Konzultációra hazarendelte moszkvai nagykövetét Moldova a drónincidens után

Konzultációra hazarendelte moszkvai nagykövetét a Moldovai Köztársaság külügyminisztériuma, miután vasárnap drón zuhant le és robbant fel az ország területén. Maia Sandu államfő szerint az ukrajnai háború közvetlenül veszélyezteti Moldova biztonságát – közölte a Hotnews.

A moldovai külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy konzultációra visszahívja Lilian Darii moszkvai nagykövetet. A döntés előzménye a Ștefan Vodă járásbeli Crocmaz településen történt incidens, ahol vasárnap drónszerű repülőeszköz lezuhant és felrobbant.

A tárca közleményében határozottan elítélte a történteket, amelyeket Moldova szuverenitása és területi integritása súlyos megsértésének nevezett. A külügyminisztérium szerint az incidens az ország lakosságának biztonságát is veszélyeztette.

A robbanás következtében vegetációtűz keletkezett. Az előzetes vizsgálatok során a helyszínen katonai célú repülőeszköz maradványait találták meg. A rendőrség közlése szerint a roncsok egyes elemei irányított rakéta alkatrészeihez hasonlítanak, ami arra utalhat, hogy úgynevezett rakétadrónról lehet szó.

A moldovai külügyminisztérium az eset kapcsán ismét elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, valamint annak Moldovára és a térség biztonságára gyakorolt következményeit.

Maia Sandu moldovai államfő hétfőn szintén reagált a történtekre. Emlékeztetett, Moldova légterét az elmúlt években többször is megsértették. „Oroszország Ukrajna elleni háborúja közvetlenül érint bennünket. Oroszország folytatja ezt az agresszív háborút, és teljes felelősséget visel azért a veszélyért, amely népünk otthonait fenyegeti” – fogalmazott az államfő.

Sandu hangsúlyozta, az ukrajnai háború miatt Moldova számára kiemelt feladat a lakosság biztonságának garantálása. Hozzátette, az ország ezért elsőbbséget biztosít a légtér megfigyelését és védelmét szolgáló képességek fejlesztésének, és nemzetközi partnereivel együttműködve igyekszik hatékonyabb védelmi eszközökhöz jutni.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!