és sajnos, kikerülhetetlen rossz dolgok mellett azonban mindent áthatott az újrakezdés, a találkozás öröme.
Végigjárva Kolozsvár patinás iskolaépületeit, hirtelen azon kaptam magam, hogy gondolatban egész máshol vagyok: abban a szászfenesi általános iskolában, ahol idéntől egy kisebb osztálynyi magyar gyermek kezdte el az előkészítő osztályt. Több év kihagyás után.
Ahhoz, hogy Szászfenesen ez megtörténjen, arra volt szükség, hogy a magyar szülők belássák: gyermekeiket nem kell feltétlenül a lakóhelyüktől távoli kolozsvári iskolába íratniuk. Nem kell őket minden reggel, majd délután utazással fárasztani, mert Szászfenesen is van lehetőség színvonalas magyar oktatásra. Kellett tehát a bizalom a szülők részéről, hogy igenis sikerül megfelelő pedagógust biztosítani, akinek tudása, szakértelme felveszi a versenyt a kolozsvári kollégákkal. Mondom ezt olyan körülmények között, hogy személyesen nem ismerem a Szászfenesen induló osztály tanítónőjét. Kellett persze (hivatalos) lobbi is, hogy jóváhagyják a magyar előkészítőt. Ám az érdekvédelmi szövetség minden fáradozása, bármilyen rátermett pedagógus munkája hiába való, ha nem lettek volna gyermekek, ha nem lettek volna szülők, akik álmodtak, terveztek, tanakodtak, kilincseltek, mindent megtettek, hogy meglegyen a magyar osztály.
A rohamos és kaotikus szászfenesi tömbházépítkezések miatt többen húzzuk az orrunkat: halljuk, hogy gyenge minőségűek az újonnan felhúzott lakóházak, közlekedési dugók vannak reggel, délelőtt, délután, és az egész települése „szétfejlődik”. Ám mindezektől függetlenül, ha ezentúl Szászfenes kerül szóba, nekem a szeptembertől létrehozott magyar előkészítő osztály fog eszembe jutni. Ezért megemelem (képzeletbeli) kalapomat a szászfenesi magyar szülők előtt. Ők azok, akik valóra váltották az álmukat, elindítottak egy folyamatot.
Az új osztály a szászfenesi magyar közösség életképességét, élni akarását tükrözi. Most már csak abban reménykedem, hogy jövőre újból összegyűl egy osztálynyi magyar gyermek. Hogy a Szászfenesen élő magyarságnak szívügyévé válik az ottani magyar oktatás, és ez a szép kezdet folytatódni fog.
Képünk illusztráció